A QR-Kód, a BKK és a buszvezető
2022. január 29. írta: Imre Anda

A QR-Kód, a BKK és a buszvezető

Történt egyszer, hogy megelégeltem a jegypénztárok előtti sorban állást és a jegyautomaták tökéletlenségét, ezért egy applikáción keresztül a lehető legkényelmesebben vásároltam meg a BKK havi bérletemet. Olykor előfordult, hogy ellenőrök kérték, és a náluk lévő leolvasó igazolta a jogosultságomat az utazásra. Nemrégiben a közlekedési vállalat autóbuszvezetőire hárult az a nemes feladat, hogy az első ajtón keresztül felszálló utasokat ellenőrizze, jobban mondva jegyeiket, vagy bérleteiket. Nincs is ezzel semmi gond, bár nyilván sokan tapasztalták már, hogy a buszvezetők éppen hogy csak egy pillantást vetnek a bemutatott jegyre, bérletre, hiszen nem ez az elsődleges dolguk. Azonban a gépezetbe porszem került, pontosan egy ügybuzgó, gúnyolódó, fontoskodó, és a legkevésbé sem segítőkész sofőr.

Derék hősünk a 134-es autóbusz vonalán haladt egy hétköznap délután, és zord, barátságtalan arccal fogadta, amikor felmutattam telefonomban a kóddal ellátott bérletemet. Először csak a fejét rázta, majd közölte, hogy nem látja. Én próbáltam újra, de ez sem volt jó, pedig láthatta volna az érvényességi dátumot is. De nem, rám mordult, hogy érvényesítsem. Biztos furcsán néztem, mert még nem volt benne részem, és nyilván csináltam volna, ha tudom, hogy mit kell. Oldalra mutatott, de én csak a jegylyukasztót láttam, zavart a viselkedése, és az is, hogy közben állt a busz, és már néhány utas megjegyzést tett. A töketlenség még eltartott egy darabig, megalázó volt a viselkedése, hogy még a segítőkészségének a szikráját sem láttam rajta, csupán csak mutogatott és értetlen arcot vágott. A patthelyzet azonban fokozódott, és valahogy meg kellett oldani. Végül kértem egy jegyet, mert nem volt más választásom, és megszégyenülten leültem. Szétnéztem az autóbuszon, vajon hova lehet kiírva valamilyen információ erre vonatkozóan, de nem találtam. Derék buszvezető viszont kiválóan tette továbbra is a feladatát, a következő megállóban sem volt rest visszahívni az utast, mert nem jól látta a papír alapú bérletét.

Bevallom, hibáztam, hogy nem folytattam külön tanulmányt arról, miként kell és leginkább hova kell érinteni a kódleolvasót, szükséges-e az internetkapcsolat, vagy nem ahhoz, hogy látható legyen. Tábla sehol sem jelzi, csupán azt, hogy mi a büntetési tétel, ha valaki jegy vagy bérlet nélkül utazik. Visszafelé haladva szintén a 134-es autóbuszra felszállva csupán egy bólintással jelezte a sofőr, hogy minden rendben van.

Azt persze csak halkan jegyzem meg a BKK vezetői felé, hogy vajon milyen oktatásban részesítették az autóbuszvezetőiket, milyen kommunikációs, empátiás tanácsokat kaptak a tekintetben, hogy mi módon lehet segíteni egy ilyen helyzetben. Jó, tudom, halad a világ előre, lépést kell tartani, ráadásul nyakunkon az időalapú jegybevezetése, aminek használata előtt nem árt a tudnivalókat hosszasan tanulmányozni, és közben bízni abban, hogy léteznek segítőkész alkalmazottak a BKK-nál.autobusz.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr6716912482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Motorogre 2022.01.30. 10:23:03

Csak részben jogos a morgás... ugye amikor kimentél a reptérre de lefagyott a telefonod - a stuvi előzékenyen kiemelt a sorból, átvitt hét határon controllon és felkisért a gépre, még csurgatott kávét és meleg takarót is adott a nagy izgalomra!! Ja,nem - a biztonságiak expressz elzavartak.
A BKV jármüvezető menetrend szerint kell haladjon, egy perc késésért már ferdén néznek a fönökei, ismétlödö esetben anyagi kár éri - mert a cég is kötbért fizet a megrendelő BKK-NAK.
Ezer gondja-dolga van, segitsük hát Őket.
Te találkoztál egy soförrel aki komolyan vette ezt a feladatát is - lehet a rendszer (elsőajtós ellenörzés vs menetrend) nincs jól kitalálva.

