Kicsit feszült ez a helyzet számomra is, a Budapesti Javítóintézet egyik pici szobáján ülünk egy asztal mögött, és a riportalany tekintete is azt tükrözi: „Miről kell majd beszélnem”? Miután megnyugtattam, hogy a történetére vagyok kíváncsi, amiből annyit mondjon el, amennyit szeretne, megkönnyebbült, és belekezdett saját történetébe.  

Józsi: „Kisgyerek voltam mikor anyukám eldobott, kb 4 éves, öcsémmel együtt intézetbe kerültünk volna, de keresztmama vállalt minket. Akkor éreztem először, hogy otthon vagyok, a 8 általánosom megvan. Kint nem sikerült a 9-et elvégeznem. Időközben adtam anyámnak egy esélyt, mert mondtam neki: ha látok rajta változást, akkor megbocsátok neki, ugyanis kábítószeres lett egyik napról a másikra! Fájt nekem, hogy anyukám így eldobott, de egy ideig nehéz is volt megbocsátani neki, mert jött oda, a keresztanyámhoz, és hozta a kis játékokat, én meg nem fogadtam el!  Pedig süteményt is hozott, meg pénzt, én megmondtam neki: „anyu, nem ezzel kell visszaszerezned! Dobd el a kábítószert és kezdj új életet, ha látom benned az akaratot, akkor megbocsátok. Most külföldön dolgozik, kicsit rendeződött vele a kapcsolatom.

Egyszer mentem buliba és megkínáltak kábítószerrel, és sajnos megtetszett. Elkezdtem bűnözni, azért, hogy tudjak kábítószert venni magamnak, függő lettem, mint az anyám!Raboltam, több rendbeli rablásom van. Pedig közben éreztem, hogy le kell állni. Hívott a bűntársam, hogy még egyszer menjek el, nemet mondtam, de hiába, már aludni sem tudtam, vártam a rendőröket, mikor jönnek értem. Egyik reggel 6 óra volt mikor elkaptak, felkeltettek, megijedtem… Házkutatási parancsuk volt, bevittek a 11-kerületi kapitányságra, egy előadó hölgy indítványozta a 72 óra fogdát, 72 óra után bíró elé állítottak, a bíró és az ügyész jobbnak látta, ha előzetes letartóztatásba vagyok, mert volt egy bűntársam is. Utána kerültem ide a Szőlő utcába, aminek örülök, rengeteget változtam, elgondolkoztam, hogy mit csináljak, hogy normális életem legyen. Bolti eladót kezdtem el, szeretném befejezni, mert 8 általánossal nem viszem semmire. Én már egyszer 9 hónaposan szabadultam innen, megkaptam a házi őrizetet, csak az ügyész megfellebbezte, felkerült másodfokra, aztán jöttek a rendőrök értem, mert a másodfokú bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásomat. Na, az egy sokk volt! Tartottam magam a család előtt, bár ők sírtak, öcsém elfordult és sírt, akkor én is bekönnyeztem, itt két hétig nem tudtam megszólalni. Senkihez nem szóltam, elestem megint, de felálltam. Nem szégyen sírni, mert aki nem tud, abban nincs érzés.  A családról sokat szoktunk beszélni, jó érzés, régen el tudtam magam sírni.

Most vagyok bent 20 hónapja, nem érdemes még tíz forintot se elvenni mástól, mert elszakítva élni a családtól, a legrosszabb dolog. A beszélőről mindig könnyes szemmel mennek el. Ha kimegyek, tényleg új életet szeretnék kezdeni, megköszönöm a jó Istennek, hogy ide kerültem, ha börtönbe kerültem volna, nem mentem volna át ilyen változáson. De itt tanulok, elvégeztem a 9-ik osztályt, 10-et, most 11-es vagyok, jövőre már elkezdhetem az érettségit, szeretnék normális életet, saját családot. Megmutatni, hogy megbotlottam, elestem, de fel tudtam állni, ehhez segítségemre volt az egész ház.