Medve Papát ma már csak a jó szándékú emberek tartják életben…
2018. január 14. írta: Imre Anda

Medve Papát ma már csak a jó szándékú emberek tartják életben…

Egykor medvéket és farkasokat idomított, most csak vegetál

Kósa József vagy, ahogy legtöbben ismerik Medve Papa élete az állatokról szólt. Nem csak befogadta őket, de farkasai és a medvéi szerepet kaptak olyan magyar filmekben, mint a Kőszívű ember fiai, az Eltüsszentett birodalom, a Csillagszemű juhász, vagy a Tündér Lala. A Mafilm felkérésén a BBC is  megkereste őt, csak úgy, mint a franciák is, akik egy rövidfilmet készítettek róla „Ne lőj az én medvémre” címmel. Doszpod Béla dokumentumfilmjében örökítette meg az utókornak Medve Papát, „Egy nap a gödöllői remeténél”.medvevel.jpgVeresegyházán sokan felkeresték, családok, állatszeretők, akik maguk módján támogatták is az itt élő négylábúakat, gyümölccsel, mézzel. Medve Papa szívesen mutatta be a vadállatokat, akiket annyira szeretett, hogy sokszor velük is aludt.

Aztán a sors úgy hozta, hogy már nem él a parkban, nincsenek farkasai, medvéi sem. Nem csak a teleptől köszönt el, de belátta azt is, hogy elfogyott  az ereje, és nem lenne képes naponta több órát foglalkozni a vadállatokkal. Azt azonban nem gondolta volna, hogy idős ember létére szinte hajléktalanná válik és havi 38.000,- Ft-ból kénytelen megélni.

Jelenleg Gödöllőn a Valkói úton, egy rettenetes állapotban lévő kis házban tengeti napjait, villany és fűtés nélkül. Két hölgy, akik szívükön viselik a sorsát,  többször segítettek neki, és enyhítettek gondjain, de nyilván az anyagi lehetőségük nekik  is véges. Ebédet kap az önkormányzattól, de még szeretne az állatok közelében élni, és tevékenykedni.

A  legnagyobb öröme akkor teljesülne, ha egy természet közeli helyen élhetne, Gödöllő közelében, amit persze nem kíván ingyen: cserében erejéhez mérten segítene a ház körül. Hátha valakinek jól jönne Medve Papa, és az ő állatszeretete…

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr513575309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szcsongor 2018.01.15. 13:48:45

"Azt azonban nem gondolta volna, hogy idős ember létére szinte hajléktalanná válik és havi 38.000,- Ft-ból kénytelen megélni."

Azért valami fogalma kellett hogy legyen a majdani nyugdíjáról, ha képben volt (lett volna) arról, hogy mekkora bejelentett fizetéssel dolgozott életében.
A nagy művészek is sírnak idős korukra, hogy milyen kevésből kénytelenek tengődni, csak azt felejtik el, hogy mindenki annyit kap, amennyit korábban befizetett a kasszába. Kurva egyszerű.

FlybyWire 2018.01.15. 14:32:18

@szcsongor: "mindenki annyit kap, amennyit korábban befizetett a kasszába"

Ahahahahaaa

Úgy érted, mindenki csak egy kis töredékét kapja annak, amit élete során befizetett...?

Dr. Bélus___ 2018.01.15. 14:36:54

@szcsongor: Pontosan ugyanez a mondat vágta ki a biztosítékot.

Dr. Bélus___ 2018.01.15. 14:38:45

@FlybyWire: Úgy érti, hogy aki lóf@szt fizetett, az annyit is fog kapni. És ez csak a régiekre vonatkozik, én pl. szénné adózom magam és így se lesz nyugdíjam. A különbség köztem és a "Medve Papa" között, hogy én már most gondolok (vagy legalábbis igyekszek) gondolni erre.

hóhér avagy állami ítéletvégrehajtó 2018.01.15. 14:43:27

@szcsongor: remélem, vénségedre te is utcára kerülsz! Szarházi...

bontottcsirke 2018.01.15. 14:46:47

Ebben a szánalmas országban mindenki a mások nyomorában sütkérezik ahelyett, hogy jól fellógatná a mindenkori politikai elitet, aki mondjuk beletolt egy ökör látványsportba százmilliárdokat, a medvepapa félék meg éhen döglenek.

FlybyWire 2018.01.15. 14:53:42

@Dr. Bélus___: azt a részét értettem, de ettől függetlenül hülyeséget írt.

Brix 2018.01.15. 15:23:53

Szomorú, hogy ilyen emberi sorsok előfordulnak ma Magyarorszàgon! Nem akarok demagóg lenni, de Meszàros Lőrinc adhatna neki egy kis tàmogatàst! Nyugaton legalàbb adomànyoznak a gazdagok....

