A Puskin mozi legkisebb termébe szólt a jegyünk egy francia filmre. A nézőtér tulajdonképpen két sorból áll, illetve a sorok végén két-két székkel. Ebben a térhatásban talán egy fokkal jobban felerősödnek a zavaró hangok: a néző szöszmötölése, a valamit keresek a táskában hangja, a percenkénti mobiltelefon nézése,(hátha éppen ebben az időben érkezik élete legfontosabb hívása.) Természetesen volt bennünk tolerancia, amikor a cukorkát vagy a csokoládét valaki nehezen tudta kicsomagolni, és hosszú perceken át hallgattuk a zörgést, már-már felajánlottuk, hogy esetleg segítünk kibontani az édességet!  Aztán ez is lecsengett, és már csak azt hallottuk, amikor a cukorka találkozott az illető szájpadlásával, ami olykor kicsit odaragadt, majd cuppanó hangok kíséretében lekerült a nyelvére, és ott folytatta saját útját. Kis idővel szerencsére elfogyott a cukorka. De egy  hangot folyamatosan hallottunk, és persze a nézők is, ez pedig a megátalkodott szotyola hangja volt. Tulajdonosa egy középkorú nő volt, a nagy zacskó csemege az ölében feküdt, egyik kezével kivette a szotyit, fogához emelte, kinyitotta, majd ropogtatva megette. Naivan azt gondoltam, hogy egyszer csak elfogy ez is, de nem, a szotyi kitartott a másfélórás film végéig. Ráadásul a mellette ülő férfi folyamatosan kommentálta a látottakat, mintha mi nézők nem értenénk, hogy miről van szó. Bevallom többeket zavart ez a helyzet, nyilván a szotyolázó nőnek meg sem fordult a fejében, hogy rajta kívül mások szórakozni jöttek, de legalábbis kikapcsolódni.

A film bár nem volt rossz, de titokban vártam, hogy vége legyen, és megfogadtam, hogy többet nem váltok jegyet a legkisebb terembe. Felszabadult érzéssel álltam fel a székről, aztán nem akartam hinni a szememnek. A szotyis nő a napraforgómag héját a széke elé köpködte, ezzel egy szabályos, nagy kupacot alkotva. Vagyis minden egyes elfogyasztott napraforgómag héja a terem szőnyegén landolt.   Kifelé menet még hallottam, amikor odaszólt a párjának: „ugye milyen jó volt a film?” Tehát a szotyis nő jól érezte magát, nyilván meg sem fordult a fejében, hogy mi nem annyira. Két dolog azért eszembe jutott hazafelé menet: vajon otthon tévénézés közben is szőnyegre köpködi a szotyi magot? Gondolom nálam jobban csak a mozi alkalmazottja emlegethette a nő felmenőit, amikor kénytelen volt feltakarítani a kupac mag héját.

Javasolnám a mozi vezetőinek, hogy dokumentálják elrettentésképpen a fotót a jegypénztár mellé ezzel a szöveggel: a nézőtéren szotyit enni, pláne a földre köpködni, tilos.