Húsvét előtt hozta rá a frászt a biztosító!
2017. április 17. írta: Imre Anda

Húsvét előtt hozta rá a frászt a biztosító!

Andrea úgy gondolta, hogy ez év február 27-én befizeti egy összegben személygépkocsijának kötelező biztosítását, így egy évig gondtalan lehet ez ügyben.  A társaság vissza is igazolta, hogy megkapták a pénzt, és kiállították számára az igazolást, amit egy esetleges közúti ellenőrzés során felmutathat. A dokumentum bekerült a forgalmiba, és Andrea jogosan hitte azt, hogy 2018. 02. 27-ig nyugodtan hátradőlhet autóbiztosítás dolgában.

burokracia_2.jpg

Azonban nagypéntek előtt egy nappal kapott egy dörgedelmes hangvételű levelet. Ebben az állt, hogy bizony-bizony csak 2017. 02. 27-ig rendezett  autójának a kötelező biztosítása, és a vizsgálat megállapította, hogy (1.299,- Ft) hátraléka van. A befizetésre már csak három napja maradt, amennyiben ezt nem rendezi, akkor megszűnik a szerződése  a biztosítónál.  Mit tehet ilyenkor egy ügyfél? Kétségbeesetten próbál intézkedni,  e-mailen keresztül becsatolni a biztosító által küldött igazolást, és egyáltalán  tisztázni a céggel a nyomasztó hangvételű levél tartalmát! És itt jött még egy bukfenc, az ünnep előtt egy nappal ugyanis  a szépen megfogalmazott e-mailt folyamatosan visszadobta a rendszer, mintha ezzel is azt üzenné: „mi is ünnepelünk, majd próbálkozzál jövő héten!” Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy történhetnek rendkívüli esetek is, amikor sokat segíthetne egy telefonszám, ami vészhelyzetben elérhető, hiszen egy ügyfélnek nem csak pénzfizetési kötelességei vannak, hanem szeretné érezni a törődést is!  Egy biztos: a biztosító társaság levele alapján pont az ünnepek alatt járt le az ominózus  három nap, és bizony az ördög nem alszik, még egy koccanás is bajt hozhat rá. 

Andrea két lehetőségen gondolkodott: az ünnepek alatt egyáltalán nem használja az autóját, bent hagyja a garázsban, és ha csak rá nem szakad a mennyezet, nem érheti kár.  Vagy kis gyomorgörccsel mégis a volán mögé ül, és úgy vezet, mintha az úttesten hímes tojások lennének, miközben sztentori  hangon emlegetné a biztosító cég összes vezetőjét, alkalmazottját, és az ő édesanyjukat… Valljuk be, egyik megoldás sem megnyugtató, és bár az e-mailek folyamatosan visszajöttek, az online befizetési lehetőség, nyitva maradt, így úgy gondolta, hogy befizeti az 1.299,- Ft-ot, még ha jogtalanul is követeli a biztosító.

noi_vezeto.jpg

Közben persze várja a húsvét után első munkanapot, amikor majd hosszas telefonbeszélgetések, igazolószelvények becsatolása, és e-mailváltások után vélhetően megérkezik a felmentő levél.

Az üggyel kapcsolatos kérdések persze önkéntelenül jönnek: miért állítottak ki előre egy évre igazolást, ha közben mégis kevesebbet utalt volna a biztosítónak? Február 27 és április 13 között eltelt egy hónap és két hét, gondolom az eszükbe sem jutott, hogy húsvét előtt egy nappal és az ünnepek alatt szinte lehetetlen érdemben intézkedni. És az ünnepek utáni első munkanapon bejelentett reklamáció után, vajon hány nap fog eltelni, míg Andreának a kezében lesz egy olyan igazolás, hogy társaságunk tévedett, és újra kiállítanak és postáznak  egy bizonylatot, hogy minden rendben van!?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr4912431537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lángharcos 2017.04.18. 08:36:45

Ha tegyük fel sok ilyen levél kiment tévesen, akkor lehet hogy a rengeteg panaszos e-mailtől (esetleg sokan szkennelve csatolták az igazolásokat) "eldugították" a cég postaládáját.

andd1234 2017.04.18. 08:42:29

Honnan sorjáznak elő ezek a szakértő ügyintézők, akik megakadályozzák a normális ügyintézést? Nekem a Főgázzal volt hasonló esetek, akik egyszer csak nem vették az on-line mérőállás bediktálást?