$pi$ 2018.01.15. 16:47:39

"Azt azonban nem gondolta volna, hogy idős ember létére szinte hajléktalanná válik és havi 38.000,- Ft-ból kénytelen megélni."

"Ebédet kap az önkormányzattól, de még szeretne az állatok közelében élni, és tevékenykedni."

Okés, tehát gyakorlatilag egész életében nem volt bejelentett munkahelye, remeteként élt, amíg én dolgoztam, addig ő az állatokat szerette. Jó!

Jelenleg havi 38-ezret kap a semmire, napi egyszeri étkezést kap a semmire, de ez sokak szerint kevés. Értem!

Akkor mennyi lenne az elég? Mennyi könyöradományt kellene kapnia annak, aki nagyívben kivonult a társadalomból, hogy ne azzal jöjjenek egyesek, hogy "mer' a mocskos állam". Kapjon normális lakhatást? Napi háromszori étkezést? Fűtést, zsebpénzt?

Na de akkor b+ én is ki akarok vonulni a társadalomból és szeretgetni akarom a macskáimat főállásban, jó?

$pi$ 2018.01.15. 16:50:00

@Brix: "Meszàros Lőrinc adhatna neki egy kis tàmogatàst! "

Okés, akkor aki nem dolgozott, azt tartsa el a Mészáros Lőrinc, aki meg dolgozott, az eltartja magát. Nekem megfelelő, de akkor én mi a fenéért dolgoznék? Ha ő kap, akkor én is kérek, én is szeretem a macikat... ja, mondjuk én nem alszom állatokkal, de csak nem azon múlik, ugye? ;)

HorseFucker 2018.01.15. 17:37:56

@$pi$: Védjed csak a szarfaszú főnöködet rohadt fidess bérenc szarevő csicska !

BéLóg 2018.01.15. 17:56:53

@HorseFucker: Figyu!
Ha te ugyanazt csinálod mint Medvepapa valamint ugyanazt csinálja bárki, UGYANÍGY fox járni. Ennyi.

A hejjjzet az, nem kibaszás az, ha MINDENKIRE ugyanez vonatkozik. Én sajnálom az öreget, jó is hogy segítik, de azokkal értek egyet, akik szerint ha valakit ennyire nem érdekelte a saját sorsa, az mostmár tényleg csak a SZÁNALOMRA alapozhat.

Nekem annak idején a Paudits Béla sírámai sem jöttek be, de még Lópici Gáspáré sem.

Igazán sajnálom. Ja és drága HF, akinek ennyi szar jön a szájából, orbánfóbilyára talán szednek kéne valamit. Ha mást nem, egyé' WCpapírt!

$pi$ 2018.01.15. 18:04:15

@BéLóg: "Nekem annak idején a Paudits Béla sírámai sem jöttek be"

Mindig is kimondottan kedveltem. Aztán kiderült, hogy a cucilizmusban, amikor engem elvitt volna a rendőr, ha nincs bejelentett munkahelyem neki szabad volt munkahely nélkül ellenni. Ráfázott. Ügyesen kijátszotta a szabályokat, aztán évtizedekkel később visszaütött.

Sajnálom én is, de jogos, ami vele történt. Csak magát okolhatja.

$pi$ 2018.01.15. 18:05:21

@HorseFucker: "rohadt fidess bérenc szarevő csicska "

A medve papa az mszp alatt jól élt? Nem? Akkor mindkét kormányt védem?

Na menj és meditálj ezen!

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2018.01.15. 19:11:29

Ordít itt is a szolidaritás.... hát ezért tartunk itt. Az én, én, ÉN! Bezzeg ÉN! Másokra gondolni meg minek is....

HgGina 2018.01.15. 19:14:10

A medvékkel kapcsolatos szakértelmét miért nem kamatoztatja? Tanácsadást, tanítást 90 évesen is lehet végezni. Ha jól tudom, André Kosztolányi az egyénként kétségtelenül megfelelő anyagi biztonsága ellenére 93 éves korában bekövetkezett haláláig minden nap dolgozott.

datam 2018.01.15. 19:16:19

@szcsongor: kurva egyszerű? Akkor ezt oldd meg: nagymuter 41 évig becsületesen befizette a járulékokat, adókat, mindent amit kellet. Egy raktártű miatt ebből a 41 évből az állam csak 26-ot ismer el, hiába van meg minden bérpapírja első pillanattól a nyugdíjba vonulásáig. Tudod mennyi a nyugdíja? 49 ezer forint. Na, ha olyan kurva egyszerű, akkor legyél szíves megmagyarázni, hogy jön ki a matek és miért nem ismer el az állam több, mint 15 évet.

