Sokunk előtt nyílt titok, mennyire megváltoztak a férfi – női kapcsolatok.  Szakemberektől nem ritkán halljuk, hogy a nők egy része „elférfiasodott”, a férfiak pedig „elnőiesedtek”. Valóban lehet találkozni a jelenséggel, mikor már messziről lerí a párról, hogy az asszony hordja a nadrágot, és ennek nyomatékot is ad. ( pl. az utcán, vagy üzletben kiabál a párjával – elég megalázó egy helyzet ) és valamiért ezt a „teremtés koronája” tűri.  (Persze fordítva is előfordul) Ezeken a nőkön többnyire kevés „nőiesség” található, az öltözködésükből, a viselkedésükből pont az emocionális rész hiányzik, amiből a gyengébbik nemnek több jutott.  Ezek a láthatóan „férfiasan viselkedő” nők, de van egy réteg, akiknek ugyan nem ezek a viselkedési formái, ruházatuk is inkább dögös, mint visszafogott, ám a pasik mégis visszavonulót fújnak. Férfi szájából hangzott el: ” Csinos volt, értelmes, de annyira határozott, hogy szinte azt érzem, a mellkasomra tapos a tűsarkújával” 

                                     ( Fotó: Justin Nicolas, a képek forrása: Trafó) 

Talán érdemes megvizsgálni, hogy mikor, milyen helyzetben kell a nőnek keménynek lenni, és helyt állni? Mi van azokkal az elvált, párkapcsolatból kilépett nőkkel, akiknek az első számú feladatuk, hogy felneveljék a gyereküket? Belegondoltak a pasik abba, hogy nem fenékig tejföl gyerekkel egy normális párkapcsolatot létrehozni? Ugyanakkor a munkahely szigorú szabályainak megfelelni, háztartást vezetni,  arról már nem is beszélve, hogy a gyengébbik nem, nem csak akkor szeretné nőnek érezni magát, amikor bevásárol, főz, mos, vasal, takarít, stb.  Miközben múlik az idő, egyszer csak azt veszi észre magán, hogy ugyan fáj az egyedüllét, de a lelke kezd kicsit megkérgesedni, hiszen óriási terhet cipel, és bizony olykor küzd is, mint szúnyog a viharban. Aztán a gyerekek felnőnek, az is lehet, hogy már kirepültek, és a nagybetűs élet, mintha huss, már elment volna mellette! Pedig nem csak a lelki fekvőtámaszokat nyomta, de a testére is figyelt, mert a lelke mélyén még volt egy halvány reménysugár, hátha… De az ilyen típusú reakciókkal nem tud mit kezdeni: „őszintén szólva kicsit megrettentem tőled”!  Már megint az a baj, hogy határozott nőnek nézik! Érti ő, részben jogos, hiszen minden körülmények között helyt kellett állni, mert a „kis nyúl” viselkedéssel sehova nem jutott volna, de hogy lehet elmondani egy ismeretlennek, hogy nem akar egy párkapcsolatban „férfiként” viselkedni, csak nő szeretne lenni, felnézni a férfira, várni egy simogatást, egy ölelést, ami elengedhetetlenül szükséges a mindennapokban! És ha már több ismerkedési lehetőség dugába dőlt, csak a begubózás marad?

Tényleg csak kétféle út van a nők előtt, vagy alámegy egy uralkodói elvárásnak, vagy megteremti a saját életét, elfoglaltságokkal, hobbikkal. Kapcsolódik baráti társaságokhoz, szülőkhöz, testvérekhez, akikkel bárhova elmehet, és megoszthatja örömét, bánatát?  Mi lehet a megoldás? Határozottság? Tűsarok? Mosoly? Szempilla rebegtetés, gyengédség, vagy mindegyik egyszerre?