Vörös szőnyeg, pompa, ragyogás, szinte együtt jár egy-egy nevesebb díjkiosztó ünnepséggel. Azonban az Év Alkotása díjátadó rendezvény főszereplőinek nem a ruhája vagy ékszerei voltak csodálatosak, hanem az, hogy a kultúra ágait úgy gazdagítják, hogy közben hajléktalanok. A rendezvényen Pokorny Lia, Libor Laura, és Lengyel Tamás színművészek olvastak fel részleteket a legjobbnak ítélt művekből. Az év versének hágyépé: Tócsában című alkotását választotta a zsűri, különdíjat kapott Bursztyn Budapeszt Bernstein Emil: TÁJ című verse. Az év képe címet Kovács Béla: cím nélküli alkotása nyerte.

Pokorny Lia színművész: mennyire gazdag, amit itt ünnepeltünk, csodálatos dolgokat láttunk, hallottunk, és az a döbbenetes, hogy ezután mennek vissza az utcára…Elkeserítő a hajléktalan sors, évekkel ezelőtt csináltunk egy olyan színházi előadást, amiben hajléktalan emberek történeteit játszottuk el. Az nagyon érdekes volt, hogy a hétköznapi életben inkább eltoljuk magunktól ezt a problémát, viszont a művészet olyan, mint egy cukros papír, becsomagoljuk amit közvetíteni akarunk, és egyszerre sokan beszélgetni akartak a hajléktalanokkal. Azért kellene minél többet olvasni, hallgatni az ő történeteiket, mert nagyon sok dolog átértékelődik bennünk

Lengyel Tamás színművész: nagyon boldog vagyok, hogy részt vehettem ezen az ünnepségen, egyben erős szégyenérzetem is van emiatt. Társadalmilag nagyobb felelősséget kellene vállalni egymásért, hogy minél kevesebb embertársunkkal történjen meg az, hogy az utcán embertelen körülmények között vegetálnak. Megkockáztatom azt is, hogy akiknek már megvan mindenük, támogassák azokat az embereket, akik ilyen, vagy ehhez hasonló körülmények között élnek. Ilyenkor egyben azt is érzem, hogy az én problémáim eltörpülnek az övéikhez képest.

Libor Laura színművész, zenész: hosszú évek óta önkénteskedem a Fedél Nélkül rendezvényein - az első pillanatban magával ragadott a különleges miliő, a mással össze nem hasonlítható közösségteremtő és megtartó erő. Már az iskolában tudatosul bennünk, hogy a nagy alkotók gyakran nélkülöztek. Bizonyára hozzájárul a sikerükhöz a mélység megtapasztalása. A nehéz sorsot testközelben érezni, olvasni egy-egy írásban a meg nem értettséget vagy éppen a hátrányos helyzet ellenére is reményteljes és vidám szavakat, csodálatra méltó. Tanyán nőttem fel, a szüleim keményen végigdolgozzák az életüket, magam is jól ismerem a fizikai munkát, de egyről a kettőre jutni igen nehéz törtetés nélküli, becsületes emberként. Előfordulhat, hogy a társadalom taszítja ki magából azokat, akik nem tudják felvenni túlbuzgó világunk tempóját. Szerencsére a Fedél Nélkül szerkesztősége és a Menhely Alapítvány egy olyan segítő közösség, ahol a lehetőséghez képest minden támogatást megadnak azoknak, akik szeretnének kilábalni a sanyarú élethelyzetükből. 

Szenográdi Réka 11 éve vesz részt a hajléktalanok életében, jól ismeri a problémájukat. Az utóbbi években több tehetséges szerzőt veszítettek el. Réka úgy látja, hogy szükséges őket az alkotás terén biztatni is, hiszen a hajléktalanság bátortalanná teszi őket.

Szenográdi Réka, koordinátor: A Fedél Nélkül szerkesztőség egy szellemi műhely, használhatják a számítógépet, de elfogadunk kéziratot is.  Rendszeresen publikálhatnak, lehetőleg minden új szerzőnek lehetőséget adunk, és figyeljük, kik a valódi tehetségek, akiket szakmai zsűri bírál el. Szerencsére annyi jó mű születik, hogy vita van arról az ítészek részéről, hogy melyik legyen az Év Alkotása. Az egy tévhit, hogy a hajléktalan emberek passzívak -ilyenkor jellemzően mindenki az utcán élőkre gondol, akik maguk is sokfélék -   a legtöbb szerzőnk és a terjesztőnk már tett magáért annyit, hogy legyen stabilitás az életében. A legtehetségesebbeknek már kiadója a Fedél Nélkül, ide tényleg azok kapnak lehetőséget, akik már letettek több jó minőségű írást, így könyv formájában is megjelenünk a hajléktalan tehetségekkel. Szerencsére megvan a tábora az újságunknak, kéthetente 4000-4500 példányban fogy a lap, és ez önmagáért beszél. Egyébként kiállításunk egyelőre kevés van, pedig lenne miből kiállítást szervezni, erre önkénteseket is szívesen fogadunk, talán könyvből is többet tudnánk kiadni, de úgy működünk, hogy a kiadott könyv bevételéből tudjuk a következő könyvet finanszírozni. Képzőművészeknek kifejezetten hátrányos, hogy nincs egy nyitott, alkotásra alkalmas műhelyük, ennek létrehozása is terveink között szerepel.  Tóth Krisztina és Németh Gábor a zsűri részét alkotják, jó lenne, ha még több szakmájában elismert embert a mi ügyünk mögé tudnának állítani, akik jelenlétükkel támogatnák a programjainkat, és ezáltal a hajléktalan alkotókat is, ezen dolgozunk folyamatosan.

Buksika, rendes néven Ági írása a Halál mosolya elnyerte az „Év prózája” díját és egyben a közönségdíjat is. A történet egy kórház kórtermében zajlik, ahol súlyos beteg emberek várnak a sorsukra, ami kétféle lehet: élet, vagy halál, de egyikük sem tudja, hogy mit hoznak a következő órák, ők csak egymást nevettetik, és fittyet hánynak a valóságra, míg egyikük arcára végleg ráfagy a mosoly...

Buksika: gyerekkorom óta írok, jelenleg közmunkásként a Fedél Nélkül szerkesztőségében dolgozom. Sok feladatom van: segítek az olvasó szerkesztésben, a kiadásnál, begépelem a kéziratokat, a nyomdával tartom a kapcsolatot, vidéki terjesztőkkel, hajléktalan szállókkal. Én is voltam hajléktalan, éltem utcán, autóban, kolléganőnél, papíron most is lakcímnélküli vagyok. 2015-ben derült ki, hogy súlyos tüdőbetegségben szenvedek, de  a sok megpróbáltatás ellenére, muszáj nevetnem, és úgy is ismernek sokan, hogy megnevetettem az embereket. Szeretem hallgatni, hogy az emberek miről beszélnek, olykor elcsípek olyan mondatokat, amiből megszületik egy-egy novella.  

 A hajléktalanság kitörölhetetlenül rányomja a bélyeget az emberre, bár idővel fakulhat valamennyit ha  pozitív változás történik az életében, de a lenyomata örökké megmarad testben és lélekben egyaránt…