Szilvia Orova 2018.01.15. 19:24:48

@$pi$: Köcsög! Ez az ember nem csak szeretgette az állatait, hanem keményen dolgozott velük hogy a te kolykeid meg tudják azokat a filmeket nézni amikben ő és az allatai szerepeltek. A MaFilm alkalmazásaban állt és később a veresegyházi önkormányzétban és díszpolgárrá nevezték ki őt. Az iratai amivel igazolnibtudna a munkaviszonyát,elvesztek és ma már az egészségi állapot a állapota miatt képtelen ezeket pótolni. Két felnőtt lánya egy pohar vizet sem ad neki. " Sajnos" elfogyott a pénz amivel apu támogatta őket. Te meg csak simogasd a macskáidat és ne gondolkozz.

Első avagy Egetverő Arrogancia 2018.01.15. 19:51:06

@szcsongor: apám sem gondolt arra, hogy 48 év munka és járulék fizetése után 65 000 ft lesz a nyugdíja.... 74 évesen dolgoznia kell, hogy ne haljanak éhen vagy ne fagyjanak meg...
Neked mennyi lesz a nyugdíjad? Lesz-e?

$pi$ 2018.01.15. 20:08:31

@datam: "Akkor ezt oldd meg: nagymuter 41 évig becsületesen befizette a járulékokat, adókat, mindent amit kellet."

41 évvel ezelőtt 1977 volt. Adó meg járulék a nyolcvanas évek végétől van. Értem én, hogy mit akarsz mondani, csak azon gondolkodom, hogy miben tévedsz még a nagyszülőd munkaviszonyát illetően.

@Szilvia Orova: "Köcsög!"

Többnek érzed magad attól, hogy sértegetsz?

"Ez az ember nem csak szeretgette az állatait, hanem keményen dolgozott velük hogy a te kolykeid meg tudják azokat a filmeket nézni amikben ő és az allatai szerepeltek."

Ki van zárva.

"A MaFilm alkalmazásaban állt és később a veresegyházi önkormányzétban és díszpolgárrá nevezték ki őt."

Ha alkalmazott volt, akkor volt munkaviszonya és akkor nem méltányossági nyugdíjat kapna. A cikk is "remeteként" emlegeti, nem a mafilm alkalmazottjaként.

"Az iratai amivel igazolnibtudna a munkaviszonyát,elvesztek és ma már az egészségi állapot a állapota miatt képtelen ezeket pótolni. "

Kizárt, hogy valaki az egészségi állapota miatt ne tudna írni egy hivatalos levelet, amiben kéri a munkaviszonya igazolását. Ha nem tud írni ketten is segítenek neki, valamelyik írna a megbízásából egy levelet.

Azt állítod, hogy volt munkaviszonya, ezt az állításodat kéne bizonyítani. Annyit segítek, hogy ha mocskolsz és sértegetsz az nem bizonyíték.

$pi$ 2018.01.15. 20:14:22

@vacsad: "Ordít itt is a szolidaritás...."

Szó sincs a szolidaritásról. Azt várják páran, hogy az állam biztosítsa a megélhetését. Az állam nem "szolidarít", az állam a máséból ad.

Én magam is szoktam hasonló sorsú embereket támogatni, az szolidaritás. Az azonban, hogy az állam automatikusan biztosítsa mindenkinek a kényelmes megélhetést, akkor is, ha ezek az emberek történetesen nem vállaltak szolidaritást a társadalommal egész életükben más kérdés.

Ne érts félre, én nem állítom, hogy medve papa nem vállalt szolidaritást, nem volt munkahelye, nem fizetett járulékot, nem fizetett adót. Nem tudom, hogy mi történt pontosan.

Én azt állítom, hogy a hozzászólok jelentős része a társadalom szolidaritását akkor is elvárja, ha az egyén nem vállalt szolidaritást akkor, amikor rajta volt a sor.

$pi$ 2018.01.15. 20:15:15

@$pi$: "Ki van zárva. "

Mármint ki van zárva, hogy a gyerekeimért tette volna. Nincsenek gyerekeim.

$pi$ 2018.01.15. 20:19:34

@datam: "az állam csak 26-ot ismer el, hiába van meg minden bérpapírja első pillanattól a nyugdíjba vonulásáig"

Kizártnak tartom, hogy igazoló iratok ellenére nem ismerik el a munkaviszonyát. Persze nem tudom mit értesz az alatt, hogy "bérpapír", de ez az egész történet úgy hangzik, mintha valami jó nagyot akartál volna mondani.

