A tanulás és a közmunka között csak a nyomor van
2016. december 01. írta: Imre Anda

A tanulás és a közmunka között csak a nyomor van

Fatime többszörösen hátrányos helyzetű, nem csak azért mert nincs diplomája és érettségije, hanem azért is, mert nem bízhat a jövőben.  Abban, hogy 21 évesen nem kell mindig szégyenkeznie, hogy megint elutasították. Pedig nem egy világtól elzárt településen él, hanem Szigetbecsén, igaz, ebben a düledező házban.  Azt mondta, nem pénzt, vagy megváltást szeretne, csupán dolgozni, hogy megéljen, és persze ha kell, akkor tanulna is a cél érdekében.Férje alkalmi munkából él, ami nyilván kevés egy biztos megélhetéshez, hiszen hol van munka, hol meg nincs. Egy pest megyei munkaügyi központon keresztül felcsillant a remény, hogy óvodai dajkaképzésre jelentkezhet, aminek elvégzése után nagyobb a remény az elhelyezkedésre.

fatime_haza.jpg

Fatime: „Annak rendje és módja szerint megírtam ehhez egy tesztet, ami jól sikerült. Később azonban elutasítottak azzal, hogy vannak nálam rászorulóbb édesanyák, ezért őket választották. A képzésre azonban nem mentek el a kiválasztott anyukák és én sem, hiszen elutasítottak. A tanfolyam oktatási ügyintézője vont kérdőre telefonon, hogy miért nem jelentem meg a képzésen? Utána már csak az egymásra mutogatás történt és kifogások: elfogyott a képzésre szánt pénz, vannak nálam sokkal rosszabb helyzetben élők is, stb.

Ahova csak elküldtek én szó nélkül elmentem. Megyek, mert azt hiszem végre sikerülni fog és aztán padlóra esem, mert ugyanott vagyok, ahol elkezdtem, sehol sem. Szerintem nincsen nálam hátrányosabb helyzetű a lakóhelyemen, csak akik hamarabb jelentkeztek, azokat előbbre veszik a képzésben vagy a közmunkában. Augusztusban jelentkeztem, most november van, több hónap eltelt közben. Nincs fürdőszobánk, a házban egy kis szoba – konyha van, víz és gáz sincs. A vizet a kerti kútról húzzuk fel, de ha beüt a nagy hideg, befagy, és a falu széléről kell hordanunk. Gáztűzhelyem, mosógépem, ruhás szekrényem nincs. Egy villanyrezsóval főzök. Van egy kályhánk, de nincs fánk, amivel tüzelhetnénk.”

A fiatal lányt kiközvetítették közmunkára. Elmondása szerint a  helyi önkormányzatnál  azzal utasították el, hogy a 18 és 25 év közöttiek ingyen tanulhatnak, ezért  közmunkát nem kaphat.Hivatalosan 6 napot dolgozott egy üzemben, utána csak alkalmi munkái voltak.  Alap szinten több idegen nyelvet is beszél, úgy érzi,  vendéglátó helyen is megállná a helyét, ha lenne, aki alkalmazná. Az már csak „hab a tortán”, hogy barna bőre miatt a szemébe vágták már többször, hogy romát nem alkalmaznak, miközben ő állítja: nem roma. Barna bőrű és dolgozni akar, hogy tudjon fűteni, és ne több réteg ruhában aludjon, mert a meleg mindenkinek jár, vagy legalábbis járna…

Egyelőre a  tanulás és a közmunka között csak a nyomor van…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr9412013934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ebella 2016.12.02. 05:05:43

Elmondom miért nem alkalmaz az ember cigányt. A 90%-uk teljesen megbízhatatlan. Akkor meg a többinek kell helyettük melózni, ha felveszem és fizetésnap után nem jön pár napot. Ezt egy magáncég nem engedheti meg magának sűrűn. Inkább nem kísérletezik az munkáltató, hogy hátha ez lesz az a tíz százalék aki rendesen dolgozik, aki most jelentkezett. Ha valaki garanciát vállal rá akit ismer az ember és megbízhatónak tart, akkor talán. De az utcáról?

De ez így volt a rendszerváltás előtt is. Csak akkor még az állam zsebére ment a dolog, ami elbírta. Magánember nem akar ráfizetni, csak hogy megmutassa, ő nem rasszista. Inkább nem mutatja meg, ha nem is az. A nyolcvanas években a szovjetekhez menő almaszállításhoz mindig rengeteg rakodó kellett. Úgy számoltak, hogy tíz cigányból, kilenc csak addig jön, míg meg nem szerzi a családi pótlékhoz szükséges munkanapokat. És igazuk is volt. Egy maszek ezt nem engedheti meg magának.

Vagy változtatnak ezen a cigányok (más nem tud, csak ők), vagy ez marad a helyzet örökre!

Fatime Csimpojás 2016.12.02. 07:34:09

Tiszteletem hölgyem! Apukámat nem ismerem, de anyukám az fehèrbőrű volt, mivel ő magyar volt, míg 10 èves koromban megnem halt, 8 hónapos terhesen 28 èvesen tüdőembóliában. Ezek után , anyai ágról nagymamához, akivel nemjöttünk ki, mivel anya meghalt , így alkoholizált, mindig bántva voltam , mert anyukámra hasonlítok, így betett az intèzetbe. Ott vert mindenki mindenkit. Az ètelèrt ment a harc. Aztán átkerültem, egy másik intèzetbe. Most próbálkozom, hogy állást találjak amiből egy rendes szakmát vagy , egy èrretsègit letegyek. Mindenki hibázik az èletben, èn is hibáztam, de nem volt aki megtanította volna , mit hogyan kell, ès tanácsot adjon mikor szüksègem van rá! Most èlni szerettem volna a tanulási lehetőssèggel , de hiába mindenki levegőbek nèz ès azthiszik, mivel 8. általánosom van , buta is vagyok így hülyènek nèznek. Nem vallom magamat romának, mivel apukámat nem ismerem, ès Magyarországon születtem, magyar állampolgár vagyok!