A civilek megoldották: 1.380.000,- Ft gyűlt  össze a kómás lányt gondozó anyának
2017. július 04. írta: Imre Anda

A civilek megoldották: 1.380.000,- Ft gyűlt össze a kómás lányt gondozó anyának

Nem kerülnek az utcára, megszűnik a végrehajtás

„ Azt hittem álmodok, mikor a számlámra egyre csak érkeztek az utalások, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy mindig emelkedett az összeg!”  A meghatottságtól alig tudott megszólalni Kistaj Éva, mikor telefonon beszéltem vele, annyira örült, hogy megmozdultak az emberek,  miután olvasták a történetüket. Hála azoknak az ismerős és ismeretlen embereknek, az Index olvasóinak, akiket nagyon is megérintett ez a példátlan eset, így most ők is mind részesülhetnek abban az örömben,  hogy megszűnik ellenük a végrehajtás! A törökbálinti Tábitha Ház felajánlotta, hogy ősztől 3 hétre úgyn. mentesítő ellátás keretében felveszik az intézményben Katit, ami igazán jó hír. Évától tudom, hogy ez idő alatt elvégzik az akadálymentesítést a lakásban, de talán jut idő  pihenésre, feltöltődésre.  

eva_es_kati.jpg

Éva élete akkor változott meg, mikor felnőtt lányát 3 évvel ezelőtt jóindulatú agydaganattal operálták, és vélhetően egy fertőzés miatt kómába esett. Az érzelmi sokkon túl, anyagilag is padlóra került, hiszen mindenki tudja, hogy ápolási díj címén, mennyire megalázóan kevés pénzt kap az, aki valamelyik családtagját   0-24-ben ápolja. Pedig súlyos pénzbe kerülne az államnak, ha az ellátásra szoruló személyt, valamilyen intézményben gondoznák.

A barcsi társasház 56 m2-es lakásában gyűltek a feladatlan csekkek, hiszen a 100.000,- Ft-os bevételből elsősorban azokat a dolgokat kell megvásárolni, ami az éberkómás betegnek elengedhetetlenül szükséges, és amit nem lehet közgyógyra megkapni. A kenőcsök, a vitaminok, a speciális élelmiszer, na és a segédeszközök. Mivel az orvosok azt írták Kati  zárójelentésére, hogy nem rehabilitálható, ezért nem is kapnak e téren semmilyen támogatást.  Éva csak magánúton tud felkérni  szakembert, hogy foglalkozzon lányával, de nyilván ezt meg kell fizetnie. Az eddigi vizsgálatok alátámasztják, hogy van némi javulás az állapotában, és az anya mindent elkövet, hogy ez még fokozódjon.   

Persze az örömön túl, az is felmerül, hogy mi lesz a későbbiekben? Hogyan lesz stabil az anyagi helyzetük? Ebben a nagyon megterhelő élethelyzetben  a szigorú törvényekre hivatkozva  előkerül-e az  érintettekből az emberség, és segítenek-e Évának?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr1412639877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kasza003 2017.07.05. 08:09:40

Biztosan Lőrinc barát utalgatott kis tételben, nehogy híre menjen a végtelen szociális érzékenységének.

VoluntartistA 2017.07.05. 08:16:30

Egy olyan országban szerettem volna és szeretnék élni, ahol az ilyen jellegű szociális (ápolási, ellátási) igényeket maximálisan kielégítik, valamennyire elismerve azt a munkát, amit a betegápoló hozzátartozók végeznek.
És azt simán el bírnám viselni, ha a futballszurkolók "kalapoznának", kéregetnének a kedvenceik számára stadionfelújításra, megalázóan alacsony sportolói fizetések kiegészítésére, stb.

commando 2017.07.05. 08:35:04

Ez egy csodálatos hír! Inkább ilyeneket szeretnék olvasni napról napra az Indexen, az Origón, az Alfahíren és a többieken is. Önzetlen segítség a rászorulóknak. Ezt kellene plakátolni! Vagy a plakátolás árából még több száz igazán rászorulón segíteni. Akkor lehetne igazán büszke ország Magyarország!

incognito ergo sum 2017.07.05. 09:43:14

Az idegenszívű civilek már megint csak arra hajtanak, hogy a kormányt rossz színben tüntessék fel. Ez provokáció. Soros-ármány.

murray 2017.07.05. 09:54:46

jónak lenni a legnehezebb.
akit megérintett már az elmúlás, a betegség ők adtak.

kasza003 2017.07.05. 10:09:13

éppen most csoportosítottak át a szociális kasszából sok-sok milliót a sport támogatás kasszába. Biztosan az éhező focistákat és szövetségi kapitányokat kell megtámogatni.

amado 2017.07.05. 10:57:15

@kasza003: Ne bántsd szegény focistáinkat, minden jogalapjuk megvan a támogatásra. Többek között mozgáskorlátozottság, kóros fáradékonyság, koordinációs zavarok, térben való dezorientáció, különféle mentális zavarok, hogy csak a súlyosabbakat említsem.

véleményM 2017.07.05. 11:02:54

Respect a segítőknek, emberségből csillagos ötös!
Még nagyobb jelentőségű lenne, ha adományaik mellé, '18-ban az X-et is a megfelelő helyre tennék!