Medgar 2017.04.18. 09:11:10

Nagypéntek előtt egy nappal nem veszünk át tértívevényes levelet, minden más levelet meg lesz@runk.

Mr. Waszabi 2017.04.18. 09:18:13

Felesleges izgulnia, hisz a kezében az igazolás 2018-ig érvényes GFB-ről. A biztosítók csak a szerződés megszűnte után jelentik le a BM-nek a megszűnt biztosításokat, tehát még van ideje. Arról nem beszélve, hogy a határidők nem naptári napban, hanem munkanapban értendőek, tehát a közben Húsvét közbe esett, akkor az azt követő munkanaptól még mindig van 2 napja befizetni a hátralékot.

sakkosfx 2017.04.18. 09:31:58

Nem a jó indulataikról híres emberek dolgoznak a biztosítóknál! Ráadásul igaz ez a főnökre és beosztottra egyaránt! A szerződést kéne ki egészíteni, arról, hogy egy hónappal a lejárat előtt kötelesek figyelmeztetőt küldeni a lejárandó biztosításról!

wrstjnethn 2017.04.18. 09:39:59

Nem értem, ha egyszer kezében van az igazolás a biztosítás meglétéről, akkor a biztosító akár sünt is szarhat, akkor is érvényes a biztosítása.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.04.18. 09:46:50

Jajj, de ismerős ez nekem! Hasonlóan jártam tavaly az Union biztosítóval. Kiállították az igazolást, majd kiderült, hogy különböző adminisztratív hibából fedezetlenségi időszakom keletkezett, a biztosításomat is felmondták - én meg nyugodtan voltam, hiszen volt igazolásom - jött is egy szép közel harmincezres bírságom (fedezetlenségi plusz baleseti adó). Kifizettem. Néhány indulatos hangvételű telefon és e-mail váltás után visszautalták a beszedett pénzt. Igen, ők hibáztak. Ehhez csak jól irányzott kérdések kellettek, és pontos kimutatás (amit amúgy a biztosító maga küldött időről-időre). Csak ezekkel kellett őket szembesíteni.
A biztosításom azóta is él, aktív és fizetett állapotú.
Ne hagyd magad!

indygo 2017.04.18. 10:07:34

A biztosítónak, amíg te fizetsz, kedves ügyfél vagy. De amint neki kéne fizetnie, azonnal tetves ügyfél leszel

metal · http://electric.blog.hu 2017.04.18. 10:20:27

Volt egy értesítője, hogy mennyit kell fizetni, ha azt befizette, majd a biztosító visszaigazolta, akkor miért is aggódik?

ze11 2017.04.18. 10:39:37

@metal: Nekem úgy tűnik, hogy az üf. a biztosítási díjról szóló értesítő alapján február végével elutalta a biztosítási díjat, viszont az arra rakódó adó összege "lemaradt" (Erősen bonuszban lévő vidéki üf, kis autó esetén ilyen nagyságrendben mozog ez a tétel).
A megoldás egyszerűen az, hogy egyeztet a biztosítóval, majd elutalja a hátralékot, és jövőre visszatér az üf. oldaláról nézve több okból is biztosabb éves "sárga csekkes" fizetésre.
Ha netán bonus/malus változás van a dolog mögött, akkor is egyeztetés és a hátralék rendezése a megoldás, bár volt, hogy jobb bonus besorolásra magasabb díjat akart kérni az egyik biztosító - aztán letettek róla, egy izmos Homár-poszt belengetését követően :-)

ze11 2017.04.18. 10:41:54

@metal: Az a kérdés, hogy a biztosítási díj, vagy a díj+adó összege lett-e befizetve? Sokan elnézik az értesítőt, és az egyedi utalásnál nem az adóval növelt összeget fizetik be. A hátralék nagysága alapján gyanítom, itt is es történt. (Nem, az adó, illetve annak a külön feltüntetése nem a biztosítók, hanem a jogalkotó agymenése, úgyhogy őket illeti a kritika meg az anyázás)

n3spr3ss0 2017.04.18. 10:45:09

Nálunk mindenütt hülyék dolgoznak,tisztelet a nagyon kevés kivételnek.

