Vevő elhárító műveletek a lakótelepi Sparban
2016. december 29. írta: Imre Anda

Vevő elhárító műveletek a lakótelepi Sparban

Az eladó már majdnem becsomagolta a szeletelt szalámit, amikor észrevette, hogy én észrevettem a szeletek közé diszkréten becsúsztatott szalámivéget. Nem reklamálok úton-útfélen, bár megkérhettem volna, hogy vegye ki a véget, hiszen rendszeresen bele lopják. Az már kimeríti a pimaszság kategóriáját, amikor mind a két vége hozzám került! Ám a csemege pultban alulmotivált dolgozó váratlanul kikapta a szalámivéget, és héjastul bekapta úgy, hogy az egyik vége kilógott a szájából. Majd nyilván meg akarta kérdezni, hogy kérek-e még valamit, de a beszédben akadályozta a szalámivég, ezért csak artikulátlan hangok hagyták el a száját. Akár nevethettem is volna ezen, csak azért nem tettem, mert akárhányszor beteszem a lábam ebbe a lakótelepi Sparba vásárlás gyanánt, mindig történik valami olyan dolog, amikor nem tudom eldönteni, hogy nevessek, vagy bosszankodjak?

panaszkonyv.png

Minden bizonnyal a dolgozók is érzik, tudják ezt, hiszen mire megszoknék egy arcot a pénztárban, vagy a csemegepultnál, már jön egy újabb, aztán megint egy másik, aki nyög, sóhajtozik, pofákat vág. Múlt héten az egyik munkatárs harsányan tartott előadást a pénztárban, hogy mennyire fáj a hasa, azon belül is a mája, a lépe, de még az anyaméhe is. Nem hiszem el, ha nem hallom saját fülemmel.  A munkaerő toborozásukról szóló felhívás szinte folyamatosan jelen van az üzletben, jól látható helyen, és  a bejárati ajtón.

Az, hogy nincs, aki a bevásárló kosarakat visszavigye még hagyján, de mikor a vevő megkérdezi, hogy melyik sonka friss, és az eladó azt mondja: egyik sem, ez olybá tűnik nekem, mintha a dolgozó le akarná beszélni a vevőt a vásárlásról, pedig egy üzletbe milyen más céllal menne be az ember? Mosolyt, vagy szívből jövő üdvözlést, már régóta nem várok, de mégis csak vannak olyan esetek, amikor kommunikálni kell (kellene) a vevőkkel. Jó példa erre egy középkorú pénztárosnő, aki valamiért már több hónapja ott dolgozik. Folyamatosan dúdol, köszönés helyett is. Ez lehet pszichés alapon egyfajta túlterhelés, lehet egy vevő elhárító művelet, mert így nem kell kommunikálni, dúdolva lehúzza a termékeket, dúdol, amikor a pénzt elveszi és visszaadja, és dúdol a „viszontlátásra” helyett is.

Mellesleg pénztárosokból mindig kevés van, hosszú sor kígyózik, mire megnyomják a gombot és kifárad valaki. Azt sem értem, ha a pénztáros elhibáz valamit a kasszánál, miért kell arra várni, hogy egy dolgozó kijöjjön az ominózus kártyával, és korrigálja a hibát? Tilos a pénztárosnőnél  tartani egy ilyen kártyát? Attól fél a munkáltató, hogy visszaélne valamivel a dolgozó?  Az már csak hab a tortán, mikor két kassza működik, és egyik a másiknak átkiabál: miért nem találom a karalábé kódját, és hogyan kell visszalépnem, előröl kezdenem, és a francba, megint elrontottam! ? És jaj, bocsánat, most lefagyott minden, tessék lepakolni mindenkinek a szalagról, mert újra indítom a rendszert, de ehhez csengetnem kell!

És vajon arra ki ad értelmes választ, hogy egy becsomagolt szalonnán feltüntetnek egy árat, mégis a pénztárnál ez már több lesz, majd mikor reklamáltam, vágott egy pofát, és a különbséget kivette a kasszából, majd méla undorral elém dobta…

Találtam már lejárt szavatosságú terméket, leértékelt, de büdös csirkehúst, és nem szóltam semmit (pedig tudtam volna) mikor a pénztáros a kosaramban lévő pékárut nem tudta beazonosítani, ellenben megkérdezte tőlem: „ez mi a fene? És miért kell neki ilyeneket keresni?” Tényleg, az én jó édesanyámat, legalább a kódot tudhatnám, de a termék nevét, mindenképpen.

Sejtem, hogy keveset keresnek, és hajtják a dolgozókat,  de a cég vezetőinek is tudni kell, hogy valami ebben a Sparban nem stimmel…. nagyon nem...