Kardos doktor 2018.01.15. 20:40:45

Jó, hát ha mindenki folyton takarékoskodna, akkor olyan fillérbaszóak lennénk, mint a hollandok, olyan meg ki akar lenni.

Szilvia Orova 2018.01.15. 21:05:29

@HgGina: Azért mert időskori demenciaban szenved ezért sokszor azt sem tudja hogy mi volt tegnap! A nyugdíj intézet azt mondta hogy tanukkal kell igazolni a munkaviszonyát! Az valóban igaz hogy remetekent élt, 23 medvevel nem nagyon lehet a városba beköltözni. Volt családja, házat épített, a felesége és a lányai is Gödöllőn élnek. Többszöri kérés ellenére sem segítenek és nem is látogatják! A medvekről lemondott a veresi önkormányzat javára, azt ígérték neki hogy élete végéig a telep gondnoka lehet! Ezután a vállakozó aki a medveotthont üzemelteti nem tartott igényt gondnokra. Ezeknek utánna lehet nézni, és nem csak vagdalozni.

Kritikatúra 2018.01.15. 21:10:46

@Kardos doktor: Legfeljebb élnénk. Ellentétben az öreggel ...

spinneli 2018.01.15. 21:27:48

@Dr. Bélus___: mennyire kell szánalmasnak lenni ahhoz, hogy egy idős szerencsétlen ember történetén hízlald az egódat, hogy bezzeg te milyen jól csinálod.
Veregesd meg a vállad, brávó.

Kardos doktor 2018.01.15. 21:28:44

Kegyetlen egy család, ha nem gondozzák a demenciában szenvedő rokonukat! Hiszen az ilyennek folyamatos ápolásra van szüksége!

Szilvia Orova 2018.01.15. 21:34:27

@Kardos doktor:
Ez így igaz! Már magára is veszélyes! Már2x borította fel a kályhát, mert mikor megszedult belekapaszkodott. Másodszor csúnyán megégett a lába...

Szilvia Orova 2018.01.15. 21:37:00

@$pi$: Miből veszed hogy nem dolgozott? Kemény fizikai munkát végzett! A medveket etetni, gondozni, idomitani kellett!

gombakomba 2018.01.15. 21:49:10

@Szilvia Orova: rokontartassal probalkoztak mar?

amaurote · http://anarchia2020.blog.hu 2018.01.15. 23:57:36

csak szólok az okoskodóknak hogy ha nem lesz nyugdíj hamarosan (szerintem se lesz) akkor az egész társadalom összeomlik, úgyhogy aki "okos volt és számított rá" valójában annak is annyi lesz :)

Szilvia Orova 2018.01.16. 07:17:07

@ételizésítő:
Ez volt a munkája, azért kellett! Nem csak a simogatta a medveket hanem komoly beosztású párt embereket vadásztatott! Mindenki választott valamilyen munkakört annak idején, az övé ez volt! Egyébként ha100.000- lenne a nyugdíja akkor sem lenne jobb helyzetben! Hiszen a család nem fogadja vissza, nincs hol laknia. A megromlott egészségi állapota miatt nem lehetne egyedül. Szociális elhelyezésre 3 éves várólista van, és ennyi pénzzel oda sem veszik be!

Szilvia Orova 2018.01.16. 07:19:29

@Szilvia Orova: Egyébként lehet hogy kaphatna nyugdíjat ha előtudnánk keríteni tanúkat akik igazolnák hogy együtt dolgoznak! Őket megkeresni olyan mint tűt a szenakazalban!

zuiko 2018.01.16. 07:35:12

@Szilvia Orova:
"...A medvekről lemondott a veresi önkormányzat javára, azt ígérték neki hogy élete végéig a telep gondnoka lehet!..."

Azokról nem mondhatott le, mert soha nem voltak az ő tulajdonában. A MAFILM-korszaktól kezdve mostanáig állami tulajdonban voltak, akkor is , ha ő a sajátjaként kezelte őket. Gondnokként kapott használatra egy házat a medveotthon mögötti erdőben, na, az ottani állapotokat inkább ne is említsük. Utána pedig jött Ozora, mond ez neked valamit?