metal · http://electric.blog.hu 2017.04.18. 10:55:47

@ze11: Az értesítőn rajta van az adóval növelt összeg, mint befizetendő. Aki ezt elnézi, az nagyon hülye. De ekkor is felmerül, hogy miért igazolta vissza a biztosító, ha nem a teljes összeget fizették be? Plusz ha befizette a biztosítási díjat, de a 30% adót nem, az azt jelenti, hogy az év kb. 60%-ig díjrendezett a biztosítás, tehát 1 hónappal a forduló után még nem mondhatja fel a biztosító a biztosítást.

szanalmas 2017.04.18. 11:02:23

Logikusan végiggondolva ez előző évi hátraléknak tűnik, ezért kerülhetett bele a megszűnés is.
(Ezévi adónak kevés az összeg.)

metal · http://electric.blog.hu 2017.04.18. 11:20:43

@szanalmas: Én inkább arra gondolok, hogy az értesítő kiküldése, és a tényleges évforduló között történt baleset, bár ahhoz meg kicsi az összeg.

Medgar 2017.04.18. 11:38:15

@ze11: Te hányadik században élsz? Sárgacsekkes befizetés?

Macskond 2017.04.18. 18:10:09

Február 27-28, de főleg 29-ével nem indítunk semmit, ami havi ismétlődésű, hacsak nem mazohista-önsorsrontó alkatúak vagyunk. :-)
Ez mindig az aktuálisan erre ítélt programozó aznapi lelkivilágán múlik hogy ehhez a dátumhoz képest sikerülnie fog-e a programnak megállapítani a következő hónapot. És az napra pontos lesz-e.

Amúgy miért van ilyen udvariasan elhallgatva hogy melyik biztosítóról van szó?

ze11 2017.04.18. 21:28:32

@metal: Attól még vannak, akik szépen benézik... A befizetéssel a biztosítás élővé válik, az adó összegét később vonják le az adott biztosításra befolyt összegből. Ha az üf. a gyakoriság szerinti díj+adó összegénél kevesebbet fizetett be, akkor az adott biztosítás díjában elmaradásként jelenik meg az összeg. Ha ezt a megadott határidőre az üf. nem rendezi, akkor díjelmaradás miatt a biztosító -a díjfizetéssel rendezett időszak végével - felmondja a szerződést.

ze11 2017.04.18. 21:31:35

@Medgar: Nagyon kényelmes, ha egy igazoltatás során a rendőrnek szépen be tudod mutatni a befizetést igazoló hiteles bizonylatot, de ha a biztosító vitatná a díj beérkezését, akkor is oda lehet tolni az illetékes elé a postai befizetés megtörténtét igazoló cetlit, amit egyik esetben sem igazán vitathat a túloldal. Egy netbankból nyomtatott papír, vagy épp egy bankszámlakivonat részlete kevesebb bizonyító erővel bír, hogy finoman fogalmazzak.

ze11 2017.04.18. 21:34:17

@metal: Lehet ez is, lehet az is, hogy a kalkulációnál olyan kedvezményt tolt be az üf. amit nem vehetett igénybe - előző évi elmaradás semmiképp nem lehet, hiszen azt az előző évben, még bőven az évforduló előtt kérte volna be a biztosítótársaság.

szanaImas 2017.04.26. 20:23:09

@ze11: A KGFB már rég nem naptári év végi évfordulós, ha jól tudom, az autó vásárlásának napja (KGFB-szerződés életbelépésének naptári dátuma) az év kezdete, szóval neki lehet akár február 27-e is az előző év vége...