A bejegyzés trackback címe:

https://azenriportalanyaim.blog.hu/api/trackback/id/tr8812079509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sZulamith 2016.12.29. 18:37:46

Másik Spár üzlet sem különb. Nem is szeretek Spár üzletben vásárolni, mert nem kedvesek /tisztelet a kivételnek/ pedig nem látom, hogy kevesen lennének. Átkiabálnak egymásnak, egérkének érzem magam, miközben belőlem élnek. Vajon Hollandiában is igy müködik az üzletük?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.12.29. 18:55:08

A sparok ilyenek, és csak előrecsomagoltat szabad venni bármiből

Ezek Mennek · http://ezekmennek.hu 2016.12.29. 19:01:15

Na most, vagy ugyan azon azon Sparba járunk, vagy ezek szerint mind egyforma.

gurigapapa 2016.12.29. 19:13:11

"Azt sem értem, ha a pénztáros elhibáz valamit a kasszánál, miért kell arra várni, hogy egy dolgozó kijöjjön az ominózus kártyával, és korrigálja a hibát? Tilos a pénztárosnőnél tartani egy ilyen kártyát? Attól fél a munkáltató, hogy visszaélne valamivel a dolgozó? "

Sajnos nem egy példát láttam már erre. Volt olyan kasszás, akit a rendőr vitt el.

Az utolsó mondatodban amúgy ott a megoldás, valószínűleg erről van szó. Mondjuk mindez nem mentség a dolgozók viselkedésére.

rámférne egy nokiás doboz 2016.12.29. 19:15:47

Mióta alapos indokkal meg akartam verni az egyik biztonsági őrt, azóta extra figyelmet kapok a közelünkben található SPAR-ban. Mindenből csak szépet és jót. Ezt leszámítva sajnos teljesen ilyen minden, ahogy a blog leírja.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.12.29. 19:24:26

Az összes spar kb. ezen a szinten van. Nem keveset ismerek sajnos.
Régen nem volt ennyire szar a helyzet, pár éve kezdtek zuhanórepülésbe, mind személyzet, mind árukínálat terén.
Olyan vizes húsárut (sonkaféleségeket) pl. még sehol sem láttam, mint a sparokban...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.12.29. 19:26:01

Ja... ami a poén: mikor párszor írtam az ügyfélszolgálatra, hogy milyen problémékat tapasztaltam, arra minden alkalommal az volt a válasz, hogy forduljak a bolt vezetőjéhez.

inebhedj - szerintem 2016.12.29. 19:31:49

@Hóhér az utolsó barátod:

Hát... minimum 6 pár (vagyis egy tucat) az az év, legalábbis, ha a húsos és csemegés pult kínálatának korát, minőségét (vagy korfrissítési technikáit) is ideértetted.

2016.12.29. 19:36:19

En mondjuk sosem kerdeznem meg, hogy melyik sonka friss. Inkabb ugy tennem fel a kerdest, hogy "On melyik sonkabol venne a csaladjanak?"
Ha erre is azt mondja, egyikbol sem, akkor legalabb oszinte, es tenyle ne vegyel sonkat aznap es ott.

Es ugy altalaban, ne vasarolj sparban, cba-ban.

Horváth László Krisztián 2016.12.29. 19:42:51

Ugyanabba a Sparba jarunk? :D
Evente 4-5 alkalommal miszaj odamennem mert ami nekem kell az csak sokkal messzebb lenne es extra kerulo. Ezeket az alkalmakat mely traumakent elem meg.

lutria 2016.12.29. 19:46:57

A szalámicsücsköt azért csempészik bele a csomagba mert különben selejtnek számít,a csücsköket is fajtánként le kell mérniük,matricát nyomtatni róluk,könyvelni kell őket stb. majd veszélyes hulladékként meg kell semmisíteni tehát veszteségnek számít.Régebben még azt is el lehetett adniuk extra csökkentett áron "állateledelként",(persze inkább a nyugdíjasok vitték a téliszalámi csücsköt saját célra) de pár éve megszüntették a lehetőséget.
A "sztornó" kulcs meg azért nem lehet a pénztárosnál(hanem csak főnökénél)mert különben nem csak a hibás blokkot javíthatná ki vele hanem mondjuk valaki megveszi a legdrágább italt a boltból,kifizeti,majd amikor nem látja senki a pénztáros kitörölhetné a gépből mindha a vevő mégsem kérte volna,az árát meg kivehetné a gépből és max.pár hónap múlva derülne ki a dolog egy komolyabb leltárnál hogy hiányzik pár drága termék.

Usenka 2016.12.29. 21:01:37

Bezzegország Ausztriában, SPAR, EUROSPAR, INTERSPAR... csilli-villi, frissesség, mosoly, az utolsó 500 lelkes faluban is... dehát ez már Kelet...

