Amikor a szingli nők nyaralnak...
2018. július 07. írta: Imre Anda

Amikor a szingli nők nyaralnak...

Egy kis vidámság a nyár közepén

Befizettünk egy last minute útra én, a Vöröshajú Kinga, és a Mellesleg Nagy Saci. A közös bennünk, hogy szinglik vagyunk, és merünk nagyot álmodni! Hisszük, hogy megtaláljuk a másik felünket, mert már annyiszor botlottunk negyedekbe! Bár mióta egy pasi azt mondta, hogy a jelszó: tele has és üres zacsi, azóta a hitem kissé alább hagyott.

pasi_a_naplementeben.jpgSzóval nem csak azt képzeltük el a vakáció elején, hogy barnára sülünk, fokhagymás  lángost eszünk tejszínes eperfagyival, hanem azt is, hogy egy-egy izmos tesztoszteron bomba vállára hajtjuk majd fejünket,  - utána, -  és egy évben egyszer úgy élünk,  mint disznó a dagonyában.Már az eleje meglepetéssel indult, ugyanis a Vöröshajú Kinga nem árulta el, hogy hova utazunk, csak annyit mondott: a kivágott estélyit tűsarkúval felejtsük el, legyen nálunk munkás kesztyű és gumicsizma! Kicsit gyanús volt, hogy nem a Horvát tengerpart felé indultunk, hanem Borsod-Abaúj-Zemplén megye felé, egy kis településre.

 Bementünk a helyi ivóba, hogy felszedjük a szükséges információkat, - egyben tájékozódtunk a kocsma előtt parkoló bringák számából a helyi pasi felhozatalra. A Mellesleg Nagy Saci szerint vigyázni kell, mert a kis településeken az alkohol az egyetlen biztos pont a férfiak életében, és az elfogyasztott mennyiség kihat a potenciára. Betipegtünk az információs központba, halk moraj fogadott, a pasik már a nézésükkel levetkőztettek minket, és egymást lökdösve próbáltak minél közelebb kerülni hozzánk. Engem konkrétan egy becsületes alkoholista így üdvözölt:”Szia Cica, fogjak neked egeret?” Mondtam neki: Isten ments, még a múltkori romantikus találkozómat se hevertem ki: ültem a Duna parton egy pasival, néztük a nagy semmit, mikor egyszer csak átkarolt és megcsókolt. A szexuálpszichológus szerint nem kell csókolózás közben lehunyni a szemünket szemérmesen, és ezt megfogadván nyitva hagytam, viszont közben közeledett felénk egy patkány, hosszú csupasz farkával! Én valóságos sokkot kapva kirántottam magam a pasi öleléséből és sikítva fölrohantam a partra, a pasi szerintem azóta is ott áll, és fogalma sincs mit rontott el. Ezek után nem csoda, hogy visszautasítottam az egeret. Viszont megtudtuk, hogy a falu szélén van a szállásunk, egy  kartonpapírra piros filctollal ezt írták: egyetek, igyatok, -   pasizzatok lányok!  A tulajdonos körbe vezetett, kiderült, hogy azért volt olcsó a szállás, mert a többit le kell dolgozni a kertben! Az udvaron volt a fintess-park: ásó, kapa, öntöző, a felfújható gumimedence volt a wellnes, az ebédlő pedig a pajtában volt berendezve.  Én haza akartam menni, de a lányok azt mondták, ne hisztizzek, inkább vasaljam ki a ruhámat és a hajamat, és sétáljunk a faluban.

A faluban híre ment annak, hogy három fővárosi szingli flangál, és bepróbálkoztak a helyi erők, akik érdekes divatot követtek, pl térdzoknira szandált húztak, short gatyát vettek fel izompólóval, az alkohol, cigaretta és izzadság szag egyszerre volt jelen, az egyszemélyes zenekar szintetizátoron Korda Gyuri bácsi és Bunyós Pityu dalait játszotta. Pár feles után „elmensz velem egyet pörögni” ? szavakkal felkértek minket táncolni. A lakodalmas rockra megkezdődött a mulatság, Melles Nagy Saci „pasija” úgy táncolt, hogy fél kezével fogta a rövid nadrágját, aminek vélhetően meglazult a gumija és olykor lecsúszott a térdzoknira, de ez csak a Sacit zavarta. Végül kimentek romantikázni a kocsma udvarára, felültek egy szénás szekérre és közösen választottak csillagot.

A Vöröshajú Kingát fedezékből támadta le egy pasi, ugyanis nős volt és azt mondta: Ott akarja élvezni a gyümölcsöt, ahol a csősz engedékeny, és elpanaszolta, hogy kevés otthon a szex, totál elhidegült tőle a neje, tulajdonképpen csak egy gazdasági kapcsolatban élnek, de azért a problémát hajlandó lenne néhány perc erejéig Kingával elfelejteni.. Hozzám meg odajött a falu bikája és csak annyit mondott: „Én egy olyan pasi vagyok, ha belenyalok a puncsfagyiba, agyrázkódást kapnak a mazsolák.” Én meg arra gondoltam: talán egy szép napon az én hajóm is befuthat, csak ne hogy akkor pont a vasútállomáson legyek!

Másnap kivonultunk az udvarra fitnesselni, nekem a kapa vérhólyagot tört a kezemre, a Vöröshajú Kingának ráesett az ásónyél a lábára, és a Mellesleg Nagy Sacit szembe verte a locsolócső. Mindhárman elmentünk a közeli kórház sürgősségi osztályára, ahol egy nőgyógyász doki ügyelt, és mielőtt még elmondhattuk volna a panaszunkat, rutinból terhességi tesztet csináltatott. Csak kicsit volt szánalmas a nyár kellős közepén, három nő, három terhességi teszttel a kezében ül a kórházi folyóson. Megkérdeztem a Sacitól: „ a csillagválasztás előtt  azért védekeztetek?” Erre ő: „nem jöhet a fontos részeknél mindenkinél  egy patkány!” Kaptunk kötést és tetanuszt, az utóbbi nagyon fájt.  A Kinga vigasztalásképpen rám kacsintott: „Na de legalább kaptunk egy bökést! Én ennél a pontnál azt mondtam: lányok, én inkább válaszolok annak a pasinak, aki azt írta - szándékaim komolyak, de korántsem tisztességesek!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr8614098745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vackor1 2018.07.08. 10:04:53

Ez is jó lett Andrea ! :)))))))

Budapest a kutyaszar városa 2018.07.08. 18:08:55

Szellemes, jópofa írás és benne van a nagy magyar valóság. A naplemente előtt légiesen táncoló hímnemű grácia kacajra fakasztott....

Puskás Bettina 2018.07.09. 15:22:01

Nem is tudom, mikor nevettem ennyit, mint a történet olvasása közben. :D
Nagyon jó lett!

Imre Anda 2018.07.09. 19:27:37

Kedves Bettina!

Örülök, hogy tetszett:)