Szilvia Orova 2018.01.16. 07:43:20

@zuiko: Én láttam az okiratot amiben lemondott a medvék tulajdonjogáról! Igen tudok Ozorarol is! De most akkor is segítségre van szüksége! Nekem ő senkin mégis támogatom! Magamhoz nem tudom venni! Akkor dogoljon meg mert valahol hibat követett el az életben? Nem milliókat kérünk! EMBERSÉGET!

zuiko 2018.01.16. 07:58:03

Láthattál akármilyen okiratot, akkor sem érvényes. Leírni bármit lehet.
Az nagyon szép dolog, ha támogatod, de el kell fogadnod, ha másoknak esetleg más a véleménye. Én elég sokat tudok róla, képes vagyok objektív képet alkotni. A szakmában senki sem vitatja, hogy páratlan érzéke volt a vadállatokhoz, ehhez elképesztő elhivatottság is párosult. Emellett egy teljesen összeférhetetlen, antiszociális, a szabályokat soha el nem fogadó, öntörvényű jellem, aki soha, senkivel nem tudott hozamosabb ideig együtt dolgozni. Hihetetlen végletesség jellemezte mindig is. Csak halkan kérdezem: tudod mennyit kapott a lelépéskor? Abból lett Ozora. És mi lett belőle?
Beszéltél veresi rendőrökkel? Tudod mennyi ügye volt? Az volt az emberség magasiskolája, hogy mindenért szemet hunytak, nem bántották.
Én borzasztóan sajnálom őt, de a hozzá hasonló egyéniségek sorsa általában ugyanaz. És ezért a végkifejletért a legtöbbet ő tette.

zuiko 2018.01.16. 07:59:43

nem "hozamosabb", huzamosabb (elírtam)

Szilvia Orova 2018.01.16. 08:17:53

@zuiko: Én tudom hogy nem volt egy egyszerű ember! Vadállatok között nem él meg egy nyuszi! De ez már elmúlt! Vannak közös ismeroseink akik elmeséltek sok mindent! De Kósa már megöregedett megszelidült! Azért ismerjük be hogy rendkívüli élete volt és a filmekkel rendkívüli élményeket hagyott az utókorra!

zuiko 2018.01.16. 08:25:52

Én kívánom neki, hogy kapjon tartós segítséget, de amikor róla beszélünk, akkor igyekezzünk teljes képet adni, hogy miért, hogyan jutott oda, ahol most van. Ne alkosson senki hamis, "rózsaszín" képet róla, így a laikus támogatói később sem mondhatják majd azt, hogy félrevezették őket.

$pi$ 2018.01.16. 09:28:10

@Szilvia Orova: "De Kósa már megöregedett megszelidült!"

Okés, akkor foglaljuk össze:
1) A munkaviszonyának nincs nyoma az állami nyilvántartásban.
2) Neki nincs semmiféle írásos bizonyítéka.
3) Öregkorára semmit nem tett félre, nincs háza, nincs megélhetése.
4) A gyerekei, a rokonai kitagadták.
5) Senkit nem lehet találni, aki munkatársai lettek volna.
6) Ő arra sem emlékszik mi történt tegnap.
7) Mindezek ellenére méltányossági nyugdíjat kap.
8) Minden nap egyszer kap enni könyöradományként.
9) Most, hogy elhülyült és magatehetetlen már elviselhető a természete.

Te azt követeled, hogy *több* pénzt kapjon, mert kevesled azt, amit kap.

Nem ítélkezem, csak, hogy értsük miről is van szó.

Willkommenskultur 2018.01.16. 09:44:18

kis penzugyi muveltseget tenyleg nem artana az altalanos es a kozepiskolakban oktatni

mert van olyan ember aki 100ezret keres eleteben havonta megis normalis nyugdijas eletet el, mas meg milliokat hetente aztan sajnaltatja magat h nem kap nyugdijat mert ugye amikor volt bevetele akkor elqrta az egeszet es okosba vallalkozo volt, minimalberert /osszes muvesz pl./

Indriq 2018.01.16. 09:50:21

@$pi$: úgy gondolod pénztáros lőrinc megdolgozott a vagyonáért?

Larry Silverstein 2018.01.16. 09:51:05

@Indriq: Hat gondolom azert nem itt kommentelt erte

Szilvia Orova 2018.01.16. 10:00:50

Ha olvastad volna: nem több pénzt követelek!
A legnagyobb öröme akkor teljesülne, ha egy természet közeli helyen élhetne, Gödöllő közelében, amit persze nem kíván ingyen: cserében erejéhez mérten segítene a ház körül. Hátha valakinek jól jönne Medve Papa, és az ő állatszeretete…
Van háza, a felesége és a lánya él benne! Nyugdíj nem biztos hogy nem jár neki, de nincs aki ezt végig járja! Ő már nem tudja! A napi ebédjét fizeti, nem ingyen van! Ha segíteni nem akarsz mert nem vagy rá képes akkor ne ítelkezzél! Én is éltem valahol valakivel. Hatalmas házat építettünk. 13 év után elköltöztem mert a párom többször kezet emelt rám! Ez 2006 ban volt. Azóta pereskedünk, megegyezni vele nem lehet. Én a házba azóta be sem mehetek mert őt védi a birtokvédelem! Én közben felneveltem a gyereküket! Albérletben! De ha már nem tudok dolgozni én is hajléktalan leszek mert a törvény egyáltalán nem áll mellettem! Akkor én is elherdálltam az életemet?

