Régen jártam már az Omszki tónál a kutyámmal, ezért gondoltam kimegyünk egy rövid időre. A főútról a parkolón át érkeztem a tóhoz, ahol semmilyen tiltó táblát nem láttam arra vonatkozóan, hogy az egész területre nem lehet bemenni kutyával. Rövid séta után, a műúton egy Városrendészet feliratú autóból kiszállt egy egyenruhás férfi, aki alpári stílusban kérdőre vont, hogy merészelek ott tartózkodni, és azonnal hagyjam el a területet a kutyámmal, és igazoljam magam.  Mondtam neki, hogy nem láttam a táblát, de azért beszélhetne normálisabb hangnemben egy nővel. Természetesen tovább gyakorolta a „ráruházott hatalmát”, és emelt hangon mondta, hogy az üzlet felé menjek ki a parkból.  Én mentem tovább a főút felé a parkolón át, nem gondolva, hogy ettől végleg elborul az agya. Miután kiértünk a területről, elindultunk a patak mentén, ahol viszont tábla jelzi, hogy szabad kutyával közlekedni. Ennyivel azonban nem elégedett meg az egyenruhás, időközben szólt a rendőrnek, így most már ketten jöttek utánam a hídon, ezzel is demonstrálva a megfélemlítést.   A rendőr felszólított, hogy igazoljam magam, én értetlenkedve álltam a kutyámmal: most tényleg ez neki elégtétel? A rendőr nem csak fenyegetett, hogy előállít a szentendrei kapitányságon, de még a törött vállamat is megrángatta! Miután mondtam neki, hogy ezt ne csinálja, megkérdezte, hogy hívjon-e mentőt a kezem miatt? És persze jött a további kioktatás: a labrador nem mehet az utcán szájkosár nélkül! Miközben ez az ominózus jelenet zajlott a szerv egyik embere erősítésért telefonálhatott, mert egyre érkeztek a rendőrautók, kiszállva belőle az egyenruhások és jöttek felém… mindez egy családbarát kutya miatt, akivel bemertem lépni arra a területre, ahol nincs látható helyen a kutyát bevinni tiltó tábla! De ha már elkövettem ezt a cselekedetet, mint magyar, adófizető állampolgár, ráadásul nő, joggal várhatom el, hogy a hatóság, emberi módon lépjen fel, normális hangnemben közölje velem, amit kell, a rendőr ne rángassa a kezemet.

És mondhatnám azt is, ha nem egyedül vagyok a helyszínen, hanem egy jól megtermett férfival, valószínű, hogy a városrendészeti alkalmazott, nem beszél velem ilyen hangnemben. A rendőrnek bediktáltam az adataimat, ekkor már annyira fel voltam háborodva, hogy remegtem, ő meg nagy kegyesen azzal engedett el, hogy feljelent az igazoltatás megtagadása miatt.

Az eset tanulságos, és szomorú is egyben: tényleg egy városrendészeti „Senkiházit” erre tanították mielőtt felvette az egyenruhát? Az intézkedő rendőr megrángathatja a törött vállamat, miközben nem egy bűnöző vagyok, hanem állok az utcán a kutyámmal? És vajon a szolgálat végén milyen jelentést írnak majd erről a „tisztelt szerv alkalmazottjai” akik túlerőben voltak, cseppet sem tisztelték a nőt, és hogy a kutyákat sem kedvelik, az egészen nyilvánvaló.