Dee_ 2022.01.30. 11:01:32

@Motorogre: Akkor nem az lett volna a megoldás, hogy 2 mondatban elmondja, mi a teendője, nem hagyja szerencsétlenkedni, aztán jegyet venni... Az egy perc késésből így csinált magának ötöt a sofőr.

csiri bá 2022.01.30. 11:09:53

bkk.hu/jegyek-es-berletek/arak/havi-berletek/havi-budapest-berlet-termeszetes-szemelyek-reszere.58/

A bérletet az ellenőrzést végző személy részére (kérés esetén az általa felmutatott kód beolvasását követően) be kell mutatni – metróállomáson és elsőajtós felszállási rendben közlekedő autóbuszon, trolibuszon a kiragasztott kód beolvasását követően a jegyképet kell bemutatni. A mobiljegy csak aktív internetkapcsolattal vehető igénybe.

Motorogre 2022.01.30. 11:53:28

@Dee_: "csak mutogatott és értetlen arcot vágott.'" - meg kellene kérdezni a sofőrt is, szájzára volt. Nekem az jött le, hogy - ha alapszinten is - igyekezett valami tájékoztatást adni.
A T. Utazóközönség oktatása nem járművezetói feladat, idő sincs - de pl. akinek nem világos az internetes tájékoztatás, annak szivesen segitenek a jegyértékesitési pontokon ( ebben a mondatban a sofőr nem ilyen pont, pont).

midnightcoder2 2022.01.30. 12:00:48

Az ország szégyene ez a BKK elektronikus jegyrendszer. Azt a csávót aki ezt így kitalálta egy életre kellene eltiltani minden informatikával kapcsolatos tevékenységtõl, ahogy azokat a döntéshozókat is a döntéshozástól akik ezt jóváhagyták. Szerintem a világon nincs még egy olyan hülye ország, ahol olyan elektronikus jegyrendszert vezettek be, ami körülményesebben használható mint a papír változat. Ezt csak Magyarisztánban lehet eljátszani, ahol a jó kis mutyicégek fejlesztik az ilyesmit a legolcsóbb fejlesztõvel akit a piacon találtak, vagy olyannal aki szintén valakinek a valakije.

midnightcoder2 2022.01.30. 12:09:57

@Motorogre: Egy normális rendszerben a havi bérletet egyszer megvette valaki elektronikusan - ezt a delikvens a példában megtette - onnantól kezdve a tömegnyomor üzemeltetõjének a dolga arról meggyõzõdni, hogy ez a cucc érvényes-e. Max. annyit kérhetne, hogy mutassa fel a telefont a mûködõ appal. Esetleg lehet egy leolvasó a múzeumszökevényen ami leolvassa a telefonon megjelenõ QR kódot - mondjuk egy füst alatt ilyen kódot lehetne rakni a papír alapú jegyre is. Ez a júzer jól bescanneli a vonalkódot a buszon majd elküldi azt a saját mobilnetjén dolog jó kis balkáni megoldás. De ha már ócsítva csinálták meg ezt a szart, akkor alap lenne, hogy kurva nagy betûkkel odategyék a feliratot hogy itt kell leolvasni. Az ócskavasrakás vezetõjének pedig sûrû elnézéskérés mellett kellene megmutatni hogy mit hogyan kell, ha már ilyen balkáni megoldással csinálták meg a jegyellenõrzést.

KicsiKrisz 2022.01.30. 13:08:09

Ha annyi időt szántál volna a működés megismerésére, mint ennek a bohózatnak a megfogalmazására, akkor nem kerültél volna ebbe a helyzetbe. Nagyjából két perc alatt meg lehet találni a leírást a működésről, ahol tűpontosan meg van fogalmazva, hogy ha ezzel élni szeretnél, mit kell tenned. De persze egyszerűbb másban keresni a hibát, mint előre gondolkodni. Az pedig, hogy felnőtt fejjel nem rendelkezel annyi ésszel, hogy rágyere, vajon a kódok hol vannak... no komment!

