Hosszú évekig láthattuk képernyőn, sokan a műkorcsolya versenyek közvetítéséről ismerik a nevét. Eleinte a sportágról nem sokat tudott, Sebestyén Júlia mutatta meg a forgást, az ugrást, szinte lekottázták a lépéseket, hogy pontosan tudjon kommentálni a nézőknek.
Zelinka Ildikó: „2000 januárjában közölték velem, hogy Bécsből közvetítem a műkorcsolya és jégtánc Európa- bajnokságot. Három kg fogytam egy hét alatt, annyira izgultam. Előtte videóról ismerkedtem a versenyzőkkel, a képernyőn “nagyban” láthattam mindent, így tanultam, készültem az “éles bevetésre”. Ezzel szemben a közvetítőt állás fent volt a csarnok legtetején, csupán kb 2 cm-es embereket láttam, hogy ugrabugrálnak, ennél többet nem. Nyilván nekem, mint tapasztalatlan sportkommentátornak, még nehezebb volt a dolgom, szerencsére, bele jöttem. A Torinói téli olimpián történt 2006-ban, egy kínai műkorcsolyázó pár megpróbálkozott egy négyfordulós dobott ugrással. Három és fél lett belőle, mert a lány arcra esett, nagyon csúnyán és egyszerűen nem volt mit mondani, ott zajlott előttem a dráma! Lélegzet visszatartva csak néztem és csak annyit mondtam, ami szerintem mindenkiben megfogalmazódott: Jézusom, vajon fel tud állni? Aztán hallgattam… és azt mondták, hogy pont ez volt a jó, hogy tudtam hallgatni, ezzel érzékeltettem a helyzet komolyságát. Persze mikor felállt a jégről és kapott két percet arra, hogy összeszedje magát, akkor már én is elkezdtem beszélni.
Egyszer élelmiszerboltban beszélgettem az eladóval, mikor megszólalt mellettem egy néni: „Bocsánat, nem Ön közvetítette a műkorcsolyát?” Ilyen eseteknek persze, hogy örültem. Ezekről a kedves emlékekről már múlt időben beszélünk, hiszen 17 év után „közös megegyezéssel” vált meg az MTV-től. „Tulajdonképpen voltak terveim, (média, és sport coach) húsz éven át sportolókkal beszélgettem, minden problémájukat ismertem. Azt is tudtam, hogy egy élsportolónak összetett az élete: ott van az edző, a szakvezető, klubigazgató. Én úgy látom, hogy sokszor elbeszélnek egymás mellett az emberek: ki mit értékel, ki mit vár, ki mit szeretne és azt milyen formában.
Beszélgettem még a tévében a műsorvezető társakkal, akik a címlapon mosolyognak, sokan irigylik őket. Pedig arra panaszkodtak nekem, hogy senki sem ismeri el őket, nem kapnak dicséretet. Megcsinálod amit rád bíztak, - rendben- jön a következő feladat és megy a verkli. De az is megeshet, hogy egyszer csak kivesznek egy munkából, minden előzetes jelzés és indoklás nélkül és nem tudod miért. Mi volt a hiba, mit rontottam el, jó vagyok, rossz vagyok, kiöregedtem? A kérdések jönnek, válaszok nincsenek… Ki mondja meg nekik, hogy amúgy jól haladnak, csak a vezetőségnek más irány kell? Szerencsére egy csomó lehetőség létezik, amit akkor abban a helyzetben nem látunk…A különböző tehetségkutatók résztvevő is egy hullámvasúton ülnek. Ha valakire felfigyelnek gyorsan híressé, ismertté válik, de mindenki nem lehet győztes. A felkapott sztárok feleslegessé válnak, és sokan nem tudnak mit kezdeni ezt követően az életükkel, pedig a felszedett tudást kamatoztatni lehetne! A médiában dolgozókra, és a sportolókra e tekintetben nem figyel senki.
A magánéletéről annyit árult el, hogy pár évvel ezelőtt elvált férjétől, magára marad két kicsi gyerekkel. Ahogy ő fogalmazott: „helyre kellett tenni magam, átgondolni, hogy mi volt a szerepem abban, hogy válásra került a sor, hogy látom magam ebben a helyzetben? Egy darabig egyedül voltam, de 3 éve boldog párkapcsolatban élek! Nagyon jó érzés, mikor én tanulok az egyik lányommal, miközben a párom a másikkal éppen vacsorát készít! Amikor teljes az összhang az az igazi boldogság…