Souky Sanjay 2016.12.29. 21:06:33

Nem csak a lakótelepi Sparral van baj.Szerintem szinte az összessel.Először is,ott sétál egy biztonsági őr,akinek az arcára rá van írva,hogy mindenki,aki betér a boltba,egy potenciális tolvaj.Az áraikat nem tudom,hogy honnét vették,de az egészen biztos,hogy a sarki kisboltban is olcsóbban lehet vásárolni.A következő gondom a személyzet a vevőt magasanleszarom stílus.Amint a poszt írója szalámit vett,én is szerettem volna,vagy 20 dekát.Közölte a pultos (igen rosszindulatú) hölgy,hogy a szeletelt már elfogyott.Mondom neki,hogy ott lóg a háta mögött rúdban,nekem úgy is jó,ha azt szeleteli fel.Azt mondta,hogy azt nem lehet,mert annak másféle elszámolása van,mint a szeleteltnek.Akkor gondoltam először arra,hogy talán más üzletben kellene beszereznem a kajának valót. A másik üzletben is gondom volt.Zárás előtt negyed órával érkeztem és ugyancsak valami szeletelt felvágottra volt kedvem.Szeletelve nem volt,de mondom az eladónak,hogy akkor szeleteljen le az egészből.Közölte,hogy már nem szeletel,mert megpucolták a szeletelőt és senki szép szeméért nem óhajtják akkor és ott újra üzembe helyezni. A harmadik élményem pedig az volt,hogy a nyitva lévő egy pénztárnál már kb.tízen álltunk sorba,de nem nagyon óhajtottak másikat nyitni.Kb.a 8. voltam a sorba és amikor láttam,hogy a pénztáros hölgy immunis a sorban állók idegrendszerére,szóltam,hogy talán itt lenne az ideje egy másik pénztárat megnyitni.Na,azután amit kaptam,nem nagyon tettem zsebre.Minden voltam csak kedves vásárló sem.Igaz,megnyílt a szomszéd kassza. Ezek az élmények arra ösztönöztek,hogy a továbbiakban tekintsek el a Sparos vásárlásoktól. eltekintettem és már egy másik láncnál szerzem be a dolgokat.Eddig még kedvesek és a véletlen összehozott a főnöknővel is,aki egy tündér.Ha valamit nem találok,ő a föld alól is előkeríti.Ha kurrens cuccról van szó,akkor legfeljebb másnapra.

Sir Galahad 2016.12.29. 21:28:21

@Usenka: Azzal együtt, hogy a szerzőnek igaza van, gondolom, amennyit az 500 lelkes osztrák falu Spar-dolgozója kap, annyiért a magyar is mosolyogna.

arom 2016.12.29. 22:07:27

Nem akarok "ünneprontó" lenni, de le kell írnom, itt hozzánk közel két Spar van, és mindkettőben kedvesek, az áru friss és szerintem egész jó árban van, a pénztárosok és a csemegepultosok is köszönnek és sose bunkók. És nem Ausztriában élek. :) Van két CBA is, azokba nem szívesen teszem be a lábam.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2016.12.29. 22:32:24

@Sir Galahad: az lehet, de akkor menjek el mást dolgozni, ahol nem kell emberekkel érintkezni. Ha meg ilyen jellegű pályát választott, akkor normálisan kellene viselkesni. A múltkor a Fehérvári úti csarnokban vásároltam és a lenti boltnak van egy eladoteren kívülre kitett hidegpultja, felvágottak, sajtok, saláták...Megkérdeztem az eladót, hogy itt kint is tudok-e kártyával fizetni. Hát elég érdekesen artijulalatlanul pofavafasok közepette vágta hozzám, hogy "jaaaa tud". Hát azt a sutyerák hétszentségit...
A végére pedig Gundel Károly sora:
"Amelyik pincér nem tud mosolyogni, jobban tette volna, ha vendégnek születik. " Ez megszívlelendő kb a magyar kereskedelemben/vendéglátásban dolgozók igen nagy többségének.

2016.12.29. 23:00:10

@dorian gray:

Sokáig dolgoztam a vendéglátóiparban. Nagyon kevés talpassal sikerült megértetnem, hogy nem én adom a fizetését, hanem a vendég hozza, tehát ennek megfelelően kellene viselkedni velük.
A kereskedelmi dolgozók még rosszabbak.

