Káosz a Szentendrei HÉV vonalán...
2019. december 02. írta: Imre Anda

Káosz a Szentendrei HÉV vonalán...

A BKK a havazásra hivatkozott, de egy utas rosszullétével kezdődött...

Akik reggel a Szentendrei HÉV Kaszásdűlői megállójában szerettek volna felszállni, először csak azt tapasztalhatták, hogy áll a jármű. Próbálták megfejteni az okát, és kiderült, hogy a szerelvény utolsó kocsijában, egy utas elájult. Mentőt hívtak hozzá, és ezzel egy időben várakoztak, találgattak, hogy vajon mikor lehet tovább utazni és mivel? Ilyenkor minden perc számít a betegnek, kb 15-20 perc múlva megérkeztek a mentők a HÉV megállóban, az utas a legutolsó kocsiban. Kisvártatva Békásmegyer felől érkező szerelvény a másik vágányra érkezett, így a tömeg futva próbált az úttesten át a másik irányba lévő megállóba érni. Arról már nem is beszélve mennyire veszélyes volt, ahogy rohangáltak az utasok az autók között, így már attól is tartva, hogy újabb baleset lehet.

hev-h5-e1453528282905.jpg

Persze a szerelvényre már szinte lehetetlen volt feljutni, az optimisták azonban vártak, hátha jön egy újabb HÉV, ami meg is érkezett, de minden utast leszállítottak róla, így a tömeg tovább nőtt.

Diákok, munkába igyekvők, egytől egyig valamilyen információra vártak, ezzel egy időben többen próbáltak a 106-os, 134-es és 34-es autóbuszra felférni, szintén kevés sikerrel.

A BKK üzemzavar autója 8 órakor megérkezett a HÉV megállóba, tehát egy óra telt el közben, és több utas ingerülten próbált érdeklődni valamilyen pótló busz, vagy egyéb közlekedési eszköz felől, amivel eljuthatnak céljukhoz. A két kolléga közölte, hogy elvben van is pótlóbusz, csak éppen elakadtak a hóban.... Mit lehet erre mondani? A bosszankodáson túl, talán bennük, utasokban van a hiba, mert fél óra elteltével szeretnének egyfajta információhoz jutni, tájékoztatást kapni, szervezni a napjukat.

"Felkészültünk a télre" mondta Hofi annak idején, csak ne essen a hó!

(Mint utóbb kiderült, sajnos az utas meghalt...)

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr7815334460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.12.02. 16:57:13

Oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló. Csak ennyit kell mondani és a tömeg hazamegy.

Sancho12 2019.12.02. 19:16:08

Vajon budapesten mi is tartott 15-20 percig?????

Imre Anda 2019.12.03. 06:14:18

Ezt én sem tudom, hiszen akkora hó nem volt, hogy a mentő szirénázva nem érkezhetett volna előbb! Ezzel természetesen nem az életmentőket akarom kritizálni, de bármelyikünkkel előfordulhat hasonló eset...

KiB99 powermetal.blog.hu 2019.12.03. 06:28:19

Annyit bemondhattak volna, hogy a másik vágányon jön a következő hév...ez eddig ok
Az már nem, hogy az utasról, aki MEGHALT, zárójeles mondatban emlékeznek meg.
Láttam, ahogy a mentősök mindent megpróbáltak, hogy megmentsék.
Erről kellene beszélni, nem 10-15 perc kellemetlenkedésről.

Cycmen 2019.12.03. 07:16:29

A szokásos pesti proli mentalitás, dobják le a hévről a haldoklót, ráérnek újraéleszteni a járdán is, én nekem dolgom van! Ez a panaszkodás a tájékoztatásra a másik röhej, nem jár a hév, a Szentendrein nem tudnak jönni a buszok, mert leesett egy kis hó és mindenki elfelejtett vezetni, szóval áll minden szemmel láthatóan, mit válaszoljon a BKK-s aki ugyanott áll ahol a kérdező, arra a kérdésre, hogy mikor jön a busz?
Emberek, legyünk már újra emberek, tolerancia, értelem, kultúrált viselkedés, ismerős fogalmak?

Imre Anda 2019.12.03. 08:21:03

Azt senki sem kívánta, hogy ne lássák el az utast, és nem is ezen volt a hangsúly! Sokkal inkább a kialakult kaotikus helyzetre.... ami a pesti "prolizást" illeti,ezzel nem találkoztam, sokkal inkább szerették volna tudni az utasok, hogy kb. mikor tudják az utazást folytatni!