KicsiKrisz 2022.01.30. 13:11:34

@midnightcoder2: bántás nélkül... ha e jegyet veszel, vállalod az ahhoz tartozó "feladatokat", mint scannelés például. A kódok amúgy nem a busz alján vannak, hanem ahol felszállsz, beszállsz. Akinek ez megterhelő feladat, utazzon klasszikus bérlettel, menetjeggyel. A leírt történet nem minőségről szól, hanem arról, hogy nincsenek meg az alapvető ismeretek a mikéntről. A minőség egy teljesen más dolog.

KicsiKrisz 2022.01.30. 13:13:11

@Motorogre: vagy bepötyögöd a gugliba és megnézed, de egyébként amikor letöltöd is tudsz tájékozódni. És nem utolsó sorban, a szemed kiveri a qr kód a buszon például. Vihar a biliben, semmi más...

midnightcoder2 2022.01.30. 14:29:29

@KicsiKrisz: Ettõl ez még egy nagyon-nagyon tré megoldás. Kezdve azzal, hogy a dolog használhatósága a user mobilnetjétõl függ. Cserébe viszont jó olcsó volt. Legalábbis az elõállítása, maga a rendszer az adófizetõknek nyilván nem volt az.

nyelv-ész 2022.01.30. 14:31:28

Egyrészt le van írva a BKK oldalán, hogy elsőajtós járaton a QR-kódot be kell olvastatni a mobilappal, mikor felszállsz a buszra. Ezt hívják a BKV-s tolvajnyelven érvényesítésnek, és egy vonaljegynél ez még akár érthető is.

Másrészt viszont szüljön sünt, aki kitalál olyan baromságokat, hogy havi bérletet is kelljen érvényesíteni, aminek egyértelmű kezdeti és lejárati dátuma van.

antisystem 2022.01.30. 16:53:42

Anno én is használtam mobil-bérletet... aztán a következő emailt írtam az illetékeseknek:
"Tisztelt BKK Ügyfélszolgálat!
Önöknél, a BKV-nál vagy a főv. Önkormányzat soraiban “tisztelhetjük” azt a kreténkét, aki kitalálta, hogy a mobilos havibérleteken is legyen QR kód beolvasás?
Nem tudom, hogy képzelte az illető... Arcfelismerés a rohadt maszk miatt ohne, az ember pakoljon le a sofőr ajtó előtt (alternatívaként férfiak az erektált péniszükkel, a kék buszhoz stilszerű kék tablettát biztosítanak a bérlet mellé – bár ez diszkriminálná a női utasokat...) nyomja be a kib. PIN-kódot, nyomja meg a kék gombot a képernyőn, célozza be a qr-t... ,mindezt a bérletes a nagy semmiért cserébe, mert magán a képernyőn is ki van írva, hogy érvényes havi bérlet eddig meg addig...
Szóval akit illet, annak szóljanak már, hogy talán gondolkodjon egy kicsit, használja rendeltetés szerint a nyakára nőtt tököt... még ha láthatóan nehezére is esik... vagy ha ez nem megy neki, vegyen a két kezébe 2 db 10 kg-os szatyrot, és legalább 1x a nyomorult életben próbáljon utazni az általa kitalált rendszeren... ne mások életéből raboljon értékes perceket..."

Benbe · http://www.benbe.hu 2022.01.30. 17:11:52

@midnightcoder2: Van 2 szép nagy piktogram, hogy mit kell csinálni. Jelenleg túlkoros, múzeumszökevény buszok nincsenek forgalomban.

nyu 2022.01.30. 17:44:09

@nyelv-ész: Döntsék már el végre, hogy ez most bérlet akar-e lenni vagy sem.

Mivel előre kifizette az 1 hónap korlátlan használatát, az az én olvasatomban bérlet.
Ha még nem járt le a vásárlástól számított 1 hónap, akkor érvényes.

Ha meg appból vehető egyszerhasználatos mobiljegy, akkor meg a bejárat szkennelése után vonja le az árát a számládról, aztán hagyjanak békén.

