„Lehet, hogy rosszul döntöttem, talán jobban kellett volna figyelni a jelekre, ma már tudom, hogy a párom profi bántalmazó! És valóban igaz, hogy az első pofon után, jön a többi, nincs megállás, átharapta a kezemet, eltörte a könyökömet, nem egyszer volt rá példa, hogy a gyerekeim szedték le rólam, miközben ütött-vert. Kilenchetesek az ikreim, úgy menekültünk, egy szál ruhában, az utolsó pénzemet is elvette, még tápszer sem volt nálam…”

Így kezdi nem mindennapi történetét az asszony, akit nevezzünk Mártának. Négy gyerekkel kezdte újra az életet, válása után ismerkedett meg a jelenlegi párjával. Azt mondta, érezte, hogy nincs minden rendben körülötte, de bízott benne, hogy megváltozik, ma már jól tudja: ez sosem fog bekövetkezni.

Ráadásul Mártánál gyomorrákot diagnosztizáltak, az orvosok csodálkoztak, hogy egyáltalán teherbe esett, pláne mikor megtudta, hogy ikrek lesznek. Várandósága idején ismerte meg a Babagenetika alapítóját, Annát,  akivel végig tartotta a kapcsolatot. Míg normál esetben egy ilyen hírnek örül a család, náluk napirenden voltak a provokálások, és a féltékenységi jelenetek.

„ Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a kórházban megvert és üvöltözött velem. A picik bekerültek a gyógyintézetbe és éppen mehettünk volna haza. Telefonon beszéltem a Tündérpakk Alapítvánnyal, amikor a párom berontott, verte a fejemet a kiságyba, miközben a kezemben tartottam az egyik babát, és a vonal másik végén hallható volt ez egész erőszakos jelenet. Mindez úgy zajlott, hogy a személyzet nem vett észre semmit se a verésből, én magam szóltam, miután a párom elvette az utolsó 2.000,- Ft-omat. Egy biztonsági őr állt a kórterem előtt, az éjszaka kellős középéig ott voltunk.

A Tündérpakk Alapítvány segítségével  sikerült elmenekülnünk úgy, hogy gyakorlatilag semmi se volt nálunk. Egy éjszakát a barátnőmnél tölthettem a gyerekekkel, miközben feljelentést tettem a rendőrségen, ők elküldtek az egyik kórházba, hogy vetessek látleletet, miközben a poklok kínját álltam ki, azt sem tudtam, hogy hol fogunk másnap aludni. Mindeközben folyt szó szerint a kimenekítésünk, a fővárostól több száz km-re. Azt mondták, helyet kapunk, de az utazásunkat nekünk kell megoldani, szerencsére ebben is segítséget kaptunk.”

Márta azt mondta: nagyon szeretne Budapestre visszajönni, hiszen a gyerekeknek hiányzik az iskola, az óvoda, az egyik apróságnak Kamilla a maci, arról nem is beszélve, ha az ikreknek szüksége lenne orvosi ellátásra. Márta elmondása szerint nyugalmunk ugyan van, de még üzlet sincs a közelben, vásárolni nem tud, az élelmiszerből pedig annyira keveset kapnak, hogy ő, szó szerint éhezik!

„Ami most átélek, az nem embernek való! Már annyit sírtam és féltem, hogy ennél többet szinte már nem lehet. Amennyiben visszakerülünk a fővárosba, nem akarok rettegni, azt persze nem tudom, hogy a feljelentésnek milyen utóélete lesz, milyen büntetést szabnak ki rá a hatóságok, és mennyi időre fog majd szólni a távoltartási végzés. Jól tudom, hogy mások is szenvednek a családon belüli erőszaktól, bár nehezen tudom felfogni: miért a bántalmazottnak kell menekülni, kilátástalan helyzetbe kerülni a gyerekekkel, miközben a bántalmazó éli világát?”

Mártának nagy szüksége van arra, hogy testileg-lelkileg meggyógyuljon, hogy boldogan nevelhesse gyerekeit, akikben minden bizonnyal nyomot hagy majd a megrázó „apa” brutális viselkedése, és arra is, hogy a rettegés örökre eltűnjön az életéből, és soha többé ne kerüljön kapcsolatba a bántalmazó férfival.

Most abban reménykednek, hogy a megpróbáltatások után, sikerül szert tenni egy fővárosi lakhatásra, ehhez kérnek anyagi támogatást azoktól a jóérzésű emberektől, akik e riport kapcsán együtt éreznek az anyával, és a gyerekekkel.

 A segítő forintjaikat a Tündérpakk Alapítvány számlaszámára várják: 16200120-18541478, a közleménybe írják be: A bántalmazott család lakhatására!