Cycmen 2019.12.03. 08:43:51

@Imre Anda: , sokkal inkább szerették volna tudni az utasok, hogy kb. mikor tudják az utazást folytatni!..............................

Ahham! És az ön véleménye szerint abban a helyzetben erre ki tud pontos választ adni? A mentővel kapcsolatos megjegyzése is összeszedett gondolkodásról tanúskodik, nem a hó miatt nem érkezett hamarabb a mentő, hanem mert a dugó miatt tudott nehezen haladni!

Imre Anda 2019.12.03. 08:45:49

ez meg az ön véleménye....

The reaper 2019.12.03. 08:48:06

@Cycmen: Ha annyit bemondanak, hogy egy utas nagyon rosszul van, nem tudnak továbbmenni, akkor kb. szerintem senki nem méltatlankodik. Hovatovább még azt is el tudom képzelni, hogy a leszállított tömegben akadt volna orvos, vagy ápoló, aki tud segíteni.
A kiérkező BKV-s illetékes meg igenis tudhatná, hogy hol van a pótló busz a gps adatok alapján, vagy telefonos egyeztetésre. Ha más nem a diszpécseren keresztül.

pici_rigó 2019.12.03. 08:53:32

Én mondjuk sosem értettem azt, hogy aki Pesten dolgozik, az miért vár és miért számít korrekt pótlásra?
Láttam azt a kurva sok embert és már vizualizaltam mi lesz itt...
Fogtam magam, elmentem a KFC mögötti busz pályaudvarszerusegbe és felszalltam egy buszra.
Persze szürreális volt, mert többedmagammal leszallitottak minket miszerint ez a busz a hevet fogja pótolni.
Mi megkérdeztük a kedves buszvezetőt, hogy dehát mi a hevrol jövünk!
Itt is tudtam hogy várni felesleges, megtanultam már pesti életem során...
Felszalltam egy másik buszra ott lassan ugyan, de eljutottam a következő kötött pályás közlekedőeszközre. És csak 30 perces késtem. De amúgy nonszensz H valaki erre a hulladék szolgáltatóra vár...
Valamelyik utas, akivel együtt utaztam 9.00orakor jutott el a Kolosy térre, én 8.15kor ott voltam....
Tanulság? Erre a szánalmas bandara sosem szabad várni, főleg nem telviz idején. De ez SZERINTEM alapszabály.

Cycmen 2019.12.03. 09:13:16

Összefoglalom. Nyolc órakor minden nap áll a Szentendrei út. Tegnap ez hatványozódott a hó miatt és miután valaki rosszul lett a héven, így az sem tudott közlekedni. Ez akárhogy is nézzük vis maior, természetesen ezt egyesek semmiképpen nem hajlandóak felfogni és hisztériáznak, azt sérelmezik, hogy nem tudnak szolgálni nekik valós idejű GPS adatokkal a pótlóbuszok hollétéről! Egy ember a kommentelők közül, bár túl megértő
ő sem volt, de legalább feltalálta magát és a helyzethez képest megoldotta a problémát, a többinek meg jó őrjöngést a további hasonló esetekben!

KiB99 powermetal.blog.hu 2019.12.03. 09:43:19

én a következő héven ültem, ami kiállt oldalra
elvittem a gyerekem az iskoláig, visszamentem, megnéztem hogy van a rosszul lett utas, akkor mondták a mentősök, hogy sokig ott lesznek
elsétáltam a vonat elejére, láttam, hogy jön a következő hév a másik vágányon. arra már nem fértem fel, a következőre igen
fél órát késtem munkából, előtte telefonáltam, hogy ez lesz, megértették
tényleg annyit tehettek volna, hogy bemondják, hogy a következő hév a másik vágányon jön
minden idegeskedés nélkül tovább lehetett menni
de azt a mennyiségű anyázást, ami a megállóban volt...

KiB99 powermetal.blog.hu 2019.12.03. 09:47:55

ja, amúgy meg a BKV-t szidni, mert a hó nincs eltakarítva eléggé hagyjuk már
ők indították a leghamarabb a pótlókat.
éjjel már mehettek volna a kotrók, de én még reggel se láttam egyet se
süti beállítások módosítása