Zokogva hívott telefonon, hogy beszéljünk, mert nem hiszi el, ami történt vele.  Vera negyvenes elvált nő, aki csalódásai ellenére a lelke mélyén még bízott abban, hogy találkozni fog egy férfival, akivel boldog lehet.

A pasiról annyit tudott, hogy 15 évet élt házasságban, tanít egy középiskolában, és komoly kapcsolatot keres. Vera első ránézése semmilyen érzést nem látott a férfi arcán, amolyan pókerarccal kezdte a beszélgetést. Aztán egy értelmes, határozott, humoros férfi képe kezdett kirajzolódni benne. A találkozások rendszeressé váltak, és bár nyíltan sosem beszéltek a szexről, ott lógott a levegőben, hogy mikor?

Vera nem mondhatta el magáról, hogy férfifaló, és azt sem, hogy sok kapcsolata volt, de azért azt pontosan tudta, miképp működik a nő és férfi, hogyan tudják egymást boldoggá tenni.  A pasi úgy élt a feleségével 15 évet, hogy egyetlen egyszer sem érezte azt, hogy a nőnek jó lenne a szex! A férfinak természetes volt, hogy egy erotikus gondolat után, csak a saját ösztönei hajtsák, mintha nem is lenne partnere.  

És mint tudjuk, a történelem ismétli önmagát, a szexnek értelmezett tevékenységből, valami hasonlót élt át Vera is. Miután ezt szóvá tette és közölte a pasival, hogy ez köszönőviszonyban sincs az intimitással, szakítani akart vele, de a férfi ettől kikészült, és könyörgőre fogta a dolgot. Elmondta, hogy férfiként a feleségétől kapta az első szexuális élményét, nem volt tapasztalata előtte. Miután elvált, egy rövid kapcsolatban szintén lapátra tették, akkor már kezdett gyanakodni, hogy valami nem stimmelhet.  Vera csodálkozott, majd némi töprengés után adott még egy esélyt a kapcsolatnak, ami fejlődést mutatott. „Megtanulták” egymást és a dolog működött, boldogok voltak, és azt tervezték, hogy összeházasodnak.

Aztán furcsa dolgok történtek: a pasi egyre többször mesélt arról, hogy nem lehet az iskolában tanítani, mert a kamasz lányok kivágott felsőben ülnek, szinte kibuggyan a mellük. Érdekes telefonbeszélgetések zajlottak Vera füle hallatára, amiből nem azt lehetett leszűrni, hogy ez most egy tanár-diák beszélgetés.  Mindezek tetejébe egy alkalommal a férfi a számítógép előtt ült, amikor Vera a háta mögé lépett, mire ő pánikszerűen kikapcsolta a gépet… mikor kérdőre vonta, már teljesen biztos volt benne, hogy van valakije. A pasi tagadott, körömszakadtáig, aztán Vera megtalálta a levelezésüket….Azt mondta hasonló  érzés, mint amikor valakit leöntenek mosogatóvízzel….  Még arra sem vette a fáradtságot, hogy más megfogalmazást használjon a csitrinek, mint neki. „Gyere, átölellek, most mi bajod lehet? Tudod, hogy te vagy a legfontosabb nekem!”

Mikor már nem volt értelme tovább tagadni, bevallotta, hogy szerelmes lett a tanítványába, aki történetesen fiatalabb volt a saját lányánál. Ostorcsapásként zúdultak rá a szavak: már nem szeretlek, nem kellesz, nem tervezek veled. Vera most romokban hever, és ugyanazokat a kérdéseket teszi fel magának, mint amit ilyenkor szoktak az emberek: hol rontottam el, mit hibáztam, hogy tehette velem?

Épeszű magyarázatot nem tudtam adni, mert nem létezik, mint ahogy vigasztaló szó sem. Lehet kérdéseket feltenni, hogy a több mint harminc év korkülönbség milyen szerepet játszik a kapcsolatban? A lány az „apját” látta a férfiban? És a férfi most akarja bepótolni, amit fiatalabb korában elmulasztott?

Sajnos a tényen nem változtat, egyelőre engedni kell, hogy a fájdalom utat törjön magának, és bár közhely, de idővel megváltoznak majd benne az érzések, addig marad a veszteség feldolgozása...