De hogy a bérlet megvétele után minden járat használatánál virtuálisan lyukasztani kelljen, az komplett hülyeségnek hangzik.
(Gondolom a járatok kihasználtságát, utazási szokásokat mérik ezzel.)

indanick 2022.01.30. 18:29:31

A papír bérlet negvételénél 1x van szívás, míg az elektronikusnál annyiszor, ahányszor használom. Amíg annál kényelmesebbet nem találnak ki, hogy a mobil hátulját megmutatom ami ugyis nálam van, addíg én papírral utazom és közben csodálkozom azokon, akik nyomogatnak, qr kodoznak és feltartják a sort. Persze nem ők tehetnek róla, én is vártam az E bérletet évekig, de ez még nem az amit sztem érdemes használni.
Azok akik ezt kitalálták, üzemeltetik vagy épp bkk alkalmazottak és azzal is járnak, azoknak nem kell bérletet venniük és használniuk. Így el se tudják képzelni mi a probléma.
A buszvezető meg pénzért szolgáltat, emberekkel foglalkozik, ne legyen bunkó. Ha az, akkor alkalmatlan, menjen áruszállítónak.

csiri bá 2022.01.30. 18:41:37

Hogy ellenőrizze a sofőr, hogy érvényes és nem egy régi módosított képernyőfotó róla az, amit a user bemutat neki az ajtóban? Amúgy tényleg baromság, de valahogy ellenőriznie kell az érvényességet, ahogy a papír alapún nyomtatva van és elolvashatja... A sofőr meg viselkedjen normálisan, akkor is ha tele a töke...

lenörd hofstadter 2022.01.30. 18:58:08

Tiszta kabaré az a sok kretén, amik azon akadnak ki, hogy orbánisztánban, ahol mindent hamisítanak, ki vannak bukva azon, hogy nem elég egy bárki által 20 perc alatt megrajzolható jpeg a telefon pofáján, a szolgáltató ellenőrizni merészeli. Ha nem lopnátok annyit, ha nem egy tolvajt szavaznátok 12 évre a hatalomba és lenne némi erkölcs az ócska pofátokban, lehetne lazítani a gyeplőn. Így viszont rágjátok csak a vasat, másra nem vagytok alkalmasak.
A baj, hogy az országot emiatt a hozzátok hasonló kreténekre szabják, és a normálisnak is szopacs van, nem csak a hülyéknek.

indanick 2022.01.30. 20:03:36

@csiri bá:
ugy ellenorizze, ahogy az én papírbérletemet. a)sehogy b) megkér hogy vegyem ki es megnézi.

ezt a mobilappnál is megtehetné, szúróprobaszerüen kérheti hogy csukd be indisd el az alkalmazást hogy lássa hogy a qr kodot mivel hozod elő.

Miért egy szar megoldással gondolják szigorítani az ellenőrzést? szigorítsanak akkor, ha már kitaláltak egy nem ennyire körülményes folyamatot.

balkon-úr 2022.01.30. 21:09:53

@Benbe: Gyere a 23 vonalon járó (223M, 23E, 123) buszcsaládba nyáron az ötven fokban légkondi nélkül, kevés kicsi nyitható ablakkal. lehet hogy nem elég öregek Norvégiában de Pesten csak múzeumba valók, a disznóknak sokkal szigorúbbak a szállítási feltételei a kamionban mint az embereknek a BKV-nál. Akárhány panaszt küldtem, semmi változás!

gergerg 2022.01.30. 22:26:44

Lol. Ez így működik? Lol...
Nem értem azokat a hozzászólókat, akik ezt a trágyarakást védik. Sok módon meg lehet oldani az online jegyet. Ott az allyoucanmove, a szintén állami MÁV, erre a BKV-n a telefonnal vonalkódot kell scannelni? Meg mobilnetezi?
Értem én, hogy így működik, de ez nem jó.

