„15 évig fizettek a szexért, olykor nekem is jó volt”
2017. február 13. írta: Imre Anda

„15 évig fizettek a szexért, olykor nekem is jó volt”

„Egy osztrák bankárnak az volt a dilije, hogy mezítelenül, tűsarkúban tapossam a testét!”

Első ránézésre olyan, mint a többi középkorú nő, feltűnően kedves és nyitott. Több mint egy éve abbahagyta, és bár telefonon olykor még próbálják rávenni, hogy tegyen kivételt, de köti magát ahhoz, hogy befejezte.

tusarok.jpg

Bella: „Jó alakom volt, szexis. 45 évesen hívtak egy bárba dolgozni, tisztában voltam vele, hogy mi lenne a dolgom. Szerintem ez is egy szakma, egy egészségügyi szolgáltatás, ahol első a vendég. Cél, hogy jól érezze magát és visszajöjjön. A bárba szórakozni jöttek a férfiak, hogy jól érezzék magukat, miközben egy csomó pénzt otthagytak. Többet kerestem, mint a fiatalok, és sosem kerültem kényszerhelyzetbe. Ausztriában öt évet dolgoztam, több helyen is.  Ahány férfi, annyi féle, az én dolgom az volt, hogy elégedett legyen az illető. Ezért, ha azt éreztem, hogy izzadt, mentem vele zuhanyozni, amit ő egyfajta előjátéknak fogott fel. Meg kellett tanulnom az óvszert szinte észrevétlenül feltenni, mert a legtöbb pasi ezt szereti elsumákolni. Persze voltak extrém esetek, pl egy osztrák bankárnak az volt a dilije, hogy mezítelenül, tűsarkúban tapossam a testét! Egy másik vendég a diplomata táskájából elővett egy hajókötelet, amit a nyakára kellett tennem, és egyre jobban szorítani, mert azt élvezte. Ez azért veszélyes volt, nem is akartam rendszeresen elvállalni.

Egy biztos: ha egy pasinak merevedése volt tőlem, akkor én irányítottam, az én kezemben volt a döntés. Sokaknak fontos volt a lelkizés, nem egyszer fordult elő, hogy a megvásárolt idő első öt percében vége lett az aktusnak, és ő csak mondta, hogy éppen milyen problémákkal küszködik.  Nekem figyelnem kellett, hiszen legközelebb rákérdeztem, hogy alakult a dolga. Nyilván akik az utcán dolgoznak, azokkal nem lelkiznek, de az egy más történet. A külföldi életemet is nagyon élveztem, jól éltem, szabadságot adott a szakma.

A lelkem azért nem rongálódott, mert a magánéletemben nem volt senkim, nem tudtam volna összeegyeztetni. Csak önmagamnak és a két gyerekemnek tartoztam elszámolással, viszont azt nem akartam, hogy valaki azt mondja a srácaimnak: tudtad, hogy anyád egy kurva? Bár benne volt a pakliban, hogy esetleg elveszítem őket, de azt mondtam nekik: anyátok egy kuplerájban dolgozik, és nem ő mosogat! A válasz pedig az volt: „Anya, te biztosan tudod, mit kell csinálnod!” A szexualitásommal a mai napig nem vagyok tisztában, úgy éltem meg, mint egy munkát: a pasinak legyen jó, de váratlanul nekem is jó volt, és nem tudtam az okát.

voros_szaj_2.png

 

A legtöbb férfinak van  kapcsolata, de tudomásul kell venni, hogy a férfiaknak egész más a szexualitása, mint egy nőnek.  Sokkal jobb, ha kupiba megy, mintha barátnőt vagy szeretőt tart, megjavíthatja a házasságát, amelyik férfi ilyen helyre jár, az segítségre szorul, és ott megkapja. Akiknek viszont csak a pornófilm nézése nyújtja a szexuális életet, azoknak  nehézséget okoz a való életben egy normális intim kapcsolat, illetve meg kell tanulniuk, amire sokan nem képesek.

Most egy barátommal élek, aki korábban a vendégem volt. Elhívott magához, én mondtam mennyibe kerülök, később felvetette, hogy maradjak nála. Megtettem, bár a magam módján ragaszkodok a szabad élethez. Nekem egy jó emberre van szükségem, főzök, vidámmá teszem, ha jó hozzám, akkor mellette leszek, ha nem, akkor elmegyek. Most már úgy nevezem, hogy a párom, nem szerelem, de megszerettem.”

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr8912253470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Santer 2017.02.13. 22:32:20

telszám, adatlap, link?:)

wrstjnethn 2017.02.13. 22:47:05

Hát ez a kapcsolat nem hangzik túl meggyőzően. A pasi annyit nyert, hogy már nem kell fizetni, a csaj meg annyit, hogy valaki beszáll a rezsibe.

