A bácsi nagyon nehezen megy, még járókerettel is. Az arcát legtöbbször lehajtja, hősiesen teszi meg a lépéseket, egyiket a másik után. Mellette hűséges társa ...
„Néma” alkalmazottak a Sparban, de lehet, hogy ez az új trend
Estefelé járt már az idő, ráadásul esett is, szóval valójában semmi sem indokolta volna a viháncoló jókedvet. Azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy a ...
Letérdelve fejezte ki háláját a szociális otthon lakója
Amikor összefognak a riportalanyok
A véletlennek köszönhető, hogy kapcsolatba kerültünk a szociális otthonnal, ugyanis egy néni, olyan emberi kapcsolatra vágyott, amiben felhívják telefonon, és olykor ...
Szüleinek kér segítséget a daganatos betegséggel küzdő fiú
Aligha lehet megrázóbb egy gyerek számára, amikor azt látja, hogy a saját betegségén túl, segítségre szorulnak a szülei is. Családon belül egymás támogatása ...
„15 évig fizettek a szexért, olykor nekem is jó volt”
„Egy osztrák bankárnak az volt a dilije, hogy mezítelenül, tűsarkúban tapossam a testét!”
Első ránézésre olyan, mint a többi középkorú nő, feltűnően kedves és nyitott. Több mint egy éve abbahagyta, és bár telefonon olykor még próbálják rávenni, ...
A Széna téri túszejtő le akart lőni
Első túsztárgyalása egy középiskolás fiúval volt
Egy idő után fojtogatta a börtön légköre, kapóra jött, hogy a rendőrségre hívták dolgozni. Első esete Baján, egy középiskolában volt, ahogy egy diák ...
Festesse be a haját, mert a sötét szín cigánnyá teszi!
A Szigetbecsén élő Fatime a megaláztatások sorozatát szenvedte már el idáig, és még nincs vége. Pedig nem akar mást, csak dolgozni, illetve korábban tanulni is, de ...
„Elhagyott a tanítványáért”
A barátnője fiatalabb volt, mint a lánya
Zokogva hívott telefonon, hogy beszéljünk, mert nem hiszi el, ami történt vele. Vera negyvenes elvált nő, aki csalódásai ellenére a lelke mélyén még bízott abban, ...
20 éve árulom a Fedél Nélküli újságot, van, akinek ingyen is adok
A mosoly sokat segít
A főváros több pontján árulják a Fedél Nélküli újságot, férfiak és nők egyaránt. Ki bátortalanabbul, ki határozottabban próbálja eladni, de van, aki csak ...
Óriási segítséget kapott az autista kislány és apukája
Sérült kislányt nevelő vállalkozó szállást és munkát adott
Hihetetlen mértékű érdeklődés, és segíteni akarás követte Zsolt és Bogyó kilátástalan helyzetét, (a történet itt olvasható: azenriportalanyaim.blog.hu) akik ...