Egyébként meg a BKV egy szolgáltatócég, amiért a legtöbb ember fizet, nem is keveset. Ehhez képest a járműpark leharcolt, mocskos, megbízhatatlan. A sofőrnek is úgy kellene viselkednie, mint egy szolgáltatónak, nem úgy, mint valami komcsi házmesternek. Nem érdekel a nyavajája. Ha kérdezek valamit, akkor válaszoljon, ne adja a buta farkat.

gergerg 2022.01.30. 22:29:20

@lenörd hofstadter: Az allyoucanmove is megoldja egy szar qr kóddal. Ja, hogy ahhoz leolvasó is kell? Meg netkapcsolat a leolvasó meg a szerver között? Ja. Ilyen ez az online jegy...

ZBR 2022.01.31. 03:00:07

Igazából az applikáció képernyőjét kellett volna megnézni, ott van egy gomb valami olyasmi felirattal, hogy "kódleolvasás"... Ez az egy gpmb van, középtájt, nem bonyolult. Vagyis azt hinné az ember, hogy nem az.

QR-kód, benne van a címben, akkor tudjuk mi az, nem bonyolult megtalálni sem. És kettő is van: egy kint az ajtó mellett, egy pedig a fülkén. Amúgy Aztec-kód, de ez már igazán lényegtelen.

Nem baj, ha hülyének tetszik lenni, majd egyesével minden utasnak empatikus használati bemutatót tartunk, addig meg állunk és várunk, jó lesz?

Jossarian 2022.01.31. 06:39:50

Mikor volt, hogy valami normálisan mûködött a balkánon? Mondjuk, amúgy sem érdemelnétek meg...

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.01.31. 07:20:59

"...Azt persze csak halkan jegyzem meg a BKK vezetői felé, hogy vajon milyen oktatásban részesítették az autóbuszvezetőiket, milyen kommunikációs, empátiás tanácsokat kaptak a tekintetben, hogy mi módon lehet segíteni egy ilyen helyzetben. Jó, tudom, halad a világ előre, lépést kell tartani, ráadásul nyakunkon az időalapú jegybevezetése, aminek használata előtt nem árt a tudnivalókat hosszasan tanulmányozni, és közben bízni abban, hogy léteznek segítőkész alkalmazottak a BKK-nál..."

:-))) Ó, te kis naiv. Hol élsz te?

zordidok.blog.hu/2021/02/23/ht63_avagy_a_nagykovacsi_busz_szent_inkvizicioja

nyelv-ész 2022.01.31. 07:29:38

@csiri bá: A mobilapp nem csak QR-kódot tud, hanem az érvényesség dátumát is.

NemNick 2022.01.31. 08:39:16

ja, "tanulmányozni".

Erre értetted?
bkk.hu/mobiljegy/

százvalahány _szó_ ...

midnightcoder2 2022.01.31. 09:13:13

@lenörd hofstadter: OFF
Kis hazánkban kb. a gengszterváltás óta folyamatosan tolvajok vannak hatalmon, max. Antallék loptak anno kevesebbet, mert õk még ahhoz is hülyék voltak. Cserébe hagyták hogy az orruk elõtt szétlopják az országot a párttitkár elvtársak. Cserébe viszont a szétlopás már jóval a gengszterváltás elõtt elkezdõdött a spontán privatizációval. Sõt, igazából már az államositás is maga volt az intézményesített tolvajlás/rablás.

ON:
Ezzel együtt a dolgot meg lehetne oldani civilizáltan is, Pl. ha az utasok kapnának egy QR kódot ami mondjuk egy GUID-ot tartalmaz, ezt az utas felmutatja, a BKV pedig leolvassa, és a saját online kapcsolatán keresztül megbeszéli a rendszerrel hogy érvényes-e vagy sem. Az online kapcsolatnak a BKV oldalán amúgy is meg kell lennie, különben a tahó aki a múzeumszökevényt vezeti, az életben nem tudná megmondani hogy a scannelés eredménye alapján érvényes-e a "bérlet" vagy nem.

midnightcoder2 2022.01.31. 09:16:26

@ZBR: Alapvetõen a hülye az az, aki olyan elektronikus rendszert vezet be, aminek a használata az end-usernek macerásabb mint a papír alapú. És ez azért faszság, mert így az utasok 99.9%-a marad a papír alapúnál. Ami pedig egy vagyon a BKV-nak.