2017.02.14. 00:09:38

mondja, hogy lelkileg nem sérült, de nem volt és nincs párkapcsolata... értem én, csak nemértem.

kodacx 2017.02.14. 00:29:01

@wrstjnethn: És ha tudnád, ezzel hány "párkapcsolatban" meg "isten színe előtt köttetett házasságban" élő kiegyezne ma a Földön?!?

kasu 2017.02.14. 05:39:37

@kodacx: csak ezért szólalok meg, tökéletesen igazad van!
Annyira eltérőek vagyunk, sorsok, neveltetések v annak hiánya, szexuális irányultság, szorongás és macsóság, a nők tiszta igaz szerelme, aminek van pénzbeli ellenértéke. És hát ne ítélj! Sok kapcsolat nem más, mint ami a legutolsó kurváé. Megaláztatás és kölcsönös érdeken alapuló hallgatólagos megegyezés. Nekik kettőjüknek kell tudni, mi a jó nekik és hogyan éljenek. Ráadásul semmi nem végleges. Az égben köttetett kapcsolatok tökéletessége és tisztessége ugyanilyen kétséges, csak leplezett a valódi tartalom.

scavengario 2017.02.14. 07:30:40

Az utolsó mondat kicsit szomorú volt, hogy nincs szerelem, de hátha fellángol, volt már rá példa.

Sok sikert az új élethez.

incognito ergo sum 2017.02.14. 08:44:30

"A legtöbb férfinak van kapcsolata, de tudomásul kell venni, hogy a férfiaknak egész más a szexualitása, mint egy nőnek."

Ez önmagában véve igaz, de nem úgy.

A félrelépések mögött nem az áll, hogy a pasik több szexet akarnak, mint a nők. Például mert kifejezetten gyakori a fordítottja. Sokkal gyakoribb okok ezek:

A nő neheztel, a férfi nem érti miért. A neheztelés egyik formája a szexmegvonás, vagy egyszerűbben csak az a fajta hátatfordítás, amitől a férfinak is elmegy a kedve a szextől.

A férfi nem becsüli meg a nő otthoni munkáját (anyám is háziszolga volt, a feleségem is legyen az).

A nő nem becsüli meg a férfi munkáját, mert nem látja.

A nő "későn ébred", akkor kezd el szexuálisan nyitottabbá válni, amikor a férje már elköteleződött másfelé, és nem feltétlenül más nők felé, sokkal gyakoribb, hogy valami hobbit talál magának -- ha zárlózott, akkor tévéfüggő lesz, meccset néz napi több órában, esetleg bélyeget gyűjt, barkácsműhelyt épít a pincében és oda zárkózik be a "mármegint"-ező feleség elől. Ha szociálisabb, akkor kocsmázni jár, vagy a hobbijához, érdeklődéséhez kapcsolódó baráti társaságokba, esetleg több helyre is. Esetleg (modern idők) internetes csevegőcsoportokban, fórumokban ír okoskodó hozzászólásokat.

Összefoglalva: azt az időt, amit nem szívesen tölt otthon, eltölti mással. De ez a más csak szélsőséges esetben lehet kurvázás.

A feleség azzal menthetné meg a házasságát, ha ezt a munkát elvégezné ő maga otthon. És még élvezhetné is, többnyire.

halaloszto 2017.02.14. 09:07:08

Nem írta hogy bármilyen független jövedelme vagy megtakarítása lenne...

Netuddki. 2017.02.14. 09:07:16

"Sokkal jobb, ha kupiba megy, mintha barátnőt vagy szeretőt tart, megjavíthatja a házasságát, amelyik férfi ilyen helyre jár"

Ja. Gondolom attól függ, hogy tud-e róla anyuka, hova jár az apuka.

incognito ergo sum 2017.02.14. 09:37:57

@scavengario:

Különös dolog ez -- ha hajlandóak cselekedni egymásért, az szorosabb köteléket épít, mint az idealizált (és csalódásoknak megágyazó) szerelem.

incognito ergo sum 2017.02.14. 09:39:13

@Tibi !:

"Gondolom attól függ, hogy tud-e róla anyuka, hova jár az apuka."

Mindenképp torz kapcsolat, ahol apuka kupiba jár.

Pink Petsch 2017.02.14. 09:51:48

@Tibi !: Pedig tényleg jobb, a már eleve rossz helyzetben (ugye, ha apuka máshol keresi a szexet, nem otthon, akkor anyuka vezstes helyzetben van). Egy kurva nem fogja felhívni anyukát, nem fogja szétverni a házasságukat, nem kéri, hogy apuka vegye el. Egy szeretővel azonban mindez sanszos.

incognito ergo sum 2017.02.14. 10:06:29

@Pink Petsch:

...csakhogy a kurva -- kurva sokba kerül. Ugyanúgy hazudozni kell arról, hogy merre járt, miért érkezik haza megfürödve.

Még az is egyszerűbb lenne, ha egy szexre nyitott, ám besavanyodott férjében azt már felébreszteni képtelen, de házasságát (ugyanúgy) felrúgni nem akaró feleséggel jön össze a szexre nyitott, ám megkeseredett feleségében azt már meg nem találó férj. Legalább a havi ötven-százezer forint hiányát nem kellene magyarázni.