Indriq 2018.01.16. 10:21:03

@Larry Silverstein: hát hol kommentelt érte? Mutass olyan fórumot, ahol kommentelésből ekkora vagyont lehet összeharacsolni? :)

Szilvia Orova 2018.01.16. 10:36:48

@Larry Silverstein: Mészáros Lőrinc tudta hogy itt hiába kommentelne! Tuti helyre ment!

HorseFucker 2018.01.16. 11:03:40

Arról van itt szó, hogy az elmebeteg csuti barom sorra építi a kibaszott stadionjait, miközben rengetegen éhenhalnak és a kórházak wc-jében döglenek az emberek.
A iskolák meg ontják a Batyu féle félhülye zombikat !
Ti tényleg nem látjátok ezt ????

$pi$ 2018.01.16. 11:04:12

@Szilvia Orova: "Ha olvastad volna: nem több pénzt követelek!"

Nem azon megy a sírás, hogy miért csak ilyen keveset kap? Okés, akkor félreértettük.

"Van háza, a felesége és a lánya él benne!"

Akkor mi a probléma? Akkor nem a nyugdíjfolyósító intézettel van bajod, hanem a családdal, akik kidobták a saját házából.

"Nyugdíj nem biztos hogy nem jár neki, de nincs aki ezt végig járja! Ő már nem tudja!"

Akkor hogyan akar költözni, segíteni a ház körül?

"A napi ebédjét fizeti, nem ingyen van!"

Nem te írtad, hogy az önkormányzattól kap ebédet?

"Ha segíteni nem akarsz mert nem vagy rá képes akkor ne ítelkezzél!"

1) Nem ítélkeztem. Rákérdeztem, kiderült, hogy egy csomó dolog félreérthetően lett tálalva.

2) Ateista vagyok, akkor ítélkezek, amikor akarok.

3) Nevetségesnek tartom, hogy te követeled, hogy ne ítélkezek, amikor az előbb az volt hozzám az első szavad, hogy "köcsög".

"Én is éltem valahol valakivel. Hatalmas házat építettünk. 13 év után elköltöztem mert a párom többször kezet emelt rám! Ez 2006 ban volt. "

Ehhez nekem igen kevés közöm van.

"Akkor én is elherdálltam az életemet? "

Nem tudom, nem is érdekel. Nem foglalkoztat, hogy ki herdálta el az életét és ki nem, főleg idegenek kapcsán. Az érdekelt, hogy miért adna az állam több nyugdíjat, ahogyan azt többen szóvá tették.

HorseFucker 2018.01.16. 11:05:34

@$pi$: Méltányosságból baszdmeg ! Ismered a szót troll ?

$pi$ 2018.01.16. 11:08:51

@HorseFucker: "miközben rengetegen éhenhalnak"

Az! Rengetegen éhenhalnak! Volt éhségmenet is, a csávónak, aki az élen haladt százmilliói voltak külföldi bankszámlám. Mágis éhes volt, lehet azóta éhen is halt!

Mer' diktatúra!

HorseFucker 2018.01.16. 11:10:31

@$pi$: Védd csak Batyu, védd... azért kapod a pénzt

Szilvia Orova 2018.01.16. 11:38:49

A cikket nem én írtam! Az meg hogy azt írták az önkormányzattól kap ebédet nem jelenti azt hogy ingyen van! Nem kidobták! Amikor a medves történetnek vége lett nem engedték haza! Attól hogy nyugdíja nincs soprogetni, fatvagni, állatokat gondozni tud!

Szilvia Orova 2018.01.16. 11:54:03

Nem tudtam hogy ide csak az jöhet aki milliomos! Én egyenlőre csak bevásárolni tudok neki, vagy viszek brikettet, és váltok vele néhány emberi szót! Ismétlem! Nem pénzt kérünk! Mivel egyedül van, házi, kerti és udvari, munkáért cserébe lakhatast szeretnénk! De látom itt sokak felfogo képességével van a probléma!

$pi$ 2018.01.16. 12:14:59

@Szilvia Orova: "Az meg hogy azt írták az önkormányzattól kap ebédet nem jelenti azt hogy ingyen van!"