_Alex__ 2022.01.31. 09:36:10

@lenörd hofstadter: ha odaadnank azt a sok nagy projektet nemet/nyugati cegeknek mint korabban akkor gondolom megint fene nagy demokracia lenne...

lenörd hofstadter 2022.01.31. 11:11:52

@_Alex__:

Értem. Te is úgy éled az életed, hogy a nyugat csak tökéletes lehet.

Elárulom, az első találkozásom nyugaton a jegyrendszerrel arról szólt, hogy miközben vonaton utaztam, még a leszállás előtt a rendszer belépett az alatta futó metróba, oszt amikor ki akartam menni az állomáson az automata kapun, baszott kiengedni mert szerinte még utazok valahol nyóc megállóval arrébb.
Az se sokkal jobb, csak arrafelé megpróbálják az ilyen rendszereket valódi rendszertervezőkkel kreálni, valódi, hozzáértő programozókkal felprogramozni és nem a haverokról és a csókosokról és arról szól minden, hogy a tapló pór ahol tud ott lop és csal, és mivel ezzel az ország legnagyobb tolvajai is tisztában vannak, kénytelenek ezeket a megoldásokat tolvajbiztosra kreálni. Ami sajnos szopatással jár. Nem csak annak aki 3 fillérrel olcsóbb utazásért vagy parkolásért lop, csal, hazudik és az anyját is eladja, hanem annak is aki megpróbál ebben a koszos, minden erkölcsöt felrúgó orbánisztánban a felszínen maradni.
Kedves emlékem a fideSSes szomszéd, aki miközben az építkezéseken az munkagépeket töltögető autó áll a kertjében és tölti a saját kis tartályába a lopott gázolajat, a kertészével arról beszélget, hogy milyen szar az élet és Gyurcsányt az éppen féléve vett merdzsója horgára akasztva kéne huzigálni.
Mint írtam már az elején is, az ország a kreténekre és a csalókra van szabva amitől a normális embereknek is bőven van szopacs.

Cpt. Flint 2022.01.31. 11:27:52

@lenörd hofstadter: kanyarodjunk már vissza az orbitális pályára tért szociológiai eszmefuttatásokból oda, hogy a BÉRLETET (de akár a jegyet is) a BUSZ leolvasója ellenőrizze már, a busztársaság netjén keresztül (ahogy a MÁV-nál a kaller leolvasója), és NE KELLJEN MINDEN NYUGGERNEK, DIÁKNAK MOBILNET EMIATT.
Értem én, hogy le van írva, hogy ez van, elfogadod, ha használod, de attól még szar.
@posztolótbasztatók: Ti is lesztek szenilisek :D www.youtube.com/watch?v=1siSf6Ju3Ok Szóval nyugi, nem olvas el mindenki mindent előre, lehet kicsit segítőkészebbnek lenni. Ha a ti apátok/anyátok/nagyszüleitek járnak így, akkor is ilyen szinten leb.sszátok őket?

Benbe · http://www.benbe.hu 2022.01.31. 13:48:16

@nyu: Magyarországon vagyunk, a csalókat próbálják kiszűrni ezzel.

Magyar Gábor6817 2022.01.31. 14:24:41

Na...elmondom ezt a sofőr szemszögéből. Tehát: a bkv-bkk gittegylet rálőcsölte a jegyellenőrzész a sofőrökre, merazúgyócsó! A sofőr mit tehet? Végrehajtja vagy leszarja.
DE! a 3 bkv-s év alatt rá kellett jönnöm, hogy sajnos utasaink jó része egyszerűen debil! 10ből legaláb 4 ember arra nem képes, hogy a papír bérletét oldalhelyesen felmutassa. Vagy berakják a fekete mobiltok mögé és azt mutogatják. A mobiljegyes emberek jó része csodálkozik, hogy ahoz mobilnet kell(wtf?) 2022-ben, nemáá...és ahogy a cikkíró azt gondolja, hogy majd minden megállóban felveszi a sofőr az olvasószemüvegét és hangyafasznyi betűket olvasgat k.user telefonján.(NEM) Leaszarják mert nem érdekli őket a dolog, majd valaki megoldja(NEM). a bkv sofőr nem használ mobilappot, mert ingyen utazik, egyszer meg lett mutatva, kb 3 percben. Ennyi.
Szóval, Egy ideig lelkes vagy mert új vagy és még izgi a dolog de amikor rájössz, hogy kár ezekkel szarakodni, ugyanis ha minden megállóban csak 20-30 mp-et baszol el erre a végállomáson nem marad időd brunyálni! Ha meg véletlenül 2es programod lenne a wc-n...na azt felejts el!
Épp ma mondtam a kollégáknak, hogy nem kell beleállni konfliktusokba jegy/kerékpárszállítás/maszk miatt mert ez lesz a vége: hvg.hu/itthon/20220120_buszsofor_arcmaszk_maszk_bantalmazas_ujpest