Pink Petsch 2017.02.14. 10:12:11

@incognito ergo sum: Lehet, viszont egy pont ugyanolyan helyzetben levő ellenkező neműt találni, aki ráadásul még be is jön ... hm, kb. egyenlő a lottó 4-essel (valószínűbb, mint az 5-ös, de azért nah).
Mellesleg, egy ilyen kapcsolat is pénzbe kerülne. Elsőként a hotelszoba, hisz egyikük lakásán sem szexelhetnének nyugodtan. No meg, ugye azért egy vacsora-ebéd-reggeli, kisebb ajándékok bejátszanának, hiszen a másik fél az ilyesmiket igényelné. No meg, ugye meg kell hallgatni a másik nyomorát is, mikor apukának épp elég a sajátja.
A kurva semmi ilyemsit nem kér, és olcsóbb, ha mindent összeadsz.

bbwd 2017.02.14. 10:16:00

a tönkrement párkapcsolatoknak az önzés, az önmegvalósítás és a félreértelmezett büszkeség az oka, no meg az alkalmazkodási képesség teljes hiánya

nem tanítják, hogy a problémákról, nehézségekről nyíltan kell beszélni, és úgy meg lehet oldani azokat

de ha valamelyik fél vagy mindkettő egyre jobban bezárkózik a sértett büszkeség elefántcsont-tornyába, onnan már nem nagyon van visszaút

bbwd 2017.02.14. 10:18:36

@incognito ergo sum: a kurva a legolcsóbb és legegyszerűbb megoldás

ha pedig olyan szerencsés vagy, hogy találsz egy viszonylag normálisat, akivel még beszélgetni is lehet, a szex meg nyilván jó, akkor kifogtad az aranyhalat

incognito ergo sum 2017.02.14. 10:46:17

@Pink Petsch:

"aki ráadásul még be is jön ... hm, kb. egyenlő a lottó 4-essel"

Dehogy. Nagyjából a következőkről beszélünk:
- gyerekei már iskolásak, visszament dolgozni
- férje elhanyagolja (érzelmileg és szexuálisan)
- 40 körüli
- igényes (magával szemben - öltözködés ilyesmi)
- maszturbálás közben egy kedves férfiról ábrándozik

RENGETEG ilyen nő van. Nem meghódítani nehéz őket, hanem megtartani velük szemben a munkakapcsolat határait.

incognito ergo sum 2017.02.14. 10:53:14

@bbwd:

Nem azokra a kurvára gondolok, akik a 31-es úton a körgyűrű előtti kanyargós, bokros szakaszon integetnek az út szélén, és talán már egy ötezresért gyorsan lerendeznek. Ha hetente egyszer állsz meg, akkor olcsó is, és az időddel sem kell elszámolni. De hozzájuk nem a szexuálisan elhanyagolt családapák járnak, hanem az önmagukkal szemben igénytelen férfiak, akikhez épkézláb nő bottal sem nyúlna.

Ha szexuálisan elhanyagolt családapa vagy, akkor egy városi, önálló lakással rendelkező hölgyet keresel, aki saját (erre a célra fenntartott) lakásában fogad és alkalmanként két órát töltesz nála, amiben az igényes szex mellett az előtte-utána zuhanyozás is benne van. Ha hetente teszel egy látogatást, máris megvan a családi költségvetésen a 60-100 ezer forintos hiány. Ennyi pénzért akár a feleségedhez is lehetnél kedves.

incognito ergo sum 2017.02.14. 10:58:16

@Pink Petsch:

"Mellesleg, egy ilyen kapcsolat is pénzbe kerülne."

Mégis sokkal olcsóbb: 5-8 ezer forintért kapsz egy (ilyen célra bérbe vehető) lakást két-három órára, és a költséget meg lehet felezni.

"egy vacsora-ebéd-reggeli, kisebb ajándékok bejátszanának"

Ez már túllépi a szexuálisan elhanyagolt családanyával fenntartott kapcsolatot.

Pink Petsch 2017.02.14. 11:30:23

@incognito ergo sum: Ahham, tehát "munkakapcsolat". Szóval, gyakorlatilag te is egy kurvát keresel. Mondd, és miből gondolod, hogy a kiszemeltjeidnek te is bejössz, és nem hajtanak el a vérbe? Tudod, ők nem hivatásosak, csak hobbikurvák, megtehetik.

Pink Petsch 2017.02.14. 11:34:31

@incognito ergo sum: Te, komolyan, haláli vagy :DDD Szóval, egy "tisztes családanyát" keresel, akivel úgy egyébként, úgy bánnal, m9nt egy kurvával, akinek kifizetsz 15-20 ezret egy órára.
Nézd, egy kurvát nem zavarja, ha kurvának nézed, és az aktuson, meg két mondaton kívül nem történik közetetek semmi. Sőt, örül, ha nem kell meghallgatnia a nyavalygásodat az elcseszett életedről.
De ha egy ilyen "tisztes családanyát" is kurvaként kezelsz, akkor egyrészt sanszos, hogy egyetlen találkátok lesz csak, másrészt még sanszosabb, hogy felnyom az asszonnynál, amiért faszként viselkedtél vele. Simán csak bosszúból.
Ja, de spóroltál 8 ezer forintot. Hurrá! :DDD

incognito ergo sum 2017.02.14. 12:07:23

@Pink Petsch:

"Ahham, tehát "munkakapcsolat". Szóval, gyakorlatilag te is egy kurvát keresel."