jolankovacs 2016.12.29. 23:36:15

Sajnos a cikkírónak valszleg igaza van, de a másik oldalt is meg kellene halgatni. Nyilván a kevés pénz nem motiváció a mosolyra, de amennyi idióta van ebben az országban, még jó fizetés mellett is megbolondul, életunttá vállik egy ember. A bunkóság tobzódik, sok embernek lett nagyon sok, vagy legalábbis több pénze, úgy. hogy szimte azt sem tudja miért. Ha egy normális országban élnének ezek az embrek, utcát söpörnének. Itt meg alázzák a tisztességes dolgozókat. Sajnos egyre többen utánozzák őket, viseelkednek úgy, mint a legnagyobb kissebbség és a legidiótább "celebség".
Végül az eset, ami velem történt a helyi sparban:
Hétköznap délelőtt mentünk be a boltba, Utánunk egy perccel egy " hangos család" özönlött be. A biztonsági őr rájuk sem mert nézni. Kb 5 perc után - sokat vásároltunk, válogattunk is - feltünt, hogy a biztonsági őr folyamatosan pár lépésre mögöttünk jár és bennünket figyel. Azt is láttuk, hogy a hangos család jókat falatozik a pékárúból és a gyümölcsből. Odaszóltam az őrnek, hogy talán nem velünk kellene foglalkozni, mert ha megrázom egy kicsit magam, megveszem a boltot mindenestül. Válaszolt: a többieket ismeri, mi meg túl sokat vásárolunk ez nagyon gyanús.
Mindent visszatettünk a helyére és mosolyogva elköszöntünk....utoljára. Ha nem kell az a havi néhány tízezer, hát nem visszük oda.

mézesmackócskácska 2016.12.30. 00:20:34

De komolyan.... egy kérdésem van.
Minek jársz oda?

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.30. 00:33:24

@Usenka: Őket nem lehet semmilyen indokkal beugrasztani vasárnap, jóval többet keresnek, jobbak a munkakörülmények, a munkavédelmi szabályok szigorúbbak, amiket be is tartat az állam.
Ha lehoznánk egy magyar Sparba gályázni Heidit, egy nap alatt letörlődne az arcáról a mosoly..

élhetetlen 2016.12.30. 00:52:11

@arom: Jó is, rossz is. Én is jártam már úgy Sparban, hogy leszedtem a polcról mind az öt kirakott meggylekvárt, és szóltam a biztonsági őrnek, hogy szóljon valakinek, hogy hozzanak a raktárból, nehogy a következő vevő ne találjon. Nem szólt senkinek, legalábbis, míg el nem hagytam a boltot, nyilván úgy gondolta, hogy ez a jóindulatú figyelmeztetés részemről csak valami elterelő hadművelet volt. Jót röhögtem. A távolabbi egy Interspar, ott a szomszéd vásárol nekem is, és egy szavam sem lehet a minőségre. (Szeletelt bőrös császár, két nap múlva megismételtem, megvan a szilveszteri sült). Én is elégedett vagyok a Sparral.

élhetetlen 2016.12.30. 00:59:22

@enpera: Gondolom, boltja válogatja. Én pont ezért szeretem az Intersparunkat, mert, míg a Lidlben csak csomagolt áru van, itt van szeletelt bőrös császár, disznósajt, és akár körömpörkölt darabra felszabják a disznólábat. Tehát a húspultosuk úgy működik, mint egy rendes hentes.

2016.12.30. 05:44:08

Én egy vidéki Intersparban láttam egyszer régen egeret. Futott polcok közt, a takarítónő meg csak mosolyogva nézte, szemmel követte. Abban a városban a Spar-Interspar még a jobb üzletek közt van. Őszintén szólva én a Tescoban számítottam mindig valami gusztustalanságra, ott nem csodálkoznék egérszaron.

Sparban inkább a biztonsági őrök voltak igen faszfejek.

Kimérős húst, felvágottat sose vennék hiperben. Láttam régen Tescoban, hogy valaki a kozmetikumoknál kirakott egy zacskóba kimért, vonalkódozott kilónyi csirkecombot. Nem tudom mióta volt ott, de már szép levet engedett. A tescos alkalmazott megfogta, odaballagott a csirkés pulthoz, átnyújtotta a hentesnek, aki feltépte a zacskót és visszaborította a kissé megviselt csirkecombokat a többi közé.

Hiperben, Sparban, Tescoban csak előre gyárilag becsomagolt dolgot szabad venni. A Spar Budget sajátmárkás Túró Rudi volt a kedvencem régen.

