Amikor a blogert elgázolják a gyalogátkelőhely közepén….
2017. május 05. írta: Imre Anda

Amikor a blogert elgázolják a gyalogátkelőhely közepén….

Balesetem óta a kínok kínját élem át minden mozdulatnál, a számítógép klaviatúráját is harsány feljajdulás közepette kezelem. De az érzés, hogy írnom kell, a gyógyulás biztos jele, mert egy hétig még arra is képtelen voltam.  

Azon az estén is a kutyámat vittem sétálni, és mivel nem tartozom az erőszakos gyalogosok közé, mindig megállok a járdán, ami mondjuk tanácsos is, mert az autósok zöme fittyet hány arra, hogy neki elsőbbséget kéne adni. Bal oldalamon azt láttam, hogy messziről érkezik egy autó, a jobb oldalról semmit. Elindultam az átkelőn, majd kb a közepénél járván iszonyú csapást éreztem a jobb vállamon, mintha egy tank csapódott volna belém… Az esés utáni pillanatokban próbáltam felfogni, hogy elütött egy autó. Hason feküdtem az aszfalton, a bal kezemben még fogtam a kutyám pórázát.  

zebra_1.jpg

Estefelé már nem volt nagy forgalom azon az útszakaszon, de valahonnan odakerült egy férfi, pár lépéssel tőlem rám nézett, ahogy feküdtem, de nem segített, nem kérdezett semmit. Aztán a gázoló jött oda a barátnőjével, és próbálták uralni a helyzetet. Nem tagadom, hogy sokkot kaptam az ijedtségtől és a fájdalomtól is. Remegtem, mint a kocsonya, segítséggel felálltam, de iszonyúan fájt a vállam, szerencsére képes voltam telefonálni, így a kutya haza került, engem pedig a gázolóm elvitt a Honvéd Kórházba. A bejárattól a sürgősségi osztályig egy végeláthatatlanul hosszú út vezet, tehát ha valaki rosszul van, az vért izzad, míg eljut valahogy odáig. Szerencsére onnan már felgyorsultak az események,  az ügyeletes orvos nagyon profin járt el, a  röntgen és ultrahangvizsgálat elkerülhetetlen volt. A mellkas és az első vállröntgenig bírtam, közben kénytelen voltam szólni, hogy úgy érzem, mindjárt elájulok. Akkor már mondták, hogy eltörött a vállam, és megpróbálják rögzíteni, hogy kibírjam a többi vizsgálatot. Kértem egy fájdalomcsillapítót, sokat nem segített, de legalább a többi eredmény nem mutatott ki nagyobb bajt. Abban az állapotban nem tudtam ennek örülni, pláne, mikor kiderült, hogy szükséges a műtét, szegecsek és lemezek segítségével állítják helyre a törést.

 

torott_vall_kep.jpg

Ezért felkerültem az osztályra, egy olyan szobába, ahol három idős néni feküdt. Közülük egy az éjszakát végig kiabálta, a másik csitítani próbálta, a harmadiknak pedig olyan erős hurutos köhögése volt, hogy 5-10 percenként rájött a roham, aminek köpködés, harákolás vetett véget. Mindez bennem erős hányingert okozott, tetézve ezzel amúgy is labilis egészségi és lelki állapotomat.

Másnap dél körül vittek le a műtőbe, addigra pokolian szomjas voltam, de hát tűrtem, mint ahogy szobatársam akcióit is. Őszintén megvallva féltem az altatástól is, de szerencsém volt: több helyre kaptam olyan érzéstelenítőt, amitől az egész karom elzsibbadt, így végig ébren voltam. Hallottam a fúrásokat is, az altatóorvossal folyamatosan kommunikáltam, semmilyen fájdalmat nem éreztem. Éjszaka persze rossz volt, leginkább a nem alvás, és az, hogy nem tudtam az oldalamra fordulni. ( Ez sajnos még mindig így van) Másnap egész nap erős hányingerrel küszködtem, nem csak a hurutos néni miatt, mint megtudtam, ez a mellékhatása a gyógyszereknek. Harmadnap már tudtam volna enni, és tényleg meg is próbáltam: a leves langyos vízben pár szelet sárgarépát és masni tésztát tartalmazott, a második fogás egy marék hideg krumpli, félig megfőtt vagy megsütött megrághatatlan hússzelettel, viszont a káposztasaláta isteni volt. Megettem magában.