Jaj, dehogy, ez teljesen félrement. Olyan a munkám, hogy elég sokszor megyek más cégekhez vagy jönnek hozzánk, néha szakmai konferencián, szakkiállításon találkozunk. Ilyen alkalmakkor lehet (sőt: kell) beszélgetni a partnercégek hasonló "rangú" munkatársaival. Ez a munkakapcsolat. Közben kávézunk, beszélgetünk, felvesz egy telefont, hallom amint gyerekkel beszél, és máris személyes térbe kanyarodik a beszélgetés.

incognito ergo sum 2017.02.14. 12:08:50

@Pink Petsch:

Örülök, hogy szereztem egy vidám percet.

Pink Petsch 2017.02.14. 12:12:34

@incognito ergo sum: Ahham, hát kiss-nagyon félreérthető volt, amit írtál, de így már árnyaltabb.
Mindezek mellett erősen javaslom, hogy ha majd ráveszed magad, és becserkészel egy ilyen "tisztes családanyát" ne nagyon bánj vele úgy, mint egy kurvával. A sértett hiúság iszonyú bír lenni.
Tényleg szereztél :DDD

incognito ergo sum 2017.02.14. 12:37:08

@Pink Petsch:

Akkor lenne értelme többet mondanom, ha lenne valami bizalom, hogy ne kelljen minden szavamat magyarázni. Ez most sajnos nem alakult ki, de teljesen megértem: a névtelenséggel nem csak élni, de visszaélni is lehet. Nem tudhatod, hogy ki vagyok valójában, hogy valóban kitárulkozom vagy csak a virtuális egómat pumpálom.

Pink Petsch 2017.02.14. 13:53:14

@incognito ergo sum: Jaaajj, te, nem is akarom tudni, hogy ki vagy valójában. Csak dumálunk. Leírtál pár gondolatot és elképzelést egy témáról, én meg hozzáfűztem a magam meglátásait. Ha hasznosnak találtad őket, akkor fasza, ha nem nekem úgy is jó.
Szóval, váltottunk pár mondatot, ettől még nem kell elvállalnod a fiam keresztapaságát :DDD

zseketto · http://azeletstmoritzban.blog.hu/ 2017.02.14. 13:56:13

@Pink Petsch: egesz Svajc erre epul. Minden faluban 3 rotlichthaus, mert anyu letudta a 3 gyerekkel a bakancslistat, kulon szobaban alszanak es bar tudja, hogy apu miert tulorazik egy heten ketszer, nem beszelunk rola, mert a csaladi beke blabla...

Pink Petsch 2017.02.14. 14:06:56

@zseketto: Nah jah, akárcsak Németország vagy Ausztria ;))) Ilyen ez a sóbiznisz :D

2017.02.14. 14:10:03

@incognito ergo sum: hát, mostmár összevissza handabandázol, hogy kurvát akarsz, de még se..
Elárulom a titkot, a kurva a legolcsóbb, és bonyodalommentesebb bármi másnál. Azt meg ne hidd, hogy ha magadba bolondítasz pár 40-est, akkor elöbb utóbb nem akar valamelyik többet.
Te komolyan gondolod, hogy fizetni fogja felesbe a szállodát? ha csóri papucsot keres, akkor arra ott a férje :)
Ha annyi pénze(pénzük) lenne, akkor a férj már rég a kukába végezte volna, nála lenne a lakás, fizettetné az apukával az asszony és gyerektartást, és hobbiból vagány kiscsávókkal feküdne le, mikor éppen kedve tartja. Ahol van pénz, és a nő az ilyen kapcsolatban látja, hogy megállna a saját lábán, ott egyből lesz válás is.

zseketto · http://azeletstmoritzban.blog.hu/ 2017.02.14. 14:18:44

@Pink Petsch: ugyugy, aminek a 80% magyar :D a szolgaltatoi es a "menedzser" oldalrol is 3:)

incognito ergo sum 2017.02.14. 14:21:18

@Pink Petsch:

Tapasztalatokat írtam.

Két éve bekattant, hogy nem akarok begolyózni, hűséges lenni valamihez, ami valójában nincsen. Azóta vagyok nyitott. Tanulok, tapasztalok, örömet szerzek és örömet kapok.

Pink Petsch 2017.02.14. 14:29:21

@zseketto: Mna, igen, egy bizonyos szint alatt (pl. a bécsi tömegkupik) eléggé felülreprezentáltak a honfitársaink :D

Pink Petsch 2017.02.14. 14:31:11

@incognito ergo sum: Az fasza. De kétlem, hogy úgy bánsz az alkalmi szeretőiddel, mint ahogy itt előadtad: csak a szex, és az a pár legszükségesebb mondat.

zseketto · http://azeletstmoritzban.blog.hu/ 2017.02.14. 14:58:03

@Pink Petsch: Aber Fraeulein! On gyanusan jol tajekozott :D Elkerhetem a fel evnel nem regebbi komplex vertesztjet esetleg?

Hja, lanyaink minden megalljak (ooo fekszik?) a helyuket, oregbitve az orszag hir(hedt) nevet :).

Egyszer volt szerencsem latasbol ismerni valakit aki hallott mar olyan 21 eves lanyrol aki veletlenul egy "mikor akarsz a munkaeropiacra kerulni" kerdesre azt a valaszt adta, hogy akinek nincs valasztasa, az dolgozik. O mas penzen, nemi punciert korbenyaralja a vilagot. Ez is egy strategia. Bar mondtam neki, hogy ez egy rendkivul rovid eletu, es majd 30 evesen azokra fogjak cserelni, akikre most ot cserelik...S 30 evesen nagyon szar am palyakezdonek lenni, egy szimpla gimivel a zsebeben.

