Megmenekült a hajléktalanságtól a súlyos szívbeteg kislány
2018. szeptember 04. írta: Imre Anda

Megmenekült a hajléktalanságtól a súlyos szívbeteg kislány

Négymillió Ft-ot gyűjtöttek a lakhatásáért

Áprilisban még a hajléktanság fenyegette Natit és a nagymamáját, mert Érd-Ófaluban az évtizedekkel ezelőtt engedély nélkül épített lakásnak nem mondható kunyhót, elbontották. Az szóba sem jöhetett, hogy albérletbe költözzenek, hiszen csupán 51.000,- Ft a havi bevételük, amiből művészet megélni. Natit az anyja hathónaposan elhagyta, így lett a nagymama a gyámja. A kislány apja a lehetőségekhez képest támogatja Natit, bár ő is csak alkalmi munkánkból él. Szegénységük még önmagában is súlyos teher, mindezt még tetézte az a tény, hogy a kislány súlyos szív-és tüdőbeteg. Állapota miatt hiányosságokkal küzd a tanulás terén is, nagy szüksége lenne különböző fejlesztő foglalkozásokra.

nati_3.jpg

Amikor a hajléktalanság fenyegette a családot, a kislány éppen egy szívműtét előtt állt. A nagymama, Erzsi ugyan beköltözhetett hozzá a kórházba, de akkor még nem tudták, hogy hol folytatják az életüket… Egyet viszont biztosan tudtak: együtt maradni, még ha szegénységben is, de ők ketten, összetartoznak. A megjelent cikkek után jelentkezett egy siófoki vállalkozó, aki felajánlott egy nyaralót, ahol nyár végéig lakhatnak. Így a kórházból egyből odaköltöztek, ennek köszönhetően a kislány megerősödhetett, és ismerkedhetett a Balatonnal.

A Tündérpakk Alapítvány, az Ökomenikus Segélyszervezet, az Érdi Önkormányzat, na és a civil emberek segítségével négymillió Ft-ot sikerült eddig összegyűjteni a családnak. A példátlan össze fogásnak köszönhetően most már csak egy ingatlant szeretnének vásárolni, ahova szeptemberben be is költözhetne Nati és a nagymamája.  Az alapítvány vállalná, hogy bebútorozza, ha kell, önkéntesek kifestenék, és a kisebb munkákat is elvégeznék. Ezért most gőzerővel keresnek egy olyan ingatlant, ahol ősztől folytathatnák közös életüket. Annál is inkább sürgeti őket az idő, hiszen a nyaraló nem téliesített és Nati egy újabb szívműtét előtt áll, hamarosan megoperálják…

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr8314220879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vackor1 2018.09.05. 21:25:26

Szép és jó dolog , hogy ennyien segítettek , de ha - a szabadidejében , saját költségén - Ön nem jár utána és nem írja meg a történetet Andrea - és a sok többit - , akkor ezeknek a nehéz helyzetbe került embereknek az élete sem alakult volna így , szóval azt hiszem Önnek is nagy köszönetet kell mondani ! :)

Imre Anda 2018.09.06. 19:58:36

Köszönöm az észrevételt, erre mindig azt szoktam mondani: én csak tettem, amit tenni kellett:)