Be kell látni, hogy akinek kis esze volt, az már Ausztriában dolgozik eladóként, aki Magyarországon maradt, az a selejt.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.12.30. 06:30:01

@élhetetlen: interspar más, de sima sparban én sok lejárt hússal , sajttal találkoztam már, és nem vennék darabolt/szeletelt cuccot

Nálunk a lidli előterében van rendes hentes is, a megyeri úton, ha véletlenül,arra jársz

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.12.30. 06:35:09

@karandash: hülye indok.
Egyrészt mi akik itt vagyunk pár millióan, mind selejtek vagyunk, szerinted.
Másrészt ezekben a sparokban régi áfészes kádárkori nyanyák ülnek pl nálunk, akik 50 éve is leszarták a vevőt.
Harmadrészt aki nem tud kereskedni, ne menjen kereskedőnek, én sem vagyok pl állatidomár.

sZulamith 2016.12.30. 08:35:45

@enpera: "Másrészt ezekben a sparokban régi áfészes kádárkori nyanyák ülnek pl nálunk, akik 50 éve is leszarták a vevőt." Pontosan melyik Spárban? Ritkaságnak számit:)

Nos lehet, hogy igy volt a Kádár korszakban. Csak most piacgazdaság van, ezt akartuk, mégsincs változás. Annyi csak, hogy most a nyanyák helyett bakfisok ülnek.

öreg baka nem rakéta 2016.12.30. 08:49:34

Lehet, hogy eltévedtem, de én a "mi boltunkban" normális árut, normális kiszolgálást találtam. (egyszer volt egy hentespultos nőci, aki amolyan katonaviseltnek tűnt, de másnap már nem volt ott) Mindig. (pedig mindössze egy lepusztult COOP, és egy Penny a konkurencia.)
A biztonsági őr is ismerősként, köszönve fogadott. Megjegyzem, ő a Jézus Szíve Kft/BT alkalmazottja, alvállalkozója, nem sparos dolgozó.
Azt tapasztaltam, hogy itt is elharapódzik az a napközben pakolunk, mint más boltokban, lépni nem lehet a békától, kipakolásra váró raklaptól. Ez sem dolgozói hiba.
Egyedül a mini pakolópult a pénztárnál bosszant, de az nem a dolgozó hibája.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.12.30. 09:06:54

@sZulamith: kádárkori emlékeimben viszonylag kevés a bunkó boltos. Igaz, akkoriban a sarki, egyszemélyes (+backoffice :) ) kisközértbe jártam, nagyobbat csak ritkán láttam.

tibor és klára 2016.12.30. 09:39:56

@sZulamith: "Hollandiában is igy müködik az üzletük?"

ez csak beugratós kérdés ugye? :)
itt egy hét alatt tönkremenne egy ilyen üzlet.

tóninéni 2016.12.30. 09:48:15

Az ausztriai boltokban dolgozó eladókkal történő összehasonlításhoz csak annyit, hogy beszéltem ott dolgozó fiatal csajokkal, igaz, Németországban.
Ők is gyűlölték az egészet, menekültek onnan. A különbség annyi, hogy ebből én vevőként semmit sem vettem észre, sőt az egyik ottani Lidlbe kifejezetten szerettem járni, mert állandóan mosolyogtak, kedvesek voltak még az olyan putri vendégmunkásokkal is, mint én voltam. Ja, és olyan 1400-1500 eurót kerestek, miközben a minimálbér 1100.

Bafana 2016.12.30. 09:55:05

Nem a Spart védem, de az itt leírt böszmeségek előfordultak már velem más-más áruházláncnál is.
Alapmondás, hogy ahol banánnal etetnek, oda majmok mennek. Két nagy áruházláncnál megfizetik az alkalmazottat. Na ott van mosolygás, előre köszönés, meg vevőpopsi kinyalása. Vagyis ahol fizetgetnek, ott dolgozgatnak.

anyahajókabinajtóhajtogató 2016.12.30. 10:12:59

KÁPOSZTÁSMEGYER II. MEGYERI ÚT:

A spar ott is pont olyan mint a posztban leírtad! Érthetetlen, hogy miért gyorsak és kedvesek egy lidl vagy aldi dolgozói, pénztárosai és miért olyan lassú , bunkó paraszt, savanyú fejű seggfej majdnem az összes spar dolgozó??? Tíz év alatt egy normális pénztáros volt, el is ment egy cukrászdába dolgozni...

hidroponi 2016.12.30. 11:11:13

sajnos tenyleg par eve elkezdett romlani a szinvonal.
szarert-hugyert dolgoztatnak.

multkor volt egy maradek(utolso) kb fel kilos sertesmaj darab.
mondtam kerek 20dkg-t. azt mondja o nem fogja felvagni mert akkor a maradek rajta marad... =:O
az akcios cuccok sosincsenek kint a polcokon. a helyuk ures, akcios polcokra meg nem rakjak ki. reggeltol estig kerulgetheti a vevo a szallito bekakat es kocsikat tele ki nem rakott portekaval.
a kasszanal mindig sorok allnak.

jah..es mielott jonne a felszolitas a konkurencia a coop meg a cba.