Dehat, abban az eletkorban az ember meg bohem, es elhiszi , hogy a nap orokke sut, illetve, hogy pont O majd kifogja a tutit akinek gyart 10 gyereket es orokke mig a sir el nem valaszt, badamm tsss.

Es most nem a fizetos for profit lanyokrol irtam. Az remelem atjott a nepnek :)

incognito ergo sum 2017.02.14. 15:00:49

@Pink Petsch:

Sajnálom, ha ennyire száraznak tűntem.

Természetesen beszélgetünk, hiszen az egész kapcsolat beszélgetésekből nőtt ki. És nem kopuláció. Szeretkezés.

Alkalmi szerető: két óvatos próbálkozás után egy szakmai konferencia networking szegmensében egy beszélgetés fél évig tartó kapcsolattá nőtte ki magát, heti-kétheti találkozásokkal. A nő zárta le, amikor úgy érezte, hogy egyre több érzelem rakódik rá és a házasságát nem akarta felrúgni (iskolás gyerekei voltak). Ezután fél év szünet következett, télen ismerkedtem meg egy banális véletlen nyomán egy másik nővel (parkolóban meghorpasztotta az autómat, meghagyta a telefonszámát a szélvédőn). A kárrendezés kapcsán néhány hét alatt háromszor kellett találkoznunk és öt perc papírmunka után mindig legalább egy órát beszélgettünk: ki milyen könyvet olvasott, kamaszodó gyerekekkel folytatott csatározások, mindeközben a puhatolózás afelől, hogy mennyire nyílhatunk meg egymás elől, kinek hol vannak a határai. A karácsony előtti, bevásárlással töltött napokba belefért az első szex. Ez még nagyon friss, néhány találkozás, nincsenek kialakult szokások. Nagyon sokat tanulunk egymásról, saját magunkról. Kicsit tartok tőle, hogy ha sokáig fennmarad, akkor ebben a kapcsolatban is megerősödnek az érzelmek.

cardiobascuralis 2017.02.14. 15:06:20

Ezt valami 15 éves, pattanásos elmebeteg kisfiú írta a képzelgéseiről?

Pink Petsch 2017.02.14. 15:19:44

@zseketto: Bitte sehr ... Nekem ugyanis tils a vendéggel a szbára menni ;)))

Hm, hát a kishölgy csak simán golddigger-jelölt. Amit még nem tud, hogy simán csak a punciájért nem fog más pénzén világot látni, akkor sem, ha az aranyból van. Kell még valami stájsz mellé. De majd rájön. Vagy nem :D

Pink Petsch 2017.02.14. 15:23:32

@incognito ergo sum: Hm, hát ezzel a felezzük-a-bérleti-díjat szöveggel, eléggé.
Nos, az első affért simán megúsztad, szerencséd, hogy a nő szakított. A mostanid meg kinéz egy jó kis szeretői-viszonynak. Akkor viszont otthon lebuksz. Törvényszerű. Néhány kósza numera még megúszható, egy viszony viszont mindig kiderül. Azért szólj a hölgynek, hogy ne használjon parfümöt, sem sminket.

incognito ergo sum 2017.02.14. 15:33:57

@Pink Petsch:

Nem feleztük sosem. De a nő részéről elhangzott az igény erre, hogy az egyenrangúságnak ez is része.

incognito ergo sum 2017.02.14. 15:43:45

@Pink Petsch:

A mostani kapcsolat egyelőre a kiéhezettség féktelensége és a testiség tombolása zajlik. A beszélgetésekben, még az Allianz papírok fölött elmondtam, hogy volt már kapcsolatom és azt is, hogyan és miért ért véget. A nőnek munkahelyi évzáró partin illetve "csapatépítéseken" volt alkalmi szex kollégával, folytatás nélkül. Házastársakról pedig nem panaszkodik egyikünk sem. Létező szereplő a háttérben.

Igen, a lebukás lehetősége motoszkál a fejemben. A szerető mindig hazudozással jár. De (visszatérve a kiinduláshoz) a kurvázás is. A szeretőzés több munkát és a partnerre való odafigyelést igényel, de minőségi együttlétet jelent.

incognito ergo sum 2017.02.14. 15:47:00

@Pink Petsch:

Ha szabad kérdeznem: neked volt már dolgod "fizetővendéglátó" hölggyel? Nekem még nem, így összehasonlítási alapom nincsen, csak sztereotípiáim, amelyeket ez a "riport" megerősített.

Pink Petsch 2017.02.14. 15:51:19

@incognito ergo sum: Oh, a rózsaszín fázis ... milyen aranyos :). Komolyan,
Élvezd ki, amíg tart. Agyalni még ráérsz.
Annyit azért megjegyzek, hogy a szerető szokta lebuktatni az apukat, nem a kurva.

Pink Petsch 2017.02.14. 15:52:31

@incognito ergo sum: Nanáhogy! Tekintve, hogy velük dolgozom ;).

