Picur, az életmentő kiskutya
2017. február 28. írta: Imre Anda

Picur, az életmentő kiskutya

Nem hagyta, hogy a gazdája bezártan éljen a lakásban

A bácsi nagyon nehezen megy, még járókerettel is.  Az arcát legtöbbször lehajtja, hősiesen teszi meg a lépéseket, egyiket a másik után. Mellette hűséges társa Picur, akinek köszönheti az életét. János bácsi több mint egy évet töltött otthon a lakásban úgy, hogy ki sem mozdult. Súlyos gerinc és csípő…

Letérdelve fejezte ki háláját a szociális otthon lakója
2017. február 21. írta: Imre Anda

Letérdelve fejezte ki háláját a szociális otthon lakója

Amikor összefognak a riportalanyok

A véletlennek köszönhető, hogy kapcsolatba kerültünk a szociális otthonnal, ugyanis egy néni, olyan emberi kapcsolatra vágyott, amiben felhívják telefonon, és olykor meglátogatják.  Én magam sem gondoltam volna, hogy ebből rendszeres beszélgetések, találkozások születnek, és egyszer csak azt mondja…

Szüleinek kér segítséget a daganatos betegséggel küzdő fiú
2017. február 18. írta: Imre Anda

Szüleinek kér segítséget a daganatos betegséggel küzdő fiú

Aligha lehet megrázóbb egy gyerek számára, amikor azt látja, hogy a saját betegségén túl, segítségre szorulnak a szülei is.  Családon belül egymás támogatása hihetetlenül fontos, és ezt jól tudja a 17 éves Máté is. Érthető, ha a kamasz fiú nem szívesen beszél a szegénységről, hátrányos helyzetéről,…

„15 évig fizettek a szexért, olykor nekem is jó volt”
2017. február 13. írta: Imre Anda

„15 évig fizettek a szexért, olykor nekem is jó volt”

„Egy osztrák bankárnak az volt a dilije, hogy mezítelenül, tűsarkúban tapossam a testét!”

Első ránézésre olyan, mint a többi középkorú nő, feltűnően kedves és nyitott. Több mint egy éve abbahagyta, és bár telefonon olykor még próbálják rávenni, hogy tegyen kivételt, de köti magát ahhoz, hogy befejezte. Bella: „Jó alakom volt, szexis. 45 évesen hívtak egy bárba dolgozni, tisztában…

A Széna téri túszejtő le akart lőni
2017. február 08. írta: Imre Anda

A Széna téri túszejtő le akart lőni

Első túsztárgyalása egy középiskolás fiúval volt

Egy idő után fojtogatta a börtön légköre, kapóra jött, hogy a rendőrségre hívták dolgozni. Első esete Baján, egy középiskolában volt, ahogy egy diák géppisztollyal tartotta sakkban túszait. 2007-ben a Széna téri OTP-ben a túszejtő le akarta lőni, de a végén kiegyeztek egy alsó lábszárlövésbe. Hiszi,…

süti beállítások módosítása