Átmenet az  állatkínzás és a rossz tartás között…
2017. augusztus 28. írta: Imre Anda

Átmenet az állatkínzás és a rossz tartás között…

Először a termetét pillantottam meg, utána láttam meg a szemeit:  barna, meleg nézése azt üzente: bocsánat, hogy élek!  Ösztönösen meg akartam simogatni, már szinte nyúltam feléje, ő is lépett volna, ha abban a pillanatban nem ordít rá a gazdája, és nem rántja vissza a következő szöveggel: „kussba maradj már, megmondtam, hogy meg ne merj moccanni!”

fekete_kutyus.jpg

A kutya állta a tekintetemet, és bár ránézésre nem volt alultáplált, vagy sebekkel teli, de az előbbi kommunikáció is megerősített abban, hogy sok jó szót nem kaphatott  életében. Én meg eljátszottam a gondolattal, vajon mit mondhatna nekünk, embereknek, ha a Teremtő beszéddel is megáldja… Valami hasonlót éreztem a szemeiből:  

„A gazdám nem jó gazda, nem szeret, vagy legalábbis nem mutatja ki, pedig én úgy igyekszem… Irigylem azokat a társaimat, akik simogatást, dicséretet és sok játékot kapnak. Az én gazdám nem ilyen, folyton mérges és kiabálva szól hozzám, pedig az idősebb nők közül sokan pont azért tartanak kutyát, hogy ne legyenek egyedül. Láthattad a Margit hídnál is, mikor vártunk a Hévre, nagyon szorosan rám tette azt a „szájkosarat”, amiben nem tudtam lihegni, és hűteni magam. Mikor felszálltunk úgy megrántotta a nyakörvemet, hogy belefájdult a nyakam. És az üléshez úgy húzott, mint egy rongyot, majd rám ordított: feküdj le, a kurva anyádat! Ezeket a szavakat minden megállónak elismételte, amikor fel- és leszálltak az emberek, pedig én a lehető legkisebbre összehúztam magam, és alig mertem megmoccanni. Az emberek arcára kiült a döbbenet, de szólni senki sem akart, vagy nem mert, nyilván tartottak a konfliktustól.  Szomorú vagyok. Mit vétettem, hogy ilyen bánásmódot kapok? Persze egy fokkal talán jobb a helyzetem, mintha menhelyen, egy zsúfolt helyen lennék, bár ki tudja. Nem tudom, mit kéne tennem, hogy a gazdám megsimogasson, és egyszerűen örüljön nekem…”

Szinte minden nap hallunk állatkínzással kapcsolatos híreket, ami borzasztó. Nem lehet eleget  beszélni róla, és nem tudom, minek kellene ahhoz történnie, hogy megváltozzon az emberek gondolkodása e téren.  Azt sem tudom, hogy az állatvédők hol húzzák meg a határt az állatkínzás és a rossz tartás között. Mert a kínzásnál egyértelmű, hogy fellépnek, de mi van a rossz tartás esetében?

Hát kedves barnaszemű gyönyörűség! A nevedet nem tudtam meg, csak azt, hogy fekete vagy,  a szemed barna, melegséget sugároz, szerető gazdit érdemelnél, mint minden kisállat. Sosem felejtem el a nézésedet…  

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr8312784816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2017.08.29. 07:29:23

Erről a képről inkább a Sátán Kutyája című könyv jut az eszembe, simán elmehetne a kép a könyv borítójára.

Jozsef Fule 2017.08.29. 07:42:56

Na te egy hülye vagy, aki valószinüleg ugyanigy bánna a kutyájával.

Az emberek pedig gyáva birkák, akik semmiért nem vállalják fel a konfliktust, sem egy szerencsétlen kutyáért, sem bármilyen más ügyért.
Igy késelhetnek meg akárkit a megállókban, igy rughatnak le kutyát a villamosról.
Remélem veled is megtörténik valami hasonló.
Ugy vettem ki a blogból, hogy a cikk irója sem emelte fel a szavát ez ellen a boszorkány ellen.
Ugyan miért nem?????

DocBulywood 2017.08.29. 08:28:47

Ki nem állhatom, amikor azt látom, a szerencsétlen állat szimatolna egy fánál és pisilne, de a gyökér "gazdája" a faszbúkot bújva már húzza is tovább.

Hőt hogyan hugyozzon, idióta? Aztán meg ha behugyozik otthon, ... nem prejudikálok.

Az ilyen barmokat sokkolóval kéne izélgetni a WC-n, hadd érezze át, amit a kutyája.

2017.08.29. 09:14:41

Húbaszki ezt az irományt rossz volt olvasni... Felsejlett előttem egy nagy kutyabarát hírében álló ismerősöm, akit kezdetben tiszteltem, mert sokat tett a menhelyi kutyák életkörülményeinek javításáért. Automatikusan társítottam mellé azt a hamis képet, hogy biztosan ért is a kutyákhoz. Sajnos nem: a legneveletlenebb kutyája neki van a városban. Én szeretem az állatokat, van kutyám is, őt is szeretem, de nem alszok vele, nem puszilgatom, nem viszem neki ágyba a reggelit, és legfőképpen nem kezelem úgy, mintha ember lenne. Már várom, mikor fedezik fel liberálisaink a piaci rést, és indítják útjára az "egyenlő jogot, egyenlő bánásmódot kutyáknak" mozgalmat. Szóval, aki esetleg nem tudná: a kutya még mindig állat. Vidéken házőrzésre használják, a spektrum túloldala pedig a fővárosi gyerektelen szinglik/házaspárok, ahol agyontutujgatott házikedvenceként funkcionál, citrompótlóként a gyerek helyett, ráadásul pár négyzetméteres panelben (ami igazi állat- és szomszédkínzás).

Az állathoz nem méltó tartást én is elítélem, akinek van kutyája tudja azt hogy a kutyával is kell testileg lelkileg foglalkozni, de ne jussunk már el odáig, hogy állatkinzásnak minősítjuk, ha kutyának nézik a kutyát, fegyelmezik, feladatokra tanítják, és nem tutujgatják. A kutya egyébként is tekintélyelvű, neki nem olyan gazda (falkavezér) kell aki kinyalja a seggét, felengedi a díványra, és csokival tömi.
süti beállítások módosítása