Szüleinek kér segítséget a daganatos betegséggel küzdő fiú
2017. február 18. írta: Imre Anda

Szüleinek kér segítséget a daganatos betegséggel küzdő fiú

Aligha lehet megrázóbb egy gyerek számára, amikor azt látja, hogy a saját betegségén túl, segítségre szorulnak a szülei is.  Családon belül egymás támogatása hihetetlenül fontos, és ezt jól tudja a 17 éves Máté is. Érthető, ha a kamasz fiú nem szívesen beszél a szegénységről, hátrányos helyzetéről, de lelkileg az külön nyomasztja, hogy a szülői házban is súlyos gondokkal küzd édesanyja és édesapja.

to_ro_kma_te_1.jpg

Máté öt évvel ezelőtt  hirtelen erős fejfájásra panaszkodott, ami mellé folyamatos hányás társult. Az orvos először csak gyomorfertőzésre gyanakodott, ám a panaszok nem szűntek meg. Amikor elájult az iskolában, és állandóan úgy érezte, hogy aludnia kell, MR vizsgálatra küldték Székesfehérvárra. Az eredmény láttán rögtön Budapestre utalták, Máté anyukájától tudta meg, hogy agydaganata van. 12 évesen nehezen fogadta el ezt a helyzetet, de mint mondta: „nem volt más lehetősége”… Műtét után még két hetet töltött a Tűzoltói utca klinikán, boldog volt, mikor születésnapjára haza engedték. A kemoterápia után jobbra fordult az állapota, azt tervezte, hogy kitanulja az ácsmesterséget. Időközben kiderült, hogy egy áttét keletkezett  a hátán, ami miatt újabb kezeléseket kapott. Félszeg mosollyal az arcán azt mondta: „megszoktam már, hogy küzdeni kell, szeretnék meggyógyulni és úgy érzem, hogy ezen az úton jól is haladok”! A közösség nagyon hiányzik Máténak, általános iskolás barátaival rendszeres a kapcsolata, és persze a sorstársakkal, akikkel együtt küzdenek az egészségért.

Megemlíti, hogy korábban piszkálták azért, mert kopasz és látszik a vágás helye a fején, főleg az esett neki rosszul, mikor megkérdezték tőle: „hát te, hogy nézel ki?” A tévében szívesen néz focimérkőzéseket, kedvenc regénye a Pál utcai fiúk, amit filmen is látott. Azon már nem is csodálkoztam, mikor azt mondta: „egyszerűen imádom Nemecseket”

A család a Fejér megyei Alapon él, édesapja kétszer kapott agyvérzést, azóta képtelen dolgozni. Máté édesanyja hol a beteg férjéről gondoskodik, hol a fiához rohan a kórházba, ilyen körülmények között nehezen tud dolgozni. Öreg házuk felújításra szorul, jelenleg tűzifára volna a legnagyobb szükségük, a főzéshez pedig egy gázpalackkal működő gáztűzhelyre, kenyérpirítóra, de minden támogatást megköszönnek, legyen az ruha, tartós élelmiszer, vagy tisztítószer.

torok_mate_1.jpg

Máté nagyon küzd, meg akar gyógyulni, tanulni, focizni a társaival, mint a többi kamasz. Elképzeli azt is, hogy hazamegy a fűtött házba, a szülei kevésbé szenvednek a gondoktól, és újra képesek lesznek mosolyogni, mert attól ő is boldog lesz…

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr1312270112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyurikutya 2017.02.19. 18:15:46

Az elérhetőséget, ha kérhetem....