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2017.02.14. 15:59:57

nekem 12 évig volt kapcsolatom, de szeretői státuszban, de az sem volt kimondva. csak jött hetente 3 szór, majd évek múlva 2-szer, majd 1 szer egy héten. Olyan erős volt a kémiai egyezés, hogy szinte hihetetlen. Igazi Férfi volt, úgy általában is !! Szex-ben meg tökéletes tudása volt. Minden alkalommal, 2-3 órát szeretkeztünk. Soha nem volt kötelező jönni, soha nem kérdeztem, mikor jössz ?? Mindig úgy engedtem el, hogy nem tudtam jön-e még. Álomszerűen tökéletes volt,12 év alatt egy komolyabb vitánk sem volt. De hagyta hogy méltatlanul vége legyen. Egy szó nélkül . Pedig, csak annyi volt a kérésem hozzá, ha nem szeretne jönni többé, a távozás kór, mondja azt,, nem tudok többé jönni. Nem kérdeztem volna miért, nős ember, ő biztos tudja mért. Még is elment szó nélkül. méltatlan, alá való, dolog volt , 3 év kellett , hogy kiheverjem. a férfiak, akkora barmok időnként, ami szinte hihetetlen.

incognito ergo sum 2017.02.14. 16:00:30

@Pink Petsch:

"Aranyos"... ilyent férfi nem mond.

Pink Petsch 2017.02.14. 16:03:16

@Ari11: Nos, ezek szerint mégsem volt Igazi Férfi, hanem leginkább csak patkány. Azért, hogy 12 évig hagytad magad kihasználni, az nem semmi. Kémia ide vagy oda.

Pink Petsch 2017.02.14. 16:04:25

@incognito ergo sum: Nem tudhatom, sosem voltam férfi. De még lehetek ;)

dr. mesterséges színezék 2017.02.14. 16:06:52

@incognito ergo sum: "RENGETEG ilyen nő van. Nem meghódítani nehéz őket, hanem megtartani velük szemben a munkakapcsolat határait."

Ez meg már a rossz megoldások legrosszabbika. Nem csak azt reszkírozni, hogy a barátnő nem akar második lenni, de mindezt egy munkahelyi drámában. Ha már el van cseszve az élet, akkor csesződjön el minden dimenziójában!

incognito ergo sum 2017.02.14. 16:08:18

@Pink Petsch:

Ezt akkor benéztem :) azt hittem egy férfitárssal beszélgetek. Most más szemmel újraolvasom amiket válaszoltál.

Pink Petsch 2017.02.14. 16:17:13

@incognito ergo sum: Ok, majd áruld el, mire jutottál, jó? ;)

dr. mesterséges színezék 2017.02.14. 16:20:34

@zseketto: Szülőfalumban hajdan megpróbáltam (rám tukmálta az anyja) matekból korrepetálni egy kb. 10 év körüli lányt. Feladtam, mert akkora volt a lemaradása a tudnivalóhoz képest, hogy esélyt nem láttam a sikerélményre.
Elmeséltem az esetet a kolléganőmnek, aki jól ismerte a családot, mert anyuci gyakran öntötte ki neki a lelkét. Egyszer ilyesmit panaszolt el:
- Bemegyek szülői értekezletre, aztán nekem támad az osztályfőnök, hogy mennyire nem figyel oda és otthon sem tanul a gyerek. Mondja nekem, hogy hát mire fogja vinni, ha így áll a dolgokhoz. Most mondd már, hát miért mond ilyeneket? Hát olyan szép az a lány, neeeem!?

dr. mesterséges színezék 2017.02.14. 16:27:51

@incognito ergo sum: Japp!
Bár az is csak árnyalataiban jobb, ha adott partner céghez elkezdik bármelyik/mindegyik másik kollégát küldeni, mert esemény van ill. hogy ne lehessen esemény.
Örülök, ha problémamentesen sikerült így, és kívánom, hogy így is maradjon, de hidd el, hogy te vállalod a nagyobb rizikót.

sírjatok 2017.02.14. 20:11:48

@dr. mesterséges színezék: hát ez most rohadtul nem tartozik a tárgyhoz, de érdemes lenne megnézetni a gyereket, hogy nem diszkalkuliás-e. Simán lehet, hogy azért "béna a matekhoz".

incognito ergo sum 2017.02.15. 04:36:51

@Pink Petsch:

Érdekes volt újraolvasni :) Nem tudok személytelenül beszélgetni, egész más a hangulat, ha egy nőt látok magam előtt. Ez csak szubjektív benyomás. Valószínűleg szívesen beszélgetnék veled.

incognito ergo sum 2017.02.15. 04:40:39

@dr. mesterséges színezék:

Van azért lelkiismeretfurdalásom is.