Beerhead 2016.12.30. 11:55:02

Annyira magyaros dolog rinyálni a szar kiszolgáláson, MAJD UGYANODA VISSZAMENNI. Nagyon egyszerűen meg lehet szopatni a rosszul szolgáltató boltokat: nem kell egyáltalán odamenni. Több lánc is házhoz viszi a cuccot, ha nincs a közelben alternatíva.
Máshol meg esetleg a vásárlók könyve marad.
Addig nem fognak változtatni ezek a boltok, amíg így is van vevő. Amit meg is értek, én sem változtatnék.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.12.30. 12:00:03

@Beerhead: annyira a magyaros dolog a körülmények ismerete nélkül, túlméretes pofával beleugatni mások dolgába.
Szerinted mégis hová lehet menni bevásárolni? A legtöbb helyen nincs opció. Max. a szaros kisbolt, ahol ugyanezt kapod, még a sparoshoz képest is nulla választékkal, lejárat közeli (=már ehetetlen) élelmiszerekkel,dupla áron.

kewcheg 2016.12.30. 12:16:23

@a nemzet fogatlan provokátora: de a sparos nyanya ne szóljon semmit, amikor a bíró ismerősömet is ugyanúgy csicskáztatják, emberszámba se nézik. No szakszervezet, no kollektív szerződés, volánbuszon mehet a munkahelyére, a buszon a vádlott ha felismeri, inzultálja, vagy kiröhögi. Nincs 13.-14. havi bér, egyáltalán semmi sincs, csak a csupasz havi illetmény, ami mellett semmi más munkát nem vállalhat....Itt ebben az országban minden!!! munkavállalóval ez megy, függetlenül attól, hogy magasan képzett, máshol magas társadalmi presztízsű munkát végez, vagy csak "sima" szakmunkás. Egy-két normálisabb nagyobb cégnél ( pl. MOL -csoport) van valami felzárkózás a nyugati munka-világához.Itt annyira utolsó az enber, hogy egy szerver szobának hamarabb lesz légkondicionálása, mint egy dolgozószobának. Munkahelyemen a szarrágás ment a köbön, mikor gyógyszemüveget csináltattam, amibe a törvény előírása szerint valami 12-16ezret bele kell adni a melóhelynek. Mintha a sajátjukból adnál, ötféle papír, számlák, bizonylatok, anyja neve 23 példányban, adószám ,apjafasza, egy teves szaros 12 ezerért az 58ezres szemüvegbe....egyébként én már láttam patkányt is a sparban, a felvágotas pultban vígan csemegézett, mert pont akkor csend volt, nem volt jövés-menés, nagyon érdekes volt megfigyelni a patkány táplálkozását, kissé leült a hátsó felére, szinte két kezébe fogta a virslit és vígan harapta, miközben apró gombszemei pajkosan csillogtak. Én meg úgy voltam vele, hogy minek zavarjam, ő is csak ember valahol....

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2016.12.30. 12:47:54

"Mellesleg pénztárosokból mindig kevés van, hosszú sor kígyózik, mire megnyomják a gombot és kifárad valaki."

Nem "kifárad" valaki, hanem otthagyja a munkáját, amikor behívják pénztárazni, mert a kasszasoron kevés az ember, máshonnan kell behívni olyat, aki be van tanítva, de az eladótérben nem lehet csak úgy szanaszét hagyni a cuccot addig is. Szóval a szerencsétlen eltakarítja amin éppen dolgozik és "kifárad" hozzád.

"Azt sem értem, ha a pénztáros elhibáz valamit a kasszánál, miért kell arra várni, hogy egy dolgozó kijöjjön az ominózus kártyával, és korrigálja a hibát? Tilos a pénztárosnőnél tartani egy ilyen kártyát? Attól fél a munkáltató, hogy visszaélne valamivel a dolgozó?"

A teljes állású pénztárosok kapnak kártyát, a "multiskill" dolgozók nem, mivel nekik egyébként más a munkakörük és nincs rá szükségük.

rettentó 2016.12.30. 13:10:15

Pénztáros - Kedvesvevő szótár:
hosszú sor kígyózik - hárman állnak a sorban :-)

Ezzel együtt a mi lakótelepi Sparunkban sem érzem jól magam, de a közelben van egy nagyobb, ahol soha nem volt okom panaszra. Itt rendszeresen azzal szembesülök, hogy nincsenek kirakva árak, vagy a múlt heti akció ára kinn maradt (söröknél). Folyamatosan pakolnak, mégis üresek a polcok. Komoly logisztikai problémák lehetnek a háttérben, és nem irigylem őket, ha ilyen körülmények között kell dolgozniuk. Én is emberekkel dolgozom, és nem szeretem, ha valaki jobban tudja, mit és hogyan kéne csinálnom, de pl. az árak hiányáért megérdemelnének egy komoly büntetést. Sajnos nem vagyok feljelentő típus :-)

fda 2016.12.30. 13:12:05

Ahol átvernek, és bunkók, oda nem kell menni. Ha másokat is átvernek és másokkal is bunkók, akkor egy idő után be fognak zárni.