ZBR 2022.01.31. 14:40:26

@midnightcoder2: nem úgy van az! Oké, lehet, hogy a használat egy villanásnyit macerásabb, de olcsóbbnak nem olcsóbbnak a BKK-nak.

Tudniillik a jegyalaptekercset közbeszerzésen kapják, viszonylag olcsón, legutolsó infóim szerin 9 Ft jegyenként az ára, de jó, emeljük fel 12-re. Namármost, nyilván az automaták havi karbantartását rá kell osztani, százezer felett van valamivel egy automata, de hát pfff... Osszunk rá még 10 Forintot.
- SOKKAL olcsóbb, mint a kártyás fizetés jutaléka Simple-nek, ha jól gondolom, ez %-osan megy, tehát forgalom függvénye.
- És még a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-nek tolnak jutalék.

Magyarán a Mobiljegy úgy érné meg, ha még kényelmi felárat is szednének érte, na de akkor már végképp senki nem használná! :D

A mobiljegy előnye, hogy bárhol, bármikor meg tudod venni, de nyilván havi, pláne szemeszterre szóló, negyedéves, éves bérlet mellett ez az előny elvész....

Magyar Gábor6817 2022.01.31. 14:44:07

"Azt persze csak halkan jegyzem meg a BKK vezetői felé, hogy vajon milyen oktatásban részesítették az autóbuszvezetőiket, milyen kommunikációs, empátiás tanácsokat kaptak a tekintetben, hogy mi módon lehet segíteni egy ilyen helyzetben."
A buszvezetők nem kapnak ilyen "képzést", erre se idő se pénz nincs a bkv-nál. Ha kifogsz egy jó fej sofőrt szerencséd van, ha egy ballábbal kelőset akkor ráb.sztál! Persze minden évben van valami hót felesleges kresz meg munkavédelmi oktatás ahol ezredszer megmutatják, hogy hogyan működik a poroltó. Kommunikációs tréning nincs, nyilván az drága lenne, az a pénz már el lett lopva!...csak halkan jegyzem meg, hogy a bkv egy olyan begyöpösödött, igazi rohadt komcsi cég, hogy keresve se találnál még egy ilyet. Vagy ha igen azt 1970ben kéne keresni...

ZBR 2022.01.31. 14:45:11

@Magyar Gábor6817: tévedés. A maszk miatt bele kell állni. El kell olvasni a rendeletet, feketén-fehéren leírja a buszvezető dolgát. Ez pedig az, hogy rendőrt hív, aki intézkedik közérdekű üzem működésének megzavarása miatt a maszk nélkülivel szemben.

Egyébként pedig ez a szemlélet kontraproduktív, oda fog vezetni, hogy a fejedre (fejünkre, én is vezetek) nőnek majd a kedves és kevésbé kedves utasok. Így is minimális a respekt, de ha még a fejünkön is lehet táncolni, akkor ez még szarabb lesz.... Mindenkinek!

ZBR 2022.01.31. 14:47:00

@gergerg: ja és az óllyúkenmúvnak is mintegy 1100 mozgó ponton kell ezt megoldania a városban? Ja, nem, akkor jó.

ZBR 2022.01.31. 14:59:46

@Dee_: az utas csinált a sofőrnek ötöt....