A szeretőnek könnyű a dolga, mindig egymás vonzó oldalát látjuk és mindig csak örömet szerzünk egymásnak. Otthon házimunka, gyerek, feszültség, betegség, fáradtság, piszkos zokni, büdös WC, nyűgösségek, sérelmek. Megtartani a szenvedélyt egy valódi kapcsolatban, az lenne az igazi.

zseketto · http://azeletstmoritzban.blog.hu/ 2017.02.15. 08:28:11

@Pink Petsch: aaa majdnem , hibatlan social engineering skillekkel bir, azzal kihuzza am 30ig, vagy attol fugg mennyire eli le a testet. Amugy a jobbak pont attol jobbak, hogy van sutnivalojuk...@Ari11:

@dr. mesterséges színezék: ennyi. A beteg mentalitas terjed mint a kor. Lehet anyuka is igy szerzett maganak vagyoni biztonsagot. Szep gyerek fejlodik majd a kislanybol.

zseketto · http://azeletstmoritzban.blog.hu/ 2017.02.15. 08:31:13

@incognito ergo sum: ilyen nevvel? Teso, neked kene egy eros fekete :D

Ha meg ferfi is von'a ilyen nevvel, nem jelentene konkurenciat :_)

@Ari11: a te kemiai vonzodasodat hasznaltak urito edenynek (Y).

zseketto · http://azeletstmoritzban.blog.hu/ 2017.02.15. 08:32:40

@Pink Petsch: csak nem "recis" vagy? :D

@incognito ergo sum: mi a kerdesed veluk kapcsolatban? A sztereotipia veszelyes dolog, hulyet csinal beloled, dont do that :)

Pink Petsch 2017.02.15. 09:00:39

@incognito ergo sum: De hiszen azt teszed! :D

@zseketto: No, hát sok sikert neki. Bár nem tudom, ilyenkor szokás-e sikert kívánni? :DDD
Süllyedt! ;)

zseketto · http://azeletstmoritzban.blog.hu/ 2017.02.15. 12:37:36

@Pink Petsch: ;-) 3k-eur-t keresel remelem. Annyit adnak CH-ban.

Hahaha sok sikert, ez jo :)

Pink Petsch 2017.02.15. 12:58:23

@zseketto: Napidíj van, plusz az extrák után némi jutalék. Ha egész hónapban melóznék, akkor összejönne annyi, de nem őrültem meg.
Svájcba akkor sem mennék, ha 5000-et lehetne keresni, valahogy nem csípem azt az országot. Mellesleg, Svájc 2-szer olyan drága, mint Németország. Fél Zürich állandóan a Bódeni tó német részén van bevásárlótúrán :DDD

zseketto · http://azeletstmoritzban.blog.hu/ 2017.02.15. 16:42:14

@Pink Petsch: hehe, mikor X6-tal lattam a nemet csirkeert sorban allokat...mert pont raszorult na :D

Ja, az ugy jo! Hat igen, Svajc kisse hideg, es itt nem feltetlen az idojarasra gondolok (ami amugy kurvaszar :D )

Pink Petsch 2017.02.15. 18:10:56

@zseketto: Nah jah, itt 5 euró a tanyasi, ott meg 10 frank a brojler ;)) Mégis honnan lenne X6-osa, ha 10 frankért venné a csirkét? :D
Hm, ja, valahogy úgy. Azt mondják a németek ridegek, távolságtartóak, tartózkodóak, legalábbis ez a sztereotípia. Amiben azért sok igazság van, ugyanakkor viszont a svájciak az a kib...tt jéghegy, amely elsüllyesztette a Titanicot, és még büszke is rá.

Sadist 2017.02.15. 23:06:24

@Ari11: "a férfiak, akkora barmok időnként, ami szinte hihetetlen."

Azt ugye vágod, hogy a legnagyobb barom te voltál, hogy tudatosan belementél egy ilyen "kapcsolatba".
Az ilyenre mondják, hogy alfa özvegy.

Sadist 2017.02.15. 23:07:56

@Pink Petsch: "a svájciak az a kib...tt jéghegy, amely elsüllyesztette a Titanicot, és még büszke is rá."

És természetesen a legnagyobb pontossággal és precizitással.

zseketto · http://azeletstmoritzban.blog.hu/ 2017.02.16. 08:36:23

@Pink Petsch: nagyon nem sztereotipia. Jollehet, vannak jo arcu svajci haverjaim, de ok mind kilognak a tarsadalombol...Mit gondolsz miert nemzeti sport a fu (csoroknak) es a koko (a tobbiek)? Zuerich szennyvizet mertek egyszer, valami 1.5kg fogyasztast szamitottak vissza adott napra :D

Az egyetlen jo dolog Svajcban a penz. Meg aki szereti a tulszabalyozott bortonallamot es a langymeleg kozossegi eletet.

Amikor a magyar haverjaimhoz hetekkel elore kell bejelentkezni (!), akkor aert elgondolkodtam, h en is integralodni szeretnek inkabb vagy elhuzni egy elhetobb orszagba.

Van a vicc, h a spontaneitas addig jo, amig tervezheto. Svajciak maguktol generaljak a sztereotipiakat, ezt sem adnak ki mas kezebe :D

Pink Petsch 2017.02.16. 08:52:13

@Sadist: Ahogy mondod! :D

@zseketto: Mondjuk, én Svájc német részét ismerem valamelyest, nem tudom, hogy a francia-olasz-retoromán részeken is ez-e a helyzet? Még nem találkoztam ugyanis olyan nem svájcival, aki nem a német részen élt volna sem irl, sem így fórumokban/blogokban.
De tudod mit? Gyere át ide, kevesebb ugyan a pénz, de olcsóbb az élet (milyen fura, mi? amikor azt mondod Németországról, hogy kevesebb a pénz :D) És a switzdeutschok után úgy fogod érezni magad mintha valamelyik mediterrán országba kerültél volna :DDD

zseketto · http://azeletstmoritzban.blog.hu/ 2017.02.16. 12:20:26

@Pink Petsch: az olasz kanton fullon van olaszokkal (mily meglepo) igy a berek is kb. eszakolasz szintuek, mert atjarnak ingazni :)
A franciak furak, egyszer lattam onnan egy ember...Najo, csak nekunk furak, kb mint minden francia :D

