Egy „kulturált” filmnéző esete a szotyolával
2017. szeptember 26. írta: Imre Anda

Egy „kulturált” filmnéző esete a szotyolával

A Puskin mozi legkisebb termébe szólt a jegyünk egy francia filmre. A nézőtér tulajdonképpen két sorból áll, illetve a sorok végén két-két székkel. Ebben a térhatásban talán egy fokkal jobban felerősödnek a zavaró hangok: a néző szöszmötölése, a valamit keresek a táskában hangja, a percenkénti mobiltelefon nézése,(hátha éppen ebben az időben érkezik élete legfontosabb hívása.) Természetesen volt bennünk tolerancia, amikor a cukorkát vagy a csokoládét valaki nehezen tudta kicsomagolni, és hosszú perceken át hallgattuk a zörgést, már-már felajánlottuk, hogy esetleg segítünk kibontani az édességet!  Aztán ez is lecsengett, és már csak azt hallottuk, amikor a cukorka találkozott az illető szájpadlásával, ami olykor kicsit odaragadt, majd cuppanó hangok kíséretében lekerült a nyelvére, és ott folytatta saját útját. Kis idővel szerencsére elfogyott a cukorka. De egy  hangot folyamatosan hallottunk, és persze a nézők is, ez pedig a megátalkodott szotyola hangja volt. Tulajdonosa egy középkorú nő volt, a nagy zacskó csemege az ölében feküdt, egyik kezével kivette a szotyit, fogához emelte, kinyitotta, majd ropogtatva megette. Naivan azt gondoltam, hogy egyszer csak elfogy ez is, de nem, a szotyi kitartott a másfélórás film végéig. Ráadásul a mellette ülő férfi folyamatosan kommentálta a látottakat, mintha mi nézők nem értenénk, hogy miről van szó. Bevallom többeket zavart ez a helyzet, nyilván a szotyolázó nőnek meg sem fordult a fejében, hogy rajta kívül mások szórakozni jöttek, de legalábbis kikapcsolódni.

kopkodni_tilos.jpg

A film bár nem volt rossz, de titokban vártam, hogy vége legyen, és megfogadtam, hogy többet nem váltok jegyet a legkisebb terembe. Felszabadult érzéssel álltam fel a székről, aztán nem akartam hinni a szememnek. A szotyis nő a napraforgómag héját a széke elé köpködte, ezzel egy szabályos, nagy kupacot alkotva. Vagyis minden egyes elfogyasztott napraforgómag héja a terem szőnyegén landolt.   Kifelé menet még hallottam, amikor odaszólt a párjának: „ugye milyen jó volt a film?” Tehát a szotyis nő jól érezte magát, nyilván meg sem fordult a fejében, hogy mi nem annyira. Két dolog azért eszembe jutott hazafelé menet: vajon otthon tévénézés közben is szőnyegre köpködi a szotyi magot? Gondolom nálam jobban csak a mozi alkalmazottja emlegethette a nő felmenőit, amikor kénytelen volt feltakarítani a kupac mag héját.

Javasolnám a mozi vezetőinek, hogy dokumentálják elrettentésképpen a fotót a jegypénztár mellé ezzel a szöveggel: a nézőtéren szotyit enni, pláne a földre köpködni, tilos.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr6712897602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.09.27. 17:03:09

Az fontos, hogy francia film volt! Nem ám hálivúdi szemét. Mer' igényesek vagyunk.

Moziban ilyesmi előfordulhat. Én már dugtam is moziban film alatt, igaz jó régen. Az is előfordul, pedig nem szexmozi volt.

Aminek ez nem tetszik, az nézzen filmet otthon. Én se megyek már moziba, ott a torrent.

kiscsilla 2017.09.27. 17:47:38

Nincs igaza az előttem hozzászólónak.

Ha emberek közé mész, tanulj meg viselkedni!
Igenis buta paraszt, aki a moziban zabálja a rántott húst vagy a szotyit.

A cikk írója miért nem tette ott szóvá?
Azzal nem megy semmire, hogy kiteszi a netre.
Ez kb. olyan, mint amikor a facebookon megosztják a "segítsünk Pistikének" cikkeket. Az sem segítség. Az a segítség, ha pénzt utalsz neki.
De persze "átlag magyar" ennyivel bőven megnyugtatja a lelkiismeretét, s a dolog le van tudva.

2017.09.27. 18:11:26

@kiscsilla: rántotthúsokat enni szinte bárhol lehet. Az kb. annyira szennyező, mint egy papírpohárból sztárbáksz kávét szürcsölni.
A szotyi az lehet szemetes kaja, ha úgy eszik.
De azon ne lepődjön már meg senki, hogy moziban emberek zacskókkal zörögnek, felröhögnek, kommentálják a filmet. A szék alá szotyizás parasztság, de a mozi az egy ilyen műfaj. Parasztok járnak oda, akik nem tudnak otthon letölteni, mert túl sokat voltak vidéken és nem fejlődött ki az agyuk. :P

fizeto_utas 2017.09.27. 18:29:02

A moziban kb. azóta esznek az emberek, amióta hangosfilm van. A gazdasági válság idején lett népszerű igazán Amerikában, mert olcsóbb volt, mint a színház, és lehetett kajálni, ezzel még nem lenne semmi baj.
Ha zavar, akkor nem elég jó a mozi akusztikája.

Persze a szotyihéj földreköpködésére nincs mentség, aki azt csinálja, alja alak.