Gyerekek, annyi bolt van mint a fene, épp egy lakótelepen, tuti, hogy 1 km körben 5-öt is találni. Oda kell menni, ahol normálisabb a kiszolgálás és az áru.

Egyébként szerintem nem név szerint kell bolthálózatokat szidni vagy dicsérni, lehet hogy felétek a SPARban bunkók, másik helyen pedig lehet hogy a SPARban dolgozik épp 5 jófej eladó. (Egyébként én sem szeretem azt a két SPARt, amit a környéken ismerek, de ez biztos csak véletlen... Ezekben árakkal szoktak trükközni, ezért is nem járok oda. Többször észrevettem, hogy a pénztárgép drágábbnak tud valamit, mint ahogy a polcon volt. Visszafelé soha az életben nem tapasztaltam még ilyet.)
Az egyes boltokban dolgozó 10 emberen, köztük elsőként a főnökükön múlik minden.

rettentó 2016.12.30. 13:13:32

Ja, és 24-én reggel fél órával nyitás után nem volt kenyér. Ott álltunk, és egy pillanatra a '80-as évek Moszkvájában érezhettük magunkat. Ha korán megyek le, van, hogy aznapi kenyér, zsemle sincs még. Át is mentem a Coopba (először életemben), ahol nem volt egy lélek sem, friss és jó kenyér viszont volt.

rettentó 2016.12.30. 13:14:56

@fda: Nálatok is kint hagyhatták az akciós árat, vagy tök másik termékhez tartozó árat néztél. De hát nem a mi dolgunk lenne kitalálni, éppen mi, hova és mikor, ugye :-/

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.12.30. 13:38:44

@sZulamith: újpesten a tél utcaiban, meg a megyeri úton is

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.12.30. 13:39:45

@anyahajókabinajtóhajtogató: na, pont a házunk mellett van az, ha a sarkira gondolsz a villamos végállomásnál

sZulamith 2016.12.30. 14:32:35

@rettentó: Több áruházban járok, de az árak kirakása legrosszabb a Spárba. Párszor ráfáztam a fizetésnél. Egyszer szóvátettem, a válasz, kevesen vagyunk.

@kewcheg: "Én meg úgy voltam vele, hogy minek zavarjam, ő is csak ember valahol...." :-))))

@tibor és klára: Gondoltam, hogy Hollandiában igy nem müködhetne a Spár, Mi már csak ilyen megértő népek vagyunk, vissza is élnek vele amint a példák is mutatják:)

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.30. 14:38:26

@kewcheg: Bíró és busszal jár? Egyébként meg igen, mindenkinek van egy főnöke. Sajnos nálunk a szakszervezet nem működik rendesen. Míg nyugaton a munkavállalóikat védik ,addig nálunk a nagy cégek csicskái. a szakszi vezetők.

ati1995 2016.12.30. 21:45:56

Azért menjen mindenki kedves anyjába! Ti mindannyian elvagytok tévedve! (tisztelet a kivételnek)! 1. Dolgozónál nem lehet sztornó kulcs, mert akkor a kedves pénztáros az összes terméket lesztornózhatná és elvihetni a vevő olcsóbban. 2. Arról nem tehet a kedves eladó, hogy lefagy a pénztárgép, nem ő fagyasztja le, kell a kulcs, vagy a kártya, hogy újraindítsa a pénztárgépet, de kulcs is, meg a kártya is az üzletvezetőnél van, aki nem fog ott állni a pénztárnál egész nap arra várva, hogy melyik fog mindjárt lefagyni!! A kedves cikkírónak meg üzenem: a pénztárosnak honnan kéne tudnia fejből egy új termék kódját?? Egy nagyobb spárban, vagy akár Tescoban vagy vagy 60 féle termék, aminek meg kellene jegyezni a kódját!! De mint minden eladó, meg minden épeszűe ember tudja, ez teljesen lehetetlen! Egyébként meg a szalámivéget is beleteszik, mert annak mivel nincs semmi baja, ezért nem fogja az eladó kidobni! És jegyezzétek meg! Ti belőlünk, eladókból éltek!!! Mert ha mi nem lennénk, akkor ti nem tudnátok élelmiszert vásárolni!!! A bírókat meg ne keverjük már bele, kérem szépen! Az teljesen más terület, más szakma, máshogy keres!!! rettentó: Csütörtökön fél órával a nyitás után nem volt friss kenyér??? Mégis mire számítottál? Biztos, hogy van, csak azt le kell szedni a kamionról, át kell venni és hátra kell vinni a pékséghez. Csak az, hogy a szállító lepakoljon mindent, már az minimum 20 perc. Az átvétel és a pékségre történő kihúzása meg még legalább 10 perc. És még mire kirakja a megfelelő helyre, az újabb 10-15 perc. Ha ennyire sietsz, akkor vedd meg máshol a kenyeredet!!! Mindenesetre én inkább csöndbe lennék a helyetekben, mert jó nagy faszságokat állítottatok!!!!!!!!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.12.30. 21:53:02