Röpke egy hét alatt egészen közelről láttam a magyar egészségügy egy részét. Azokat az orvosokat, akiket megismertem, csak tisztelet és elismerés illeti, minden beteggel nagyon normálisan viselkedtek. Ugyanez az ápolószemélyzetről nem mondható el, bár itt is voltak páran, akik hűen a hivatásukhoz cselekedtek.  Sajnos a többség az empátia teljes hiánya nélkül tette a dolgát, kioktató, bántó stílusban. Mondhatnám, hogy próbáltam őket megérteni, azonosulni velük: biztos kevés a fizetésük, fáradtak, nem szívesen ápolnak, valamiért már nem szeretik a szakmájukat. Persze jól tudom, hogy a beteg, kiszolgáltatott ember ezt nem tudja elfogadni, és nem is lehet, legfeljebb nem szól vissza, és tűr békességgel.

Volt egy kis hőemelkedésem, de végül is a hatodik napon hazajöhettem. Itthon szemrevételeztem a véraláfutásos foltjaimat, minden lépésnél azt éreztem, mintha kést forgatnának a térdem és a bokám közötti szakaszon, a vállamról már nem is beszélve. A varratszedés után készült röntgen a kezemről és mivel kértem a lábamról is, most derült ki, hogy a lábszárcsontom elrepedt a baleset következtében, de ezzel nincs különösebb teendő, majd meggyógyul.

A fiatalember múlt héten felhívott telefonon: „csókolom, én vagyok, aki elütötte, hogy tetszik lenni?” Mit mondhatnék erre? Pocsékul, ráadásul vagy fél évig járhatok különböző kezelésekre, és azt nem tudom, milyen lesz a végeredmény. Kérdeztem tőle, hogy tényleg nem látta, hogy a zebrán megyek? Állítólag későn vett észre, és fékezett is, de akkor már késő volt…

Jól tudom, hogy lehetett volna sokkal rosszabb, (belegondolni sem akarok mi lehetett volna még), de szívesen kihagytam volna ezt a balesetet az életemből. A kórház hivatalból feljelentést tett a rendőrségen, ők még a kórházban kihallgattak engem, azt nem tudom, mi lesz az egész gázolásos esetből. Hát most így írom a blogot, fizikai fájdalmak közepette, a folytatásról majd beszámolok…

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr5812482227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

netnet11 2017.05.07. 00:12:41

bar nem segit, de az ugye alap, h az osszes kezeles koltseget, a buszjegyeket, taxit a korhaz-otthon utvonalon, az apolo szemelyzetet, a specialis dietat, illetve a kieso munkabert azonnal huzd ra.

tőzsér0267 2017.05.07. 02:03:02

Így van, minden kiesett bevételt, minden utólagos kezelést fizetnie kell a gázolónak. Az jobban fog fájni neki, mint a lelkiismeretfurdalás, hogy elütött.

borso 2017.05.08. 16:42:31

Kezdjük az elején: Elütöttek a zebrán, súlyosan 8 napon túl sérültél. A gázólónak azonnal mentőt és rendőrt kellett volna hívnia és nem bevinni téged a saját autóján! Ez a kötelessége lett volna és nem lehetőség! Jobbulást kívánok és ahogy az előttem szólók írták, valóban minden költség a gázolóra terhelhető.......... jó pár év pereskedés után..............ja és mellesleg ha maradandó egészségkárosodást szendvedtél járadékra is jogosult vagy a gázolótól.........és már nem is egyszerű gázolás, hanem bűncselekmény......