Kapni valamit azt jelenti, hogy ingyen van. Ha nem ingyen van, akkor nem "kap", hanem "vesz". Teljesen jóhiszeműen mondom, hogy ha azt írja valaki, hogy "az önkormányzattol kap ebédet", akkor nem kérheted számon miért hiszik, hogy ingyen van.

"Nem kidobták! Amikor a medves történetnek vége lett nem engedték haza!"

Ha valaki nem enged be a saját házamba, akkor azt köznapi nyelven úgy mondjuk, hogy "kidobtak". De igen, fűrészelheted a metánt, a lényegen nem változtat.

"Én egyenlőre csak bevásárolni"

Igen, a szó, amit keresel "egyelőre". Azért vicces, mert épp te magyarázod, hogy melyik szó mit jelent, nos az "egyenlőre" azt jelenti, hogy "valamit valamivel egyformára", az "egyelőre" meg azt jelenti, hogy "jelenleg, pillanatnyilag".

"De látom itt sokak felfogo képességével van a probléma!"

Megpróbálhatnád világosabban kifejezni magadat.

Medgar 2018.01.16. 12:33:45

@HorseFucker: Miért nem küldesz neki pénzt te méltányosságból?

Szilvia Orova 2018.01.16. 13:05:11

Mint már jeleztem a cikket nem én írtam! Önkormányzati ebédet nem mindenki kaphat csak ha megfelel bizonyos feltételeknek. Ez nem minden esetben ingyenes, jelen esetben sem, csak olcsóbb mintha máshol venné. Az egyenlőre nálam azt jelenti hogy ha lehetőségem lesz többet is segítek neki. Pl. ha hozzájutok az ingatlanombol járó részhez akkor magamhoz veszem. De ez nem tudom mikor lesz. A családja nem csak kidobta hanem a kapcsolatot sem tartja vele. Többszöri megkeresésre csak ígéretet tettek arra hogy valami megoldást találnak!

Bagórágó 2018.01.16. 13:15:30

@$pi$: Istenem, mekkora egy kötekedő balfasz vagy te. Nem tudsz értelmezni egy cikket, vagy egy mondatot, de az okoskodás az megy.

Gondolom, amikor otthon megkérdezik, hogy: "Kaptál kenyeret a boltban?" te erre azt feleled, hogy nem kaptam, vettem.

Persze kötözködhetnék veled én is, hogy ha valaki nem enged be a saját házamba, azt úgy mondjuk, hogy "kizártak". A kidobtak, -ha már ennyire kötekedünk - teljesen mást jelent. Mégpedig, hogy valahonnan eltávolítottak.

Persze a te esetedben jelenthetné azt is, hogy egyszerűen a szemetesbe helyeztek, ahová való vagy.

ételizésítő 2018.01.16. 14:15:53

@Szilvia Orova:
Ha ez a munkája volt, akkor meg kellett, hogy kapjon fizetést, és kell, hogy legyen igazolása arról, hogy itt meg itt melózott ezt és ezt, ekkorra fizetéssel.
Ráadásul ezt az állam is nyilvántartja, csak utána kell járni.

Ha meg a hobbija volt, és egyébként lopta a napot, akkor nem is érdemel nyugdíjat. Én sem kapok majd nyugdíjat a hobbimért, pedig legalább annyian látják a hasznát, mint a medveápolásnak meg a vadásztatásnak.

ételizésítő 2018.01.16. 14:25:40

@HorseFucker:
Talán tanulj meg olvasni.
Ez a cikk nem erről szól.

ételizésítő 2018.01.16. 14:30:02

@Szilvia Orova:
A saját történeted is sántít, ha házat építesz, annak a fele téged illet, pláne 13 év házasság után. Az lehet, hogy nem mehetsz be a házba, de akkor ki kell, hogy fizesse a volt férjed/akármid a vagyonrészedet.

"Ha segíteni nem akarsz mert nem vagy rá képes akkor ne ítelkezzél!"
Ez a mondat több részen is sántít.
Egyrészt lehet, hogy képes lenne az ember segíteni, de nem AKAR, mert a fickó, int kiderült, elviselhetetlen, nem véletlenül nem akarják látni a saját gyerekei sem, másrészt milliókat herdált el Ozorára. Amiből akár saját nyugdíjat is biztosíthatott volna magának.
Másrészt miért ne lehetne ítélkezni? Ha valaki hülye volt, azt nyugodtan lehessen hülyének nevezni. Kissé eltévedtél a PC-skedés rengetegében.