@ati1995: betaláltunk, pénztároskám? Neked is csak a vevők a bajod, amúgy jól ellennél.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.12.30. 22:38:32

@ati1995: nem tudom, hogy ez egy szarkasztikus megjegyzés volt-e vagy egy valódi, faszfej "kereskedő"-kezdemény böfögését láthattuk, de aki szerint a szalámi/felvágott/sonka/stb. vége teljes értékű húsáru... hát annak az apja is inkább csinált volna faszéket gyerek helyett...

ui: megjegyzem, épp a TESCO-kban van jó példa rá, hogy a vásárló tökéletesen megvan az ilyen paprikajancsik nélkül is. Lásd még önkiszolgáló pénztárak!

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2016.12.30. 22:56:34

@ati1995:" 1. Dolgozónál nem lehet sztornó kulcs, mert akkor a kedves pénztáros az összes terméket lesztornózhatná és elvihetni a vevő olcsóbban"

Ja hát igen, ha abból indulunk ki, hogy mindig mindenki ott sumákolna ahol tud jó magyarosch szokás szerint,akkor persze.. Esetleg betalált a dolog a kis lelkedbe?
Én pl életeben nem láttam, hogy az angol főnököm egy 50 pennys csokit fizetés nélkül elvitt volna, vagy bármelyik dolgozó. Idehaza persze ez is másképpen megy.

" Ti belőlünk, eladókból éltek!!! Mert ha mi nem lennénk, akkor ti nem tudnátok élelmiszert vásárolni!"
na itt valami komoly világnézeti probléma van, mert te eg abból élsz,amit elköltünk ott. Bár ezt a mezei kereskedelmi dolgozók nagyrészt nem fogják fel.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2016.12.30. 22:59:07

@ati1995: "Csütörtökön fél órával a nyitás után nem volt friss kenyér??? Mégis mire számítottál? Biztos, hogy van, csak azt le kell szedni a kamionról, át kell venni és hátra kell vinni a pékséghez. Csak az, hogy a szállító lepakoljon mindent, már az minimum 20 perc. Az átvétel és a pékségre történő kihúzása meg még legalább 10 perc. És még mire kirakja a megfelelő helyre, az újabb 10-15 perc. "

Ja azt is képzeld el, hogy,amikor tudtuk, hogy roham lesz (van pár ilyen nap a szigetünkön: húsvét, helyi triatlon...),akkor egy órával előbb kezdtünk, pont az ilyen dolgok miatt.

2016.12.31. 01:24:21

@ati1995:

Bemegyek egy üzletbe. Veszem a kosarat, belepakolom, amit szeretnék, kifizetem a pénztáros nélküli pénztárnál, elballagok.
Mi szükség is van rád, meg az alpári stílusodra?

szaGértő 2017.01.16. 11:34:34

Nálunk a SPAR a legjobb. Nyilván vezető kérdése a dolog.

FF 2017.01.25. 13:12:09

Évek óta csak SPARban vásárolok. Mégpedig azért, mert nem sóztak rám szart, nem voltam velem bunkók, ellenben udvarias kérésre készségesen reagálnak.

Gyanús húspultot egy helyen láttam, egy látványosan haldokló üzletben az újpalotai lakótelep végében, de az az üzletet be is zárták fél éven belül. Az összes többit a környéken meg felújították.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.01.25. 17:06:58

@FF: jó neked. Én már kétszer hívtam ki rájuk az ellenőrzést, egyszer minden csirkehús le volt járva, másodikra pedig penészes füstölt sajt miatt.

2017.02.07. 22:20:10

@enpera: Gondolom, üzlet kérdése. Én a Nyugati téri Sparba megyek be néha. Ott minden rendben, frissek a zöldség-gyümölcsök, és külön húspult, illetve külön felvágottas pult van (juhbeles virslit pl. csak ott veszek). Bár lehet, az egy kiemelt üzlet, és nem egy lakótelepi közértből átalakíttt kispiszkos. Ugyanígy ismerek egy normális CBA-t is, ahol a személyzet is normális, és az áru is rendben van. (igaz, a húspultot inkább kihagyom, de csak azért, mert 2 utcányira van egy frankó hentes ;) ). Ettől még a CBA-k 95%-a, amelyekhez volt szerencsétlenségem szar.
süti beállítások módosítása