Magyar Gábor6817 2022.01.31. 15:03:06

@ZBR: jó, ok, állj bele, és jusson ez eszedbe amikor majd este a mamád megy az intenzívre látogatni mert valami redvás cigány pofánbaszott!
NEM A SOFŐR DOLGA! AZ UTASTÁJÉKOZTATÓ BEMONDJA, 2 ÉVE ÚGYIS TUDJA MINDENKI AKI EZEN A BOLYGÓN ÉL!!! ÉS LESZAROM A BKV/BKK CSÜRHÉT! OLDJÁK MEG! LEGYEN A BUSZON SECURITY-S! JA, AZ DRÁGA..? AKKOR KAPJÁK BE!

ZBR 2022.01.31. 15:39:37

@Magyar Gábor6817: oké, szarj bele, majd amikor utasként mész haza, akkor fog megverni valaki, aki leszarja, mert úgysem szól rá senki....

Magyar Gábor6817 2022.01.31. 15:52:37

fogom magam, odébb megyek, te meg állj bele! biztos sok csáknorisz filmet láttál...
@ZBR:

ZBR 2022.01.31. 17:36:16

@Magyar Gábor6817: vagy elmehetnél munkásjáratra vezetni, ott nem kell az utasokkal foglalkozni.

Imre Anda 2022.01.31. 19:36:52

@KicsiKrisz: még szerencse, hogy nem te szabályozod, hogy mit írok a blogra...

Imre Anda 2022.01.31. 19:41:42

@ZBR: annyi a különbség kettőnk között, hogy én ismeretlenül nem hülyéznélek le....

ZBR 2022.01.31. 19:45:04

@Imre Anda: azért a buszvezetőt sikerült mondjuk egy szemétládának beállítani, meg túlbuzgónak, holott csak a dolgát végezte és amúgy az égvilágon semmi köze hozzá, hogy te mit nem értesz a téged körülvevő világból.

Bőven 50 felett van a buszvezetők átlagéletkora, lehet, hogy egyszerűen fogalma nincs, hogy hogyan kell használni a mobiljegyet, annyit tud, amit elcsípett belőle a fentebb említett oktatásokon 5 percben....

Imre Anda 2022.01.31. 19:54:21

@ZBR: figyelmedbe ajánlom, hogy mégegyszer olvasd el, és jelöld meg azt a szövegrészt, amelyben szemétládának állítottam be... egyébként részemről befejezettnek tekintem a történetet, még csak annyit, hogyha elolvasod a kommenteket, a nagy része egyetért a problémával, csak ezt meg kellene érteni...

ZBR 2022.01.31. 20:03:58

@Imre Anda: "egy ügybuzgó, gúnyolódó, fontoskodó, és a legkevésbé sem segítőkész sofőr"... Itt van. Rögtön 4 jelzőt kapott tőled.

Persze, hogy mindenki egyetért, össznépnemzeti sport szidni a BKV-t és minden kapcsolódó részét. És persze, a mobiljegy még legjobb esetben is gyerekcipőben jár és viszonylag régóta próbálják a pesti népek szokni, de egyáltalán nem az a poszt üzenete, hogy figyelj, tájékozódj, ne járj úgy, mint én....

Imre Anda 2022.01.31. 20:12:24

"egy ügybuzgó, gúnyolódó, fontoskodó, és a legkevésbé sem segítőkész sofőr". Ezek a jelzők nem ugyanazok, mint amit te írtál, de lehet, hogy a szemétláda kifejezést, máshogy értelmezzük.
A legjobbakat kívánom neked:)

ZBR 2022.01.31. 23:41:06

@Imre Anda: igen, a szemétládát tulajdonképpen összefoglalóként írtam. Tudod, egyik ilyen jelző sem túl kedves.

Viszont a nap végén.... Akármilyenek a buszvezetők, akármilyenek ezek a mobiljegyek, a többség csak tudja használni. És ezt onnan tudom, hogy látom. Tehát azért úgy nagyon igazad azért nincs....

Imre Anda 2022.02.01. 11:46:15

Kedves ZBR!

Utoljára szeretném leszögezni, hogy nem neveztem szemétládának a sofőrt! Sőt, tisztelem azokat a BKK-s dolgozókat, akik lehetővé teszik nap, mint nap, hogy közlekedhessünk.
Nem az volt a célom, hogy bizonyítsam az igazamat, én csupán leírtam egy történetet.

Szép napot neked:)
süti beállítások módosítása