ételizésítő 2018.01.16. 14:32:02

@HorseFucker:
Ja, méltányosságból. Valaki végigéli hereként az életét, elbassza az összes pénzt, amit keresett, lehet, hogy sokszorosát annak, mint te vagy én, aztán méltányosságból kapjon nyugdíjat, mi?
Nem vagy te hülye?

$pi$ 2018.01.16. 14:41:01

@Bagórágó: "A kidobtak, -ha már ennyire kötekedünk - teljesen mást jelent."

A mondanivalóm szempontjából teljesen mindegy volt, hogy kizárták, nem engedték be vagy kidobták.

"Istenem, mekkora egy kötekedő balfasz vagy te."

Pont te kötekedsz, hogy nem mindegy kidobták -e vagy kizárták. Miért nem mindegy? Miért kötekedsz?

Szilvia Orova 2018.01.16. 14:52:42

A saját történeted is sántít, ha házat építesz, annak a fele téged illet, pláne 13 év házasság után. Az lehet, hogy nem mehetsz be a házba, de akkor ki kell, hogy fizesse a volt férjed/akármid a vagyonrészedet.

Naiv vagy! A jog nem ilyen egyszerű. Nem akar kifizetni! Ujjabb per kell hozzá, hogy rakenyszeritsuk. Ne kerulj ilyen helyzetbe mert addig jó neked. Ha gondolod privatban minden iratot megnezhetsz, hogy elhidd!

Fiona Schultz 2018.01.16. 16:08:36

Szomorú, hogy a családja elfordult tőle, de ennek is biztosan megvan az oka. Szülőtartás címén nincsenek mégis kötelezettségei a gyerekeinek?

Szilvia Orova 2018.01.16. 16:32:20

@ételizésítő:
Már nem elviselhetetlen! Amíg az volt és pénzt keresett jártak hozzá! Ozorat valóban elcseszte, de hadd rendelkezzen már azzal amit ő keresett meg! A gyerekek megkapták a felépített házat!

ételizésítő 2018.01.16. 18:12:11

@Szilvia Orova:
Rendelkezzen.
De akkor ne sírjon a szátok, hogy szegény szerencsétlen barmot segítsék már az emberek, meg miért nem kap nyugdíjat - volt egy valag pénze, elbaszta, viselje a következményeket.
Fektette volna nyugdíjalapba vagy nyugdíjbiztosításba, most lenne nyugdíja.
Elbaszta, nincs nyugdíja.
Azt mondom, megérdemli.

Szilvia Orova 2018.01.16. 19:41:16

@ételizésítő:
Szerinted az normális hogy a család élvezi azt amit ő létrehozott és mégsem segítenek?

Szilvia Orova 2018.01.16. 20:29:26

@ételizésítő:
Mondtam már hogy nem a pénz a lényeg Dagobert bácsi!

ételizésítő 2018.01.16. 22:04:25

@Szilvia Orova:
Akkor miért azért pattogtok, hogy nem kap nyugdíjat?
Talán máskor előbb gondolkodj, aztán írj. Akkor nem keveredsz ilyen helyzetbe.

Szilvia Orova 2018.01.17. 07:35:28

@ételizésítő: Csak a gyengébbek kedvéért, utoljára!
Milyen helyzetbe te drága? Itt arról van szó hogy van egy idős ember aki egyedül él, mivel kevés pénze van nem tud megfizetni egy bentlakásos otthont, ( szerintem ezzel nincs egyedül) ezért keres egy olyan helyen lakhatást ahol a munkája fejében ott lehet! Esetleg egy hasonló helyzetű embernél, aki szintén idős és magányos, vagy egy lovardában ahol jól jön ha valaki még összesöpör!

ételizésítő 2018.01.17. 17:49:52

@Szilvia Orova:
Azért, mert a te anyád kurva, és mivel otthon ezt láttad, mást el sem tudsz képzelni, meg te is az lettél, ráadásul más föld buta is vagy, azért más családokban ez nem így van ám.

Látom, előtört belőled mind a 4 elemi, a 2 első meg a két befejezetlen második osztály.

ételizésítő 2018.01.17. 17:50:42

@Szilvia Orova:
Ja, egyébként te követelőzöl. Az anyukám szerencsére nem te vagy, a kurva lehet, hogy passzol rád. Az agyatlan meg biztosan.

BéLóg 2018.01.29. 17:59:27

@datam: Azt a raktártűz elégette a NYUFIGNÁL lévő papírokat is, igaz?

Vagy a mamó ZSEBBE kapta a pénzét évtizedeken keresztül mint oly sokan, aztán azt gondolta, ugyan ellopták a járulékokat de majd az állam aszerint fog neki fizetni amit zsebbe kapott és nem aszerint amit valóban befizettek.
süti beállítások módosítása