Gyöngyi és Péter ugyan elmúltak már hatvan évesek, de olyan szerelmesek, hogy sok húszéves megirigyelhetné őket. Egy festőtáborban történt a „végzetes találkozás”, ahova a közös művészi tevékenység miatt érkeztek.Kancsár Péter így emlékszik:  ” tíz évvel ezelőtt történt, de előttem van minden mozzanata. A táborban már javában festettünk, mikor megérkezett Gyöngyi egy öreg autóval, és azért figyeltem fel rá, mert olyan jóízűeket nevetett. Aztán persze elkezdtünk beszélgetni, és hihetetlen vonzalmat éreztem iránta. A tábor végén megbeszéltük, hogy a későbbiekben is találkozunk. Mondtam ezt annak ellenére, hogy akkor én még a fővárosban éltem, a feleségemmel”…

Eleinte még csak telefonon beszéltek, később már találkoztak is… egy év telt el így, közben hezitáltak, vívódtak, és keresték a „hogyan tovább-ra a választ”. A barátok különböző módon reagáltak kettőjük kapcsolatára, volt, aki azt mondta: öreg korodra hülyülsz meg? ( 59 éves volt) Volt, aki tartózkodott és elhatárolódott, és olyan is, aki a házasság visszaállítását  tanácsolta. Egy svéd barát csak annyit mondott: „Péter!  Egy életed van, abban kell boldognak lenni!”

Rácz Gyöngyi ugyan független volt, már korábban elvált, és bár az eszével le akarta beszélni magát a kapcsolatról, ám a találkozások alkalmával az érzelmek felülkerekedtek: „egész más volt ebben a korban megélni a szerelmet, talán jobban értékeli az ember a mély érzéseket, bölcsebbé válik és az élet ajándékaként fogtam fel. Az persze zavart, hogy eleinte Péter úgy szökött el hozzám, de legyőzhetetlen volt azaz érzés, amikor találkoztunk, megszűnt körülöttünk a világ. Arra is volt példa, hogy egy nap kétszer is meglátogatott a fővárosból, pedig vidéken éltem”

Bár Gyöngyi nem állította döntés elé Pétert, ő megjelent egyik este egy bőrönddel… és azóta is elválaszthatatlanok.  Először albérletben éltek, meglehetősen szűk anyagi körülmények között, de szívták magukba a közös élményeket. Egy ízbe a székesfehérvári Bory-várba látogattak. Péter azt mondta: felejthetetlen élményben volt részük: „Két bolond szerelmesként jártuk be a vármúzeum termeit, bástyáit, és kertjét. Megállt az idő körülöttünk, és nem vettük észre, hogy közben bezárt a múzeum, és a személyzet is hazament. Nem tudtuk mit csináljunk, hogyan jussunk ki. A múzeumot egyébként magas vaskerítés veszi körül. Benn aludni nem mertünk, elhatároztuk, hogy átmászunk a kerítésen. Nem volt könnyű, Gyöngyit át kellett emelnem. Ahogy kijutottunk, találtunk egy kis presszót, ahol leültünk és itt határoztuk el, hogy amit nem tudunk megélni együtt, azt megfestjük. Péter és Gyöngyi neveinkből itt született meg a PÉGYÖ, és később megfestettünk egy nagy képet, amelyen kettőnk portréja van a vár bástyákban. Egymás arcát festettük egyszerre, egy időben, szerelmesen.”

A Balaton mellett élnek, sokszor elindulnak egy autóval, két ecsettel a szabadba, és megbeszélés nélkül festenek, egy vászonra. Az alsóörsi vasútállomás falára készítettek egy több négyzetméteres balatoni látképet, valamint a vasút történetét feldolgozó festménysorozattal gazdagították a várótermet.

A házaspár így érez: „Együtt sírunk-nevetünk, dolgozunk, kerékpározunk, utazunk, festünk és csak egymás mellett akarunk lenni, az idők végezetékig…