A Gólyahír Egyesület 16 év alatt 820 babát helyezett el örökbefogadó családoknál. Jelen pillanatban is ötszázan várnak arra, hogy egy életet adó úgy gondoskodjon az újszülöttjéről, hogy lemond róla, és egy örökbefogadó család nevelje fel.Viki és Zoli, na meg a kis Peti története is innen indult:

Viki: „ A kudarcsorozatot lehetetlen uralni, csak jöttek hónapról hónapra… ráadásul egy nőnek ez a leggyengébb pontja, hogy nem képes teherbe esni. Leginkább egy érzelmi hullámvasúthoz tudom hasonlítani, de szerencsére mindig kihúzta egyikünk a másikat a „lelki gödörből.” Utólag visszagondolva szerintünk az is szerepet játszott, hogy tudtunk a családunkban előforduló genetikai betegségekről, amit nyilván saját gyerekükön nem akartuk viszontlátni.”  Ezért rövid kutakodás után Viki megtalálta a Gólyahír Egyesületet, és miután férje is egyetértett az örökbefogadással, beszerezték a hivatalos papírokat és rögzítették a babára vonatkozó kérésüket: 0-6 hónapos korig egészséges gyermeket szeretnének, függetlenül a nemétől. Ezt pszichológiai alkalmassági vizsgálat és környezettanulmány követte, és a tanfolyam elvégzése után megkapták a gyámügy határozatát is. A sorszámuk a 397-es volt, tehát arra kellett várni, hogy előttük még 396 baba kerüljön szerető családhoz.  

„Jól tudtuk az eszünkkel, hogy ez legalább 3-4 év, csak a lelkünk valahogy nem tudott ezzel lépést tartani. Álmomban egy szép arcú, szabályos vonalú, kisfiút tartottam a kezemben… Ez azért volt furcsa, mert mindig kislányt szeretettem volna.  Mikor felébredtem, annyira a hatása alatt voltam, hogy sírva meséltem Zolinak. És ez az álom egyre gyakrabban visszatért, sőt, elég volt, ha napközben becsuktam a szememet és magam előtt láttam a kisfiút. A vásárlás és készülődés már odáig jutott, hogy egy teljesen berendeztünk és felszereltünk egy babaszobát.

És a telefon megcsörrent, Móruczné Gabi, az egyesület elnöke hívta Vikit: egy vidéki kórházban most viszik a műtőbe a kismamát, farfekvésű a csöppség, nem lehet tudni, hogy fiú, vagy lány-e a baba? Viki mintegy önkívületi állapotban hívta férjét, Zolit, aki éppen egy autószerelő műhelyben dolgozott.  „Minden szerszámot letettem a kezemből, az ügyfeleket értesítettem, hogy pár nap múlva kapják csak meg az autójukat, mert „rendkívüli helyzet van”, gyerekünk lesz!

„Sok mindenre fel lehet készülni, de arra végképp nem, hogy a hölgy azonnal beköltözik a lelkünkbe, nagyon megszerettük! Nekem sokat jelentett, hogy az életet adóval kapcsolatba léptünk, érzelmileg is. Érdekes, mert ő is hasonlót gondolt, engem kicsit az anyukájához hasonlított, Zoliban pedig az apukáját látta. Művelt, értelmes, okos nő.  Eltitkolt terhességből született a pici, környezete sem tudta.  Azt nem tudhatjuk mennyire viselték meg a kilenc hónap viszontagságai, de a hallottakból úgy ítéltem meg, hogy emberfeletti erő kellett ahhoz, hogy ezeket a hónapokat emelt fővel végig csinálja. A gyerek annyira rejtőzködött, hogy még a nemét sem tudták megmondani a terhesség alatt. Az őszinteséget, nyitottság és bizalmat igyekeztük viszonozni: meséltünk magunkról, az utunkról, amely során az örökbefogadás mellett döntöttünk.”  Egy külön szobába mentünk, a férjem mögöttem állt, fehér és zöldköpenyes embereket láttam. Tudom, hogy meseszerűnek hangzik, de az álombeli baba volt! És kisfiú! És gyönyörű!  Egy pillanat alatt édesanyává váltam és családom lett.”