Aaaaa kedves vagy, de Cipruson jobb az idojaras (na nem most, de ugy az ev jelentos reszeben nyar van.) Szomoruan hideg a telunk, a tenger is 18C...Nem hiszem, h valaha is megyek ennel eszakabbra, legfeljebb latogatni :D

Pink Petsch 2017.02.16. 12:44:27

@zseketto: Ahham, szóval csak a német részeken játszák a jéghegyet ;) mondjuk, sejtettem ...
Máltán meg még jobb, de szarul lehet keresni. Persze, ha expat vagy, és svájci bért kapsz, akkor rohadt nagy mákod van, és vegyél feleségül azonnal! :DDD

zseketto · http://azeletstmoritzban.blog.hu/ 2017.02.16. 13:33:21

@Pink Petsch: GR-ben (ugye a hegyi kantonok egyike) egesz jo arcok amugy a helyiek, a videki charme atjon :)

A stadtzuercher-t ugyis utalja mindenki orszagszerte :D

Malta fos hely, hagyjad.

Hat, ha nem is svajci bert, de kellemesen keresek az olcso szigeti eletmodhoz kepest, ugyhogy nem panaszkodom az expat eletre :)) Es ilyen direkt hazassagi ajanlatot is szoktam kapni :P

Ha meg nem voltal, erosen ajanlom, piszok jo hely es senki nem tud rola szinte semmit!

Pink Petsch 2017.02.16. 15:28:57

@zseketto: Nem ajánlat volt, felszólítás! :DDD
Hm, én a nyugdíjas éveimet tervezem majd valamelyik mediterrán országban. Nagyon fasza, nagyon tetszik, de szar a kereset (és ha nem multinál van az ember, akkor a helyi munkaerőpiacon csak olyan bért kap, mint a helyiek). Dajcse nyugdíjasként viszont tök szuper ;)))

zseketto · http://azeletstmoritzban.blog.hu/ 2017.02.16. 15:48:37

@Pink Petsch:
Egy No aki tudja mit akar :)

Hat, ha rendes munkad van, nem olyan szar az. Itt is vannak kupik ezerrel, meg rettenet sok csaj, ugyan nem annyira centralizalt mint Europaban, de ha beszeled a nyelveket, siman lehetsz itt is jo.

Havi 1000 Eurobol ki lehet jonni mint egy kiraly. 8 honap a nyar (magyarra forditva aprilistol decemberig lehet pancsolni. Jajj, elszamoltam, 11 honap az. Najo a januar-februar az a tulelese, en is 3mm buvarruhaban megyek merulni. Es a nap kozben 15-20C is embert probalo...

Nem multinal vagyok :) Es nem is "tancolok" ;-)

A szar kereset meg relativ. 2k eur siman elerheto itt, akar szimpla csinos lanykent, barban felszolgalozva, 1k-bol ki lehet jonni 2 szobas lakassal, amibol az egyik mehet airbnb-re, es akkor ingyen laksz...

De nem akarlak meggyozni, lehet olyna mint az angolok, akiknek szinten a nyugdijjal jon meg az eszuk es koltoznek ide :)

Pink Petsch 2017.02.16. 16:33:36

@zseketto:
Nanáhogy! :D

Köszi az infókat, de tudod, nem ebből a milliőből tervezem a visszavonulást. Táncolni, felszolgálni, kurvának állni tud jó ötletnek tűnni, ha az ember viszonylag fiatal. Viszont ezek a melók tipikusan azok, amelyek után a tulaj nem fizet nyugdíjhozzájárulást, legfeljebb ha adózik utánad. Én meg már vén tyúk vagyok, és negyed századra előre gondolkodom, hogy ne 65 évesen legyek hajléktalan ;).

Sadist 2017.02.17. 17:29:27

@Pink Petsch: "Táncolni, felszolgálni, kurvának állni tud jó ötletnek tűnni, ha az ember viszonylag fiatal. Viszont ezek a melók tipikusan azok, amelyek után a tulaj nem fizet nyugdíjhozzájárulást, legfeljebb ha adózik utánad."

Ne Magyarországból indulj ki, Svájcban pl. teljesen legális a prostitúció és ugyanúgy adóznak, mint bárki más, akinek "normális" munkája van.
Svájci rokonok mesélték, hogy egy időben volt pár hónapra szóló vízum és munkavállalási engedély, amivel a delikvens legálisan dolgozhatott. Kurva vízumnak hívták, mert főleg a külföldi prostik vették igénybe :)

Pink Petsch 2017.02.17. 23:14:48

@Sadist: Khm, Svájcban most is van ilyen engedély, amellyel egy évben összesen 90 napot dolgozhatsz selbstandingként.
Egyáltalán nem Magyarrszágból indulok ki, de mint írtam, a helyek csak az adót fizetik be a lányok és a recepciósok után, beteg-, és nyugdíjbiztosítást viszont nem.
Olyan aranyos azért tőled, hogy ezt nekem így